Go Ázsia

A képen Thaiföld egyik legnagyobb patikahálózatának egyik boltja látható Bangkokban.

Magyarok számára a térség minden országában valami egészen különleges állat a patika. Mindegyik tele van mindenféle szir-szarral a sampontól a bugyin át a sós perecig, és csak nagyon kevés funkcionál tényleges, számunkra megszokott gyógyszertárként. Sajnos több gyógyszert is szednem kell, többek között vérnyomás-csökkentőt, amit marha nehéz beszerezni, és számtalan patikát kell végigjárni, amelyek többsége csodálkozik a gyógyszer (vagy a hatóanyag) nevén is. Ebből persze azonnal tudható, hogy az illetőnek semmiféle egészségügyi képzettsége nincs. Van, ahol azt mondták, hogy nincs most benn a gyógyszerészük, ezért nem tudnak segíteni - hacsak nem szappan vagy cipőfűző kellene, esetleg garnélarákos csipsz.

De még az a szerencse, hogy beszerezhető, mert otthon csak receptre adják. Errefelé a legveszélyesebb szereket is megvásárolhatod egyszerűen besétálva a patikába. Az már igaz, hogy méregdrága (hát hiszen az is, mit csodálkozzunk). Pesten a Tanydon nevű gyógyszer támogatott ára 1000 forint alatt van (30 szem), a nem támogatott meg szerintem ennek a duplája-másfélszerese. Itt a legeslegeslegolcsóbban öt-hatezerért lehet hozzájutni (azt hiszem, Hanoiban találtam olyan olcsón), de itt, Bangkokban most vettem kilencezerért, miután más patikákban 14 ezerért kínálták, és felháborodva kirohantam onnan (fel is ment a vérnyomásom tüstént). 

Korábban már írtam, hogy a felhőkarcolók közvetlen közelében lakom, de kisvárosi utcában. Most mutatom is - ez a szomszéd utca, mert az enyémben nem lehet ilyen szögből fényképezni, hogy a tornyok is meg a kis házak is láthatóak legyenek, de ehhez hasonló az én utcám is.

Marhára érdekes a dolog, mert ha végigmész a húsz-harminc méteres utcán, máris a felhőkarcolók vesznek körbe, és ott a millió sávos út hatalmas forgalommal és zajjal, miközben ez az utca tökéletesen csendes. A dolgozóasztalomnál ülve ha kinézek az ablakon, ilyen felhőkarcolókat látok, és közben kizárólag a madárcsicsergést hallom, éjszaka meg az égvilágon semmi zajt.

Bangkokban sokkal kevesebb a motorbicikli, mint akár Indonéziában, akár a szomszédos országokban - Vietnámról nem is beszélve. De azért akad, és itt is lehet rendelni Grab-motoros fuvart (még nem próbáltam ki, de tervezem).

Viszont az autósok borzasztó bunkók, ezt már Chiang Maiban is megállapítottam. Meg nem állnának, hiába látják, hogy nagyon át akarsz menni az úton, és vannak marhára szűk utcák is, ahol gyakorlatilag egy nagyobb kocsi mellett már nem fér el a gyalogos (járda nincs), és már többször majdnem nekem jöttek kocsival.

Hiába hiper-szuper fejlett város, a gyalogos közlekedést valahogy itt is csak úgy ímmel-ámmal tervezték be a forgalomba. Előfordul, hogy zebra kilométereken keresztül egyáltalán nincs. Itt az üzleti negyed hatalmas útjain felüljárók vannak a gyalogosoknak, na de oda kizárólag lépcsőn lehet felmenni és onnan lejutni - gyerekkocsi és kerekesszék kizárva, azok ne járkáljanak erre. Ha véletlenül van zebra, ott sincsenek lámpák: így hát a kocsik vezetőinek kedvességére vagy bízva - de ahogy írtam, azok meg mindennek nevezhetőek, csak előzékenynek nem. A nagy kereszteződésekben vannak lámpák, de csakis a kocsiknak, gyalogosnak szólót azt hiszem, egy helyen láttam csak.

Ez a lakásomhoz közeli felüljáró az “égi vonat” bejáratánál Bangkokban. És akárhányszor, akármikor megyek erre, mindig itt látom ezt a szerencsétlen kislányt zongorázni, az a nő pedig ott ül mellette, nyilván vigyáz rá közben. Délelőtt, délután, este, hétköznap vagy szombat - mindegy, ez a kislány ott veri a billentyűket, a csaj meg baszogatja a mobilját közben. Egy vasárnap volt csak, amikor nem láttam őket itt.

Ez a madár pedig nagyon sokszor füttyög az ablakom alatt Bangkokban. Csak tudnám, hogy hívják - de nem beszélek thaiul egy szót se, hiába kérdezném tőle...

Ez Bangkok fő pályaudvara, a Hualamphong. Amikor legutóbb, öt éve itt jártam, teljesen ugyanígy nézett ki, a középen a földön ülő emberekkel együtt - remélem, nem ugyanazok ülnek itt azóta, ennyit nem késhetnek a thai vonatok. Annyi változás van csak, hogy akkor a mindenki által végtelenül tisztelt király képe volt ott elől, most meg az új király képe, akit hát inkább csak kényszerből “tisztelnek” - Thaiföldön ugyanis a felségsértést, bármilyen picike is legyen az, nagyon szigorúan bünteti a törvény.

A lakásom Bangkokban annyira központi helyen van, hogy gyakorlatilag mindenféle dolog pár perc sétára van. Így egy elég nagy közért is, amelynek az előcsarnokában egy hatalmas étkezde van. Sok-sok árus kínálja a kaját, elég nagy a választék. A fizetési rendszert csak idővel sikerült kifürkésznem, az első árus, akitől vásárolni akartam, vagy nem beszélt rendesen angolul, vagy tökkelütött volt, mert nem bírta elmondani ezt: a központi pénztárnál kér az ember egy kártyát, amire ott a pénztárban bármikor feltölthet pénzt, amennyit csak akar. A kártya 30 napig érvényes az utolsó feltöltéstől számítva, és azzal kell fizetni minden egyes árusnál. Az árus lehúzza a kártyát egy szerkentyűvel, és kinyomtatja a blokkot - de készpénzt vagy bármi másféle fizetőeszközt ő nem fogadhat el.

Hát elég macerás a dolog, nem is értem, mért csinálják ezt. Mindenesetre gyakran járok ide, nagyon kulturált, és olcsó. A második képen az evőeszközök tartója, mellette az a doboz fertőtlenítő, elektromosan működik vagy hogy. Bedugod az evőeszközt, ott tartod pár másodpercig, majd felgyullad a fény, hogy rendben, fertőtlenítés kész.

Aztán konnektorok vannak mindenfelé, ahol töltheted a dolgaidat. WiFi nem tudom, van-e, nincs rá szükségem itt soha - meg vettem is mobiladatot elég sokat.

Wat Arun, Bangkok.

Annyi minden más volt, amikor 5 évvel ezelőtt itt jártam. 

Akkor esős évszak volt, most meg a száraz évszak és a turistaszezon kellős közepe. Egészen hihetetlen, de akkor teljesen egyedül voltam például a Felszentelő csarnokban (lásd alább), és a Wat Arun is majdnem kihalt volt. Most meg rengeteg turista volt, alig lehetett úgy fotózni, hogy valakinek a szelfije ne lógjon bele a képbe.

Akkor a Wat Arun teljesen ingyenes volt, most 50 baht a belépés. Akkor a Chedi templomba talán 50 bahtot kellett fizetni, ma 200-at.

A Chao Prayán rendes kompjáratok vannak, és nagyon közkedveltek a helyiek és a turisták körében is. Igazából a régi belvárosba, ahol például a királyi palota (a Grand Palace) és egyéb látványosságok vannak, más tömegközlekedés nincs is (helyi buszok talán, de az isten se tud azokon kiigazodni). Viszont a komp nem csak olcsó (jelenleg 15 baht), hanem érdekes is.

Bangkok egy hatalmas metropolisz, és ez minden részén érezhető. Egészen más, mint Délkelet-Ázsia más nagyvárosai. Meglepően fejlett infrastruktúrával, jó minőségű utakkal, és rengeteg felhőkarcolóval. Imádják a nagyon magas épületeket, úgy tűnik. Az én környékemen (Silom és Sathorn negyedek) egymást érik a felhőkarcolók. Az első képen egy felüljáró, amelyen nem csak az óriási széles úton mehet át az ember, hanem itt megy be a metróba is, illetve ahogy itt Bangkokban hívják, az égi vasútra (Sky train). A nevet az magyarázza hogy ilyen magasságban megy végig a városon a teljes vonalon. Tehát amit itt láttok a képen, a most olyan 10 méterrel az utcaszint fölött van.

A Silom utca 4. mellékutcája (így hívják, Silom, Soi 4) a meleg bárok utcája Bangkokban. Mindegyik teraszokkal, és láthatóan meleg pincérekkel. Olyannyira, hogy a pincérfiú úgy köszön rá mindenkire, hogy sawaddi há. Ebből a Sawaddi (vagy szabaddi vagy ilyesmi) az üdvözlés, olyan heló-szerű, bármikor mondható bárkinek. De ehhez a thai nyelven gyakorlatilag kötelező hozzátenni egy szócskát, ami semmit nem jelent, de udvariasságot fejez ki. A rafinéria most jön: más-más udvariassági szócskát kell használniuk a nőknek és a férfiaknak. A nők a “há”, a férfiak pedig a “kráp” szót mondják. Vagyis hát a pincérfiú úgy beszélt, mint a nők. (Nagyon vicces egyébként hallgatni a thai nyelvet, ezt a két szót ugyanis nagyon gyakran használják, természetesen nem csak köszönésekhez rakják oda, és jóóóóóóól elnyújtják, eléneklik - a thai tonális nyelv -, ezért aztán mindig azt hallod, hogy háááááá, háááááá, hááááá.)