EYEROR404

Andrea harminckét éves lett, Luís nagymamája pedig meghalt. mindenkit megnyomott kicsit a hír, de örültem, hogy senki nem várja el, hogy Luís szomorú fejet vágjon vagy ilyesmi. ettük azt az undormányt, amit Liina tonhalas tésztájának és Enzo csicseriborsós-ananászos-kukoricás virslijének összekeverésével nyertünk, majd csináltunk magunkról egy csoportképet polaroid kamerával. a kép lassan jött elő a hidegben, boldogan hömbölögtünk fölötte pár percet, mire a színek megjelentek. nagyon rossz kép lett mindenkiről. imádtuk.

volt Alcântaraban az a nagy lakás az ötödiken, beépített padlástér, másztunk fel minden nap. száznegyven lépcsőfok. egyszer Mónica megszámolta, pedig nem kellett volna, mert utána mi is mindig számoltuk automatikusan vagy egy hónapig, és úgy hosszabb volt. hét ember egy lakásban, egy hosszúkeskeny erkély, és velünk szemben meg a Lidl és az elnyúló Április 25-e híd.

szóval vissza kellett jönnöm Portugáliába, mert még nem végeztem Lisszabonnal - magyarázom Joãonak - de ez szerintem sokkal inkább azoknak a boldog Alcântara-időknek szól, amit tavaly tavasszal éltünk át. happy Alcântara-times. ő meg csak pislog, talán érti, mert most találkoztunk először, és a nevek, amiket sorolok, semmit nem jelentenek számára. mert tudod, most nagyon kevesen vagyunk itt, Anni és Mikael visszamentek Finnországba, Herman Milánóban dekkol, hogy megkapja végre az ösztöndíjat, és Jonas is visszament Németországba, hogy megírja a disszertációját azokról az automatikusan mozgolódó pixelekről, vagy miről. persze ő visszajön majd márciusban, mert itt van a csaja, de ez akkor is egy elég kicsi csoport, ami most itt van. a többiek sört isznak körülöttünk.