ESTIEM Budapest BME

Én 2 éjszakával hosszabbítottam meg az esemény előtt Isztambulban, és 1 éjszakával utána Izmirben. Itt még nem volt agenda, leginkább a résztvevők által spontán szervezett programok voltak napközben, illetve esténként a törökök is szerveztek 1-1 bulit, például karaokét, quiz nightot, vagy a helyi LG-ken tanulókkal közös “25-öt” (10 éve még 25 török lírát adott be mindenki a közösbe, amiből a szervezők bevásároltak italokat, de a helyi pénznem nagymértékű romlása miatt ma már 250 líra a beugró…).

Izmirben leszállva, pár nappal korábban összeszerveztem 6 alumnit magamon kívül, akiknek nagyjából ugyanakkor érkezik a gépe és közösen foglaltunk egy taxi furgont, ami így csak 8 euró volt fejenként az 5 csillagos, all-inclusive hotel & resort főbejáratáig. Hatalmas területen helyezkedik el a komplexum, ezért golfkocsikkal vittek minket és a bőröndjeinket az apartmanjainkba - mintha egy egzotikus szigeten lennénk. 🙂

Az első napi program egy Welcome Cocktail & White party-val kezdődött, az este pedig a vacsora után a Beach bar-ban fejeződött be a tengerparton. Péntek reggel a hatalmas büféreggeli után kezdődött is rögtön a General Assembly (GA). Az Alumni Meetingeken kb. 2x1.5 óra GA van csak mindkét napon, szemben a CM-ekkel. A legfontosabb témák a Board report és a Legal entity voltak idén - a szervezet jogi személlyé válásán már régóta dolgoznak többen: a Hollandiában bejegyzett alapítvány létrehozása lett elfogadva a közgyűlés által. Ezek mellett mindkét nap voltak még Working group-ok különböző, aktuális témákban, amik közül az egyiket én tartottam.

Pénteken a szintén óriási választékkal rendelkező svédasztalos ebéd után a résztvevők nagy része két busszal Ephesus felé vette az irányt, ami az ókori világ 7 csodájának egyike. Az időjárással itt nem volt igazán szerencsénk, de a szemerkélő eső pont elállt és a nap is kisütött, amikor a leghíresebb épület előtt csoport fotóra került sor. Az idegenvezető (aki már a buszon is velünk tartott) nagyon felkészült volt és annyira érdekesen adta elő a történeteket, hogy végig lekötötte a figyelmem.

Ezt követően Sirince-be utaztunk busszal, ami további 20-25 perc volt, ez egy kisebb falu, ami a borospincéiről és szőlőtőkéiről híres. Az időjárás itt már nem kegyelmezett nekünk, de szerencsére éppen a fedett teraszon kóstoltuk a török borokat (bevallom, nem lett senkinek sem a kedvence), amikor az özönvízszerű eső elkapott minket. A csapat hotelben maradó része sem járt jobban, a domboldalon hömpölygött lefelé az eső - a tengerparti bárt lezárták, így az esti programokat át kellett szerveznie a szervezőknek, ami így chillesebb estébe fordult át sokaknak, nekem is.

De így legalább kipihenten kezdhettem a szombat délelőttöt, amikor többek között a 32. Alumni Board-ba is jelentkeztem - előző este még a prezentáción dolgoztunk. A GA-k végén, az eredményhirdetésen eldőlt, hogy 2026. májusban Berlinben lesz az Alumni Meeting, én pedig az ezúttal négyfős Alumni Board tagja lettem. A nap hátralévő részében élveztük az ötcsillagos resortot, volt szemerkélő esőben fürdés a tengerben, strandröplabda, beach bar stb. Este az Alumni Meetinget egy színvonalas Gálavacsora zárta, tökéletes kilátással a tengerre naplementekor, majd after party következett - korlátlan italfogyasztással, de ezt már mondanom sem kell. 😀

Másnap délután is még maradhattunk a resort területén, sőt, még az esti svédasztalos vacsorát is kihasználtuk, mielőtt taxival, 2 holland boardie társammal az izmiri Airbnb-nk felé vettük volna az irányt - ott még volt idő este a helyi szervezőkkel és több Alumni taggal beülni egy koktélbárba, akik szintén Izmirben maradtak még pár napot (remote working), illetve hétfőn egy gyors city tour is belefért a gépem indulása és az első hivatalos Alumni Board Meeting előtt.

Ákos Pintér

Az első meglepetés már a szállásnál ért: egy hotel! Igen, jól olvastad. Nem egy tornaterem, nem egy matracokkal telerakott előadó, hanem igazi szálloda, igazi ágyakkal, törölközővel és szappannal. Már-már túlzott kényelem egy ESTIEM-esnek, de mivel szülinap volt, úgy döntöttünk, elfogadjuk a luxust. A nyitó este egy tipikus német „Abendbrot” hideg vacsorával indult – sok szendvics és persze sör, mert azért mégiscsak Németországban vagyunk. Ez persze csak a bemelegítés volt, hiszen a program nem más, mint a klasszikus pubcrawl: kisebb csapatokban fedeztük fel Paderborn kocsmáit. A város valószínűleg másnap reggel rádöbbent: nem vihar volt, csak az ESTIEM érkezett meg.

Csütörtökön jött a „hivatalos” rész: ünnepélyes köszöntők az egyetemen. Szervezők, alumni tagok, vezetőségi tagok és támogatók adtak elő a délelőtt folyamán. Én alapvetően a nosztalgia miatt jelentkeztem erre a rendezvényre, és nem is kellett csalódjak. Martin Boeddeker, LG Paderborn alumni tagja az előadását egy régi ESTIEM ppt sablonban készítette el (számomra “a sablon”), és az LG történetét bemutatva végig nosztalgiázott 30 percet. Lett volna egy speeddating nevű program is – de nem a szokásos romantikus értelemben. Professzorokkal és régi ESTIEM-esekkel beszélgettünk volna villámrövid körökben, de sajnos nem valósult meg ez a program. Délután az egyetemhez tartozó épületekben mutatták be, hogy a hallgatók egyes elméleti ötleteiket hogyan tudják fizikailag is tesztelni, és elkészíteni a campus “gyár” részében. Például, egy autóba szánt alkatrész hogyan viselkedik, ha különböző anyagokból készítik el. Az esti bulira hangolódva egy grillezést terveztek nekünk, aminek középpontjában természetesen a német kolbászok és sörök voltak. Az este csúcspontja a legendás G-Hörsaal Party volt. Képzeld el: egy előadóterem, ahol a mozgatható padsorok helyén táncoló, bulizó diákok hömpölyögnek. Ez az este bizonyította be végleg, hogy Partyborn nem véletlenül kapta ezt a nevet.

Pénteken kicsit komolyabbra fordult a dolog: partnercégek workshopjai vártak ránk, de valljuk be, az agyunk inkább a délutáni programra koncentrált. Az ugyanis a városi rallye volt: csapatokban dolgoztunk Paderborn utcáin, feladatokat oldottunk meg, történelmi tudást „szereztünk”, és persze a folyamatos hidratálásról is gondoskodtunk útközben. Az estét az örök kedvenc International Night zárta: ahol minden nemzet előpakolta a saját italait és finomságait. Röviden: Európa-körüli út egyetlen est alatt, extra Unicum adaggal. Mivel 10 fő képviselte a magyar LG-t, ezért igyekeztünk kitenni magunkért. Véleményem szerint ez sikerült, talán még sosem láttam ilyen szép magyar asztalt külföldi IN-en.

Szombaton betekintést nyertünk az ESTIEM Board kulisszatitkaiba, spoiler: nem (csak) titkos szertartásokat csinálnak, illetve egy rövid Alumni tréningre is maradt idő. Majd következett a hét zárása: a gálavacsora. Elegáns ruha, ízletes menü, koccintások – és persze nosztalgiázás. Torben Schumacher, a ‘95-ös Central Board tagja ragadt mikrofont a vacsora nyitásaként. Egyszerre frappáns és megindító beszédében felidézte a szervezet nehézségekkel és bizonytalansággal tűzdelt kezdeti éveit, majd hogyan alakult egy Európát átszövő nemzetközi hálózattá. Azt hiszem, akkor és ott mindenki magáénak érezte a mondanivalóját. Én pedig még ennyi év után sem tudom megszokni, hogy a szervezetben végbement rengeteg változás ellenére a különböző generációk és nemzetiségek mindig és azonnal megtalálják a közös hangot. Ez pedig nem más, mint az ESTIEM SPIRIT!

Összességében: Paderborn, vagyis Partyborn, méltó házigazdája volt az ESTIEM 35. születésnapjának. Egy hétvége alatt új barátságok, rengeteg emlék és az a felismerés született, hogy 35 év ide vagy oda, az ESTIEM szelleme még mindig ugyanolyan fiatal és lendületes, mint a kezdetekkor.

Köszönjük Partyborn, találkozunk a 40. szülinapon is! 🎉

Este megérkezett a társaság többi része is, elmentünk egy közeli parkba ismerkedős játékokat játszani, utána pedig egy közeli bár kinti részén ültünk le kártyajátékokat játszani. Mivel a StartUp Lab egy business booster volt, azaz work hard esemény, így hamar véget is ért a bulika, mindenki készült a másnapra.

El is jött a hétfő, hivatalosan is elkezdődött az esemény. A megnyitón meg is tudtuk, hogy a feladatunk a héten egy olyan StartUp ötletének kidolgozása, ami a Real Betis Balompié (sevillai focicsapat) számára nyújt valamilyen Blockchain megoldást. Kihirdették az 5 fős csapatokat is, amikben dolgoztunk a hét folyamán. Mindegyik csapat nagyon sokszínű volt, mindenhol volt legalább egy Business, egy Kreatív és egy Informatikai beállítottságú ember, amiket a jelentkezéskor leadott kérdőív alapján állítottak össze. Nagyon tetszett ez a fajta felállás, hiszen ilyen csapatban még nem dolgoztam ezelőtt. Különleges volt a csapatban az is, hogy a 15 külföldi résztvevőhöz 15 spanyol helyi ESTIEMer is csatlakozott hozzánk, így szinte az egész LG-t volt lehetőségünk megismerni a hét folyamán.

Első nap kaptunk egy tréninget a Blockchainről, aminek mindenki nagyon örült, mivel senki sem tudta igazán mit is jelent ez a technológia pontosan, arról nem is beszélve, hogy mi köze lesz ennek a focihoz. (A tréning után sem nagyon tudtuk mit is fogunk kezdeni a feladattal, de lelkesen elkezdtünk ötletelni és nevetni a helyzeten). Ezután kaptunk egy rövid kiképzést a prezentációs technikákról, hogyan érdemes befektetők előtt prezentálni, milyen is a győztes testbeszéd és milyen nagy szerepe van az előzetes mentális felkészülésnek egy prezi sikerességében. Nap végére minden csapat megállapodott milyen megoldáson fog dolgozni a hét hátralevő részében. Estére a szervezők elvittek minket koktélozni, kicsit ki tudtuk pihenni az egész napos gondolkodást.

Kedden mozgalmas napunk volt, reggel megismerkedtünk egy spanyol startup történetével, ami az ajtózárak elektronikussá tételével tört be a piacra. Ellátogattunk az Espacio Res nevű inkubátorba is, ahol találkoztunk egy sikeres spanyol vállalkozóval, aki segített nekünk a prototípusok megtervezésében és megnézegettük éppen 3D nyomtatóban készülő routerét. Délután zajlott le a city tour is, ahol megnéztük Sevilla legszebb helyszíneit, a csodálatos Plaza Españat és a Guadalquivir partján élveztük a vacsorát. Sokan mondják, hogy Sevilla az egyik legszebb LG, most ezt Virággal mi is meg tudjuk erősíteni, ide érdemes eljönni!

Szerdán és csütörtökön a főszerep a csapatmunkáké volt. Mindenki lelkesen dolgozott a StartUp ötletén és készült a végső prezentációra, ahol egy szakmai zsűri előtt kell bemutatnia mindenkinek az ötletét. A dolgozós órákat 1-2 előadás törte meg különböző témákban: kaptunk pénzügyi terv elkészítéséhez hasznos tanácsokat egy helyi banktól, megismerkedtünk egy diákok által üzemeltetett jegyzet megosztó StartUp-al, illetve elmentünk az El Cubo nevű inkubátorba is, ahol kaptunk 10 könyv ajánlást, amik az alapját adják egy sikeres vállalkozásnak. Ennek a találkozónak volt egy nagyon hasznos tanulsága, mégpedig az, hogy ha van egy StartUp ötletünk, akkor igyekezzünk minél több embernek elmondani, kikérni a véleményüket és aszerint dolgozni rajta tovább, hogy tényleg megfeleljen majd a piaci igényeknek. És ne féljünk attól, hogy ellopják az ötletet, mert egyrészt úgysem a teljes koncepciót hallhatták tőlünk az elmesélésünk alapján, több van a fejünkben, mint amennyit elmondtunk, így ha el is akarják lopni, máshova fog kifutni a projekt. Másrészt mi előrébb járunk a folyamatban, mint aki ellopná, hamarabb jutunk majd el a célhoz.

Közben sor került az International nightra is, ami csodálatos hostelünk picinyke konyhájában lett megszervezve. Volt rengeteg sangria és mindenféle finom étel. Szegény éppen beteg főszervezőnknek minden egyes italt végig kellett kóstolnia az este elején, Virággal nagyon büszkék voltunk rá, hogy egyedül a magyar Tokaji Aszu megkóstolása után nem vágott fejeket Fran. Az este különleges volt, egyrészt kiderült az egyik spanyol résztvevőről, hogy hivatásos bűvész, és rengeteg teljesen beteg kártyatrükköt mutatott be Nekünk, amiket még mindig fel nem fogok hogyan csinált. Másrészt egyszercsak feltűnt Nekünk, hogy a hostel tulaja az asztalon ropja a táncot 60+ létére. Nagyon jó kis este volt.

Utolsó napon mindenki lázasan készült a végső prezentációra, mindenki a ppt-t szépítgette és motyogta magában a szövegét. Mindenki várta nagyon ezt a napot, hiszen egymás megoldásait is most ismerhettük meg, eddig mindenki titokban dolgozgatott saját koncepcióján, bár az El Cubo előadás után mindenki kicsit nyitott és elkezdte mesélni és validálni ötletét. A prezentáció nagyon jól sikerült mindenkinek, teljesen más ötletek születtek, ami nagyon tetszett is a Betis kereskedelmi igazgatójának. A hét nyertese egy olyan csapat lett, akik a foci stadionokban levő szemétszedést forradalmasították különleges gépecskéjükkel, nyereményük az volt, hogy az esti meccsre ellátogathattak. Mi többiek is nagyon élveztük az estét, ellátogattunk közösen egy tapas helyre és finom Vino Tinto-val búcsúztattuk az eseményt.

Másnap reggel Virággal ketten útra keltünk és nyakunkba vettük a várost, mivel gépünk csak másnap reggel indult, volt egy teljes napunk az event után várost nézni. Elmentünk egy csodaszép kilátóba a város közepén, megnéztük a katedrálist, sétálgattunk a gyönyörű szép zsidónegyedben, megnéztük a híres kerteket is, megcsodáltuk a kirakatban levő Feria ruhákat is, közben meg-meg álltunk egy-két sangriara a teraszoknál. Az estét pedig egy királyi vacsorával zártuk a katedrális közelében.

A vasárnap reggel kalandosan indult, kiderült, hogy Sevillaban éppen maraton zajlik és a reptéri busz nem jár. Virággal éppen a B tervet készítettük, amikor elkezdték az összes közlekedési eszközt lezárni körülöttünk. Hiába álltunk egy tér közepén, ahol kb 5 féle jármű közlekedik, minden hirtelen leállt. Egy német pár verődött hozzánk, akik szintén hasonló cipőben jártak mint mi és közösen hívtunk egy méregdrága ubert. Kb 30 perc várakozás után jöttünk rá, hogy mivel minden le van zárva, így hozzánk a taxi sem fog eljutni hiába mondta a sofőr nagy lelkesen, így rohanva elindultunk az uber felé. Ennek az lett a vége, hogy bőrönddel és minden cuccunkkal a nyakunkban átrohantunk a futók között keresztbe négyen. Ennyi káromkodást még egyikőnk se kapott a nyakába, de mivel 30 perccel a kapuzárás előtt még mindig Sevilla belvárosában voltunk, így sok lehetőségünk nem maradt, mint szaladni. Végül kb. 5 perccel kapuzárás előtt be is estünk a reptérre, amin gyorsan végigsuhantunk, így még egy frissen facsart narancslé megivására is maradt idő.

Összességében azt kell mondanom, hogy ez egy nagyon jó esemény volt, nagyon sok klassz embert ismertem meg, nagyon sok hasznos dolgot tanultam a vállalkozásokról és azok elindításáról, Sevilla gyönyörű és az LG is csodálatos, minden energiájuk benne volt az eventben. Szóval ha azt látjátok, hogy LG Seville eventet szervez, mindenképp csapjatok le rá!

Anitával, Robival és Gyulával indultunk Budapestről, majd Londonban csatlakoztak hozzánk Zsófiék, akik egy nap alatt kisebb-nagyobb sikerekkel felfedezték a várost. Megérkezve Lyonba már mindannyian nagyon izgatottak voltunk, megkerestük hostjainkat, majd az egyetemet, ahol az első közös vacsi és ismerkedés várt ránk. Aha, az egyetemet nem volt nehéz megtalálni, annál inkább a nekünk megfelelő épületet, de legalább párszor körbesétáltuk a tömböket, ezzel hozzájárulva egy mozgásban gazdag életmódhoz, de idővel kaptunk segítséget.

Szerintem mindenki számára különleges élmény volt a Raclette sütő használata a vacsorához, egy ,,elektromos grillen” krumplit, sajtot, sonkát sütöttünk és jókat szórakoztunk azon, kinek hogyan,hova folyik a sajtja (mert az jutott egész héten rendes mennyiségben.)

Az első napon sajnos az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, szakadt az eső, de a rendkívül rugalmas szervezésnek (illetve a monszunálló esőkabátomnak) köszönhetően ez se okozhatott problémát.

Megnéztük a város egyik múzeumát, amit a Musée Des Confluences név illet. Nem vagyok egy múzeumba járó típus, de kifejezetten kevésnek éreztem az ott eltöltött 2 órát. Legjobban a börtönös bezártságos terem tetszett. Ezután elmentünk tacot enni,  ami mindenkinek nagyon ízlett (természetesen ez is krumplival volt töltve), mondjuk esőben az út azért kalandos volt, főleg azoknak, akik egy sportcipőben esernyő nélkül vészelték át a napokat. Gyuró például bakancsban jött, de másnapra se száradt meg  a cipője, még a radiátor alatt se, amit amúgy se nagyon szerettek használni, még a hideg ellenére sem.

Délután egy lézerharc keretén belül mérethettük meg magunkat, szerencse, hogy erre itthon előtte egy héttel pont ,,edzettünk” egyet. A kis testmozgás után természetesen mindenkinek nagyon jól esett a borkóstolás, amit az egyetem egyik termében rendeztek nekünk. Nagy szakértelemmel meséltek nekünk a poharunkba töltött borokról, mi meg lelkesen gyakoroltuk és próbáltuk elsajátítani a megfelelő technikát, hogy felfedezzük a vörösborunkban az esetleges mandulaízt. Nekem ez annyira nem sikerült, szóval továbbra is csak a bor megivásához értek, viszont sose fogom elfelejteni, ahogyan Zsófi a szürcsölős technikát gyakorolta mellettem, néha majdnem megfulladt, viszont a végére szinte profivá vált.  

Este különböző apartmanokban ivós játékokat játszottunk, jó hangulat kerekedett, összeszokott a csapat, illetve ezt csak a csodálatos óriási pelyhű havazás koronázhatta meg, ami azért az esőnél jóval kellemesebb és gyönyörűbb volt.

Őszintén bevallom a kedvenceim a közös reggelijeink voltak, ilyenkor mindenki összegyűlt és megosztottuk egymással az éjszaka eseményeit, jókat nevettünk. Aki később érkezett, annak csak a maradék jutott, de én szerencsére mindig teljesen jól laktam és végig tudtam kóstolni mindent, ezzel erőt gyűjtve a naphoz.

Na jó előbb hazudtam, mert az igazi kedvencem az a hatalmas park volt, amiben a vonattól kezdve a random zongorán és botanikus kerten keresztül az állatkertig minden volt. Kifejezetten jó ötletnek tartottam, hogy 2 csapatra osztottak minket és különböző játékos, fényképezős feladatokat megoldva kellett megtekintenünk a kínálatot. Itt készültek a legjobb képek és az időnk is csodálatos volt. Amikor a fiúk kitalálták, hogy úgy csinálnak mintha bedobnának a patakba, akkor kicsit megijedtem, de Benedekék olyan stabilan tartottak, hogy a félelem hamar elillant.

Életem első International Night-ján vehettem itt részt, nagyon tetszett a sok francia sajt, amit hoztak, ők meg hihetetlenül lelkesen kóstolgatták a pálinkáinkat és a túró rudit.

Természetesen az elengedhetetlen franciaóra se maradhatott el, de sajnos a hosszútávú memóriámba azon kívül, hogy fázok, illetve hogy mi a nevem, nem nagyon sikerült mit eltárazni. Ezt követően ismét csapatokra lettünk osztva, majd egy receptet és egy címet húztunk, megkaptuk a hozzávalókat és elkészítettük a vacsoránkat. Ez is tök izgi volt, kicsit konyhatündérekké válhattunk. Este meg jóízűen megettünk mindent. A buli nagyon jó volt, Zsófi táncát, Mikesnek hála, már az egész LG ismeri. A tömegközlekedés jól ki van építve, bár szerintem éjszakai is lehetne, de valahogy mindig mindenki hazakeveredett, gyalog, rollerrel, biciklin vagy akár egy random bevásárlókocsiban.

Utolsó nap a várost is sikerült kicsit körbejárni, itt is tök jól működtek a kis feladatok/kérdések, hogy jobban meg tudjunk ismerni egy-egy nevezetességet.

A péntek esti havazás már meghozta a kis télies hangulatot, ezt fenntartva korcsolyázni mentünk különböző előképzettségekkel, de szerencsére ezt is mindenki épp végtagokkal megúszta. Ez azért is volt fontos, mert a jégpályáról rögtön salsazni indultunk. Itt annyira nem volt kedvező a 12:4-es fiú:lány arány, de cseppet sem éreztük kisebbségben magunkat a napokban, megalapítottuk a GirlsGang-et, aminek vasárnap estére már a fiúk is tagjává váltak és együtt toltuk a különböző helyszíneken a jellegzetes kézmozdulatunkat.

Sajnos hamar eljött az este, a gálavacsinkat is az egyetem egyik termében rendezték meg, vörösszőnyeget terítettek nekünk és ők készítették a finomságokat.

Fantasztikus csapat jött össze, rengeteg élménnyel gazdagodtam, kedvet kaptam a további utazásokhoz és most már bátran felülök akár egyedül is egy repülőre.

Szerintem nagyon jó ötlet volt ezt az utat választani első ESTIEM event-nek. A lyoni LG kiválóan megszervezt és mindenkinek ajánlom, hogy egyszer látogasson meg egy általuk rendezett event-et, mert hatalmas, felejthetetlen élmény lesz.

Grand Tour

Amikor tavasz végén először rábukkantam portálon erre az eventre, fogalmam sem volt, hogy szeptember utolsó hetében több hasznát fogom venni az activity tudás és a már rég elfelejtett olasz alapfok kombinációjának, mint az angolomnak. Többször elolvasva Csonka Dani és Szabó Gábor korábbi beszámolóit, egyre nagyobb kedvet kaptam ehhez az utazáshoz. Majd mikor kijött az első agenda is, gyorsabban csaptam rá az Apply gombra, mint a csernobili üzemeltetők az AZ-5-ra. Augusztus közepén jött is a regisztráció, utalva arra, hogy az International Night-on azért hiányozna egy kis magyar pálinka. Egyből repjegy és szállás foglalása Nápolyba, vonatjegy Calabriába. Hát így.

La Notte Calabrese

Most pedig az összes olasz tudásom bevetve nyújtom bemutatkozásra a kezem az elénk autóval kiérkező szervezőknek. Nemsokára egy új, Fiat ötszázas hátsó ülésére szuszakolnak be minket a táskáinkkal, ahonnan elsőkézből élvezhetjük a rendet- és szabályokat betartó, türelmes és engedékeny dél-olasz közlekedést. Duda és che cazzo. Szeretek itt lenni. Szállásunk a campus területén található Residenza Socrates, ahol általában a vendégeskedő oktatók kapnak helyet. Most mi élvezhetjük a saját fürdőszobás, kétágyas szobákat. Az ismerkedős-csapatépítős program végére beszállva találkozunk a többi résztvevővel is, majd irány a Calabrian Night.

Az előző beszámolókból is kiderült számomra, hogy az LG tagjai elég jók szponzor szerzésében, így már nem is lepődünk meg a támogatóktól kapott olasz ételek és boros palackok sokaságán. A kis prezentáció után a részvevők rávetik magukat az ellátmányra, igyekszem én is elcsípni a legjobb falatokat. A kaja után azon elmélkedem a helyi Magna Graecia borászat termékei előtt (aminek palackja €15), hogy a salsiccia vajon bianco, rosato, netán rosso leöblítést érdemel-e. A matching food&wine gondolkodásomból az egyik newbie résztvevő zökkent ki, azután érdeklődve, hogy gondoltam-e ennyi mindent meg tudunk majd kóstolni. Miközben neki is töltök egy újabb pohár bort, igyekszem a legtöbb élettapasztalatot besűríteni egy barokkos körmondatba, de végül csak annyit tudok kibökni: „that’s… why I’m here”.

Campionato italiano di pizza

A délelőtti megnyitót és a szokásosnak mondható Intercultural Awareness tréninget letudva sétálunk át a campus túloldalán lévő menzára. Az egyetem épületei fogják közre a 1,5 kilométeres hidat, mely a fő közeledési útvonalként szolgál a campuson. Az ebéd pont-rendszeres, de erről már írtak korábban. Délután beülünk egy felkért tanár politikai előadására, ahol az alapoktól kezdve mesél nekünk a legfontosabb dolgokról. Az előadás végén szinte kötelezőnek érzem odamenni az előadóhoz és a szervezőkhöz, egyrészt megdicsérni ezt az egyszerre szórakoztató és tartalmas 2 órát, másrészt megtöbb infót beszerezni a helyiektől. (That’s why I’m here…).

Hogy máshogy lehetne fokozni az olaszos hangulatot, mint pizzával? A pizza készítő versenyről is írtak korábban, nálunk is ez a forgatókönyv. Jó pofa ez a program, a gyomromnak is tetszik. Azt mondják a szervezők, hogy igyunk is, mert este bulival is készülnek. Remek, így a májam sem marad ki a jóból.

Spaghetti e birra

„Komolyan, még ebből kell 1,5 órát kibírni?” – néz rám szerb barátom, miközben talán életünk egyik legunalmasabb (köz)gazdasági előadásán ülünk. A nagyon száraz elméleten alapuló három órányi szenvedés közben azon gondolkodom, hogy az én közgazdászi végzettségem mellett se túlságosan élvezhető előadás vajon mennyire köti le a többségében mérnöki háttérrel rendelkező résztvevőket. Körbenézek, nagyjából 3,6 százaléka figyel. Not great, not terrible.

A Cosenza városában tartott napunk délelőtti programját igyekszünk minél előbb feledtetni, az ebédként elénk tett iszonyúan finom lasagne-val. Talán nem is lehetne jobban kezdeni a délutáni városnézős programunkat. Bejárjuk a város minden fontosabb pontját, természetesen kisbusszal visznek minket mindenhová. Úgy hírlik, hogy a szervezők még egy meglepetés programmal is készülnek a legvégén. Szerencsére nem kezdtem el találgatni, hogy mit tervezhetnek, mert ez sosem jutott volna eszembe Olaszországban. Valahogy sikerült közös együttműködést összehozniuk a Vecchio Magazzino Doganale nevű likőrkészítővel. A Cosenza megyei, tehát helyi manufaktúra világszinten elismert és díjazott gyomorkeserűket, amarot, gint készít. Mindenkinek töltenek kis kóstolókat, s miközben a mester beszél a művéről én is megízlelem. Egyből világossá válik az emlegetett díjazás, és a kibicek is a felsőbb kategóriákba tennék. Talán nem véletlen, hogy típustól függően 30-40 euroért juthatunk hozzá egy 7 decis kiszerelésért. Imádom az ilyen meglepiket, imádom az olasz szervezőket.

Jól előkészítve a gyomrunkat a spagettire, készülünk a vacsorára. Előtte nem igazán agyaltam ezen az agenda-ponton, azzal letudtam magamban, hogy egy nagy kondérban főznek ki tésztát, majd a hozzávalók összekeverése után mindenkinek szednek belőle. Mondjuk, ahol van rendes FR, meg hát olaszokról beszélünk, ott miért is kellene így történnie? Helyből kettővel csatolom arrébb nadrágszíjam, mikor közlik, hogy négy fogás várható. Az első egy előétel sonkával, szalámival, kenyérrel, mozzarellával és kenhető finomsággal. A következő három pedig egy-egy különböző típusú spagetti. Persze nem nagy adagok, de az íze mindenért kompenzál. Minden egyes falat után megállok, és képzeletben vállon veregetem magam, amiért elutaztam ide. Végül, összeségében a vacsora teljesen eltelít, így az övlazításért is jár a vállveregetés. 

Lassan 23 óra, mikor elhagyjuk az éttermet, hogy egy levezető sörpongot játsszunk. A tervem az, hogy 1-2 játék után a kajakómát kihasználva felmegyek a szállásra és kialszom magam. Ezen a ponton ideillik Csonka Dani beszámolójának egy mondata: „Nos, ez, mint utóbb kiderült, nem igazán állja meg a helyét”. 4:45-kor arra eszmélek, hogy legyőzve az eddigi ellenfeleinket, a sörpong bajnokság döntőjébe kerültünk Dominikával. A másik csapat mindkét tagja autóval jut haza, így egyikük sem ivott alkoholt az este folyamán. Nyílván nincs túl sok esélyünk, de így is szoros meccsen, csak két pohárral sikerült nyerniük. A főszervező kihirdeti, hogy a második helyet a Frecciarossa csapata (azaz mi) szerezte meg. Az erkölcsi győzelem a miénk – teszem hozzá magamban.

A második részben: Tropea, olasz nyelvlecke, egyetemi játék, gokart és gála vacsora.

2018.07.01. VASÁRNAP

Dóri: 3:00-kor csörgött az ébresztőórám. Nekem azon a héten ez már a harmadik ehhez hasonló hajnali reptérre rohanós akcióm volt, így nagyon rutinosan és rettenetesen izgatottan vágtam neki az előttem álló kalandnak.

Dávid: Én a késők nyugalmával érkeztem a reptérre, jól érezve, hogy felesleges 2 órával előbb odaérni, gyorsabban is megoldható az ellenőrzés. Nem, nem a fast trackre gondoltam, egyszerűen csak túl nagy a biztonsági tényező azon a két órán...

Miután sikeresen megtaláltuk egymást a reptéren, belekezdtünk egy gondolatkísérletbe: milyen lenne, ha lekésnénk a repülőnket. Mindez olyan jól sikerült, hogy nemsokára el is kezdett a “LAST CALL” piros felirat villogni a kapunknál. Ezt követően rekreáltuk Reszkessetek betörők!-ből jól ismert futás a kapuhoz scénát, hogy sikeresen elérjük a 6:35-kor induló Wizzair járatunkat. Egy dolog maradt csak ki az ominózus jelenetből:

Durván 3 óra múlva meg is érkeztünk a szentpétervári Pulkovo reptérre, ahol már üzenetek seregétől pittyegett a Whatsapp, hiszen a minket fogadó Stasy (nem összetévesztendő a Staatssicherheitsdiensttel, mert ő anyakönyvezve Anastasia, csak bizony sok van arrafele - egy meg két i-vel, vagy “ya” végződéssel) annyira izgult értünk. Amint megnyugvásra lelt, Szentpétervár felé vettük utunkat.

Dóri: A nap további részében rengeteget sétáltunk a városban. Ebédre kipróbáltuk a oroszok egyik nemzeti ételét, ami nem más, mint a Borscs.

Dávid: Egyszer már ettem az ukrán változatból, és ahogy Stasy nézte a fejemet, gyorsan levette, hogy nem ezt az ízt vártam -ugyan nem vagyok az a mindenre sót-borsot-homokot... mindegy, csak “kiemelje az ízét” típus- de kicsit fűszeresebbnek ismertem. Stasy szabadkozott, hogy ez az éttermi változat. De nemcsak ez volt, ami érdekessé tette ebédünket: már ekkor megtapasztaltuk a FIFA színes-lelkes-kissé őrült forgatagát, a jelmezes szurkolók szépen szállingóztak a rajongói zóna fele, ki-ki meg-megállva egy kis harapnivalóra, szuvenírre a környéken. Nem sokkal később csatlakozott csapatunkhoz egy Macedón származású, de norvégiai ESTIEM-en keresztül jelentkező résztvevő. Azonnal tanúbizonyságot tett polyglot jelleméről, mert tesztelte azt a hipotézist, vajon ha angolul kérdezi meg az árustól az árat, mást mond-e mint ha oroszul: és igaza lett. Amint viszonylag tempósan átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen a FIFA Fan Zoneban egy koncertet hallgathattunk édes-négyesben, élvezve a hostessek rögtönzött táncát a gitárhúrok pengésére (azért nem egy vuvuzela-szonett, de kinek mire telik...).

​Ahogy haladtunk tovább az igencsak szeles városban szegény vendégkísérőnk nem nagyon tudta hova is menjen velünk, hogy véletlenül se mutassa be Szentpétervár olyan negyedét, ahová a városnézés során is ellátogatunk. Egy szép park után ezért megkezdtük utunk vissza, az egyetem épületéhez.

Ekkor találkoztunk először a szervezők teljes csapatával, akik épp a nagybevásárlással végezve próbáltak átverekedni a morcos portás kapuján. Dóri már ekkorra kezdte elveszteni a bizalmát az oroszokban: magyarul, egy határozott “Egyre jobban félek ettől az országtól”-lal nyugtázta az eddig látottakat: a vaskapuval elzárt metróalagutat, a tömör vaskapus portát a mogorva őrével, valamint az orosz nyelv azon szépségét, hogy még a szerelmi vallomás is egy félvállról odavetett kritikának hangzik a sok mássalhangzótorlódás miatt.

​Egy mindent feledtető kávé után, 10 főre duzzadva megkezdtük utunk az ország kisebb népsűrűségű területei felé. Nagyjából 1 óra múlva már egy hangulatos kis lakóközösség faházában találtuk magunkat, a természet lágy ölén, egy kisebb tó partján. Hamarosan majdnem hiánytalanná vált a csapat, így megkezdőthettek az GTKEO játékok: rapid-randi, némán sorbaállás, névsor-megjegyzés, mi szem szájnak ingere…

Dóri: A szervező lányok szerintem maximálisan kitettek magukért, hogy minél ötletesebb és szórakoztatóbb elfoglaltságot találjanak ki nekünk. Az estét végül egy közös hotdog grillezéssel és kellemes vacsorával zártuk.

2018.07.02. HÉTFŐ

Dóri: Reggel 7:00 órai ébresztés, majd gyors készülődés után a bevonókból már jól ismert bemelegítő tornával indítottuk a napot. Az első 5 percben mindenki nagyon komolyan is vette a bemelegítő feladatokat, aztán beütött valami (ami biztos, hogy nem alkohol volt)...

Dávid: A kezdeti “rubintrékázás” után egy következő fokozatra kapcsolt a mozgáskultúra, mikor minden résztvevő egy-egy saját mozdulattal egészíthette ki az edzéstervet: a macedón Fred Astaire kitett magáért: volt itt a lusta takarítónőtől kezdve a kanos pinokkióig minden, így végül hatalmas nevetésbe fulladt az egész.

Miután kitornáztuk magunkat, jöhetett a reggeli. Meg kell mondjam, hogy a reggelik után mindig féltem, mikor számlázzák ki a kapott “premium all you can eat” szolgáltatást.

Dóri: LG Heaven lányai minden nap vagy palacsintát sütöttek, vagy zabkását főztek nekünk, volt rengeteg gyümölcs, lekvár, felvágott, kenyér, zabpehely, sőt a kávé és a tea sem maradt ki soha.

Reggeli után két bevezető jellegű előadásunk volt, ahol szó esett néhány fontosabb vezetői készségről, feladatról, illetve beleástuk magunkat a víziók és missziók világába.

Ebéd után egy kis csapatépítéssel folytattuk. Majd egy nagyon érdekes „lelkizős” feladat következett, amit párokban kellett csinálnunk. Ez a feladat azért is volt nagyon izgalmas szerintem, mert az ember nem gondolná, hogy 6 perc alatt mennyi minden felszínre tud kerülni. Miután meggyóntuk bűneinket kettes csapatokban, rátértünk az ún. GAV (Going Away Values) elemzésére. Ez a különböző problémáink sorba rendezésével kezdődött, majd trénerünkkel, George-dzsal való személyes beszélgetéssel végződött. A beszélgetés a legtöbb résztvevőnél nagyon érzelmesen és nem meglepő módon gyakran könnyekkel átszőve telt. Természetesen én sem hagyhattam szomjazni az orosz egereket, de ezen már meg se lepődik senki.

Dávid: Én nem vagyok az a könnyen kifejezi az érzelmeit típus, de ott és akkor bizony bennem is megindult valami - és az nem egy rosszul elkészített ebéd volt. Azt hiszem, mindenkinek sok mindenre rávilágított 1-1 ilyen beszélgetés.

2018.07.03. KEDD

Dávid: Miután büszkévé tettük a Schobert-családot, és pótoltuk az elveszett kalóriamennyiséget, egy irányított meditációban vettünk részt, ami segített abban, hogy tiszta fejjel indíthassuk a tréningeket.

Dóri: A meditációk után 3 fős csapatokba rendeződve azt a feladatot kaptuk, hogy dolgozzunk ki egy víziót a „Best Summer Academy Ever 2019” témára, amivel meg tudjuk érinteni a közönség szívét. Én két lánnyal, Anna-Marie-val és Annával voltam együtt, akikkel amúgy egész héten nagyon imádtam együtt dolgozni.

Dávid: Én Merethe és Nastya társaságában vágtam neki a feladatnak.

Dóri: A hat darab, három fős csapat által kidolgozott vízió koncepciót végül prezentálni is kellett egy 3 perces előadásban, amit közben a többiek pontoztak. George egyszerűen zseniálisan tartotta fenn a feszültséget, versenyhelyzetet teremtve a csapatok között, majd egy ügyes huszárvágással hátrált ki, és engedett mindig mindenkit tovább.

A napot egy vérbeli LP Sessionnel zártuk, ahol két szervező próbált minket nagyon lelkesen oroszul tanítani. Nekem ugyan csak a leglényegesebb mondatokat sikerült elsajátítanom, mint: “Ты мой герой” vagy “Я еду на медведя”. ‘Hál istennek, így már semmi kétségem, hogy ezekkel a mondatokkal és a CM megmentő, körömreszelő kisbicskámmal felszerelve simán túl tudnám élni akár Szibéria legzordabb részeit is!

2018.07.04. SZERDA

Dávid: Ez a nap sem lett volna teljes a tévétorna és a svédasztal nélkül.

Dóri: Ezt követően „morning power questions”-zel indítottuk a nap „tanulós részét”. Ezek alapján pedig pontokba szedve fel kellett írjuk minden álmunkat, vágyunkat.

A rövid bevezető kérdések és az álom latolgatás után ismét a három fős csapatainkkal kellett folytatnunk a „Best Summer Academy Ever 2019” nevű projektünk kidolgozását. Megújított terveinket az ebédszünetet követően rögtön prezentáltuk is.

Dávid: Aznap csatlakoztam a bevásárlás során a project teamhez. Érződött már az alkohol hiánya a szervezőkön, hiszen a boltban vásárolt, vendégnek szánt ajándék ital mellett bizony-bizony ki-be vándorolt még egy pár üveg más jó orosz nedükből. Hazaúton a PL-t a Sanford mályvacukor kísérlet példáján keresztül nyugtattam: Ha az ember eléggé kitartó, hosszabb távon nagyobb haszonra lel, mintha azonnal kielégíti minden szükségletét.

Dóri: A délutáni kávészünetben megérkezett a vendég előadónk, Jens Hoeft, aki tartott nekünk egy előadást. Az előadás után úgy éreztem, hogy az életben igazából semmi sem lehetetlen.

Vacsora után mind a hat csapat prezentálta Jensnek saját projektjét (ugyanazt, amit már a délelőtt folyamán is előadtunk). Jens mindenkit hasznos tanácsokkal látott el. Mindannyiunkat bíztatott arra, hogy merjünk hinni az ötleteinkben és merjünk nagyot álmodni, hiszen csak így tudjuk a körülöttünk lévő embereket igazán motiválni.

A nap zárásként Jens még egy mini esettanulmányi versenyt is rendezett nekünk, ahol 6 fős csapatokba rendeződve kellett megoldanunk nagyon rövid idő alatt egy-egy problémát. Végül minden csapat sikerélménnyel gazdagodhatott, mert ilyen rövid idő alatt is rengeteg jó és ötletesebbnél ötletesebb megoldás született. 😊

2018.07.05. CSÜTÖRTÖK

Dávid: A csütörtöki nap a szokásos low-budget-zumba premium-brunch kombó után a szokottnál kicsit izgalmasabban indult, hiszen az eddigi 3 fős csapataink 6 fősre kellett, hogy növekedjenek (két, eredetileg 3 fős csapat fúziójával), majd ebben az új felállásban kellett tovább dolgoznunk a „Best SAC Ever 2019” projekten.

Dóri: Új csapatunk Dávid és az én csapatom egyesülésével született meg. Kezdetben néhány nehézséggel kellett szembe néznünk, mivel először senki nem akart megszólalni, majd mindenki egyszerre akart beszélni, de végül néhány ökölszabály tisztázása után mindenki hatékonyan tudott dolgozni.

Dávid: Ez betudható annak az alapkoncepciónak is, hogy a brainstorming először egyénileg zajlik majd, az egyes ötletek ütköztetésével születik egy új, kohézív egész.

Dóri: Új csapatunk kiszemezgette az előző napi terveiből a legjobb ötleteket, ez pedig szinte valami egészen újat eredményezett és délutánra már körvonalazódott, hogy miről is fog szólni a péntek délelőtti prezentációnk.

A kicsit lazább délután után kövezhetett a várva várt International Night, ahol a szokásos módon minden ország bemutatta nemzeti ételeit. Az asztalok roskadoztak többek között a rengeteg orosz édesség, norvég paradicsomos makréla és édes sajt, remek magyar téli szalámi, osztrák nápolyi és eredeti német Haribo sokaságától. A kóstolgatás melett a mi asztalunkon a cukiságfaktor is ki lett maxolva a “kitten tongue” (közismertebb nevén macskanyelv) doboz simogatásával. Zárásként pedig néhány orosz néptánc lépést is elsajátíthattunk. Az életre kelt koreográfiának mondjuk inkább a “mentálisan gyengék medvetánca” címet adtam volna, de ettől függeltenül mindenki nagyon jól szórakozott. Sőt, még azt is bebizonyítottuk, hogy egy igazán jó IN-hez (a közhiedelemmel ellentétben) valójában nincs is szükség semmilyen alkoholra.

Dávid: De azért a jó dolgokat is lehet még jobbá tenni! ;)

2018.07.06. PÉNTEK

Dóri: Reggeli után ismét 6 fős csapatainkba rendeződve elvégeztük az utolsó simításokat a mindent eldöntő prezentációkhoz. Három prezentációt hallgathattunk meg. Rettentő érdekes volt látni, hogy mindannyian mennyit fejlődtünk csupán egy hét alatt is.

Ebéd után sor került egy minidiscora, ahol két dalt mutathattunk be 10-18 közötti és 18-tól mostanáig terjedő életszakaszunkból. Bár a különböző emlékek és velük együtt a számok is néha kellemesek, néha pedig kicsit keserédesek voltak, a nosztalgikus hangulat elmaradhatatlan volt.

A feladat után következett az SAC hivatalos részének vége, ami után gyakorlatilag majdhogynem egy új startupot indíhattunk volna az ökológiai gazdaságból származó bio műkönny gyár ötletre... De minden viszontagság ellenére végül valahogy mindenkinek sikerült megosztania, mit is visz haza az eventről.

Dávid: George arcán kicsit lehetett látni a félelmet, mikor én következtem, tekintettel arra, hogy a legutóbbi “summary session”-nél az alábbi történettel foglaltam össze a legfontosabb tanulságokat: Amint lement a saját prezentációnk egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Anne-Marie egy smileyt rajzol a karomra. Majd “Biceps need tattoos” felkiáltással nyugtázta remekművét. De ezúttal Georgenak csalódnia - vagy fellélegeznie? - kellett mert egy komoly, őszinte válasszal örvendeztettem meg.

Dóri: Gyors pakolás és készülődés után neki vágtunk a várva várt City Tournak, ahol a szűk időkeret miatt annyira kellett rohanni, hogy az egyik parkban komolyan elgondolkodtam azon, hogy elkötök egy lovat és azzal haladok tovább.

Dávid: A kötelező selfie-sereg mellett Anya segítségével minden ismert helyről megtudhattunk valami érdekességet.

Dóri: Szentpétervár egyébként egy gyönyörű város és végül, minden jó, ha a vége jó, az összes híresebb nevezetességet sikerült meglátogatni. Sőt mi több! Egyszer még egy rögtönzött flash mobot is sikerült kiviteleznünk, ahol az eleinte csak bámészkodó néptenger a végén úgy csápolt a táncoló Joakimnak és Anyanak, hogy szinte még Michael Flately is megirigyelte volna őket.

Dávid: Még volt szerencsém plusz két napot ebben a csodálatos városban tölteni, így jobban megismerni nevezetességeit. Mikhaillal moszkvából ellátogattam a Péter és Pál erődhöz, másnap pedig az Hermitage és a Petergof palotákba, plusz alaposan szemügyre vettem 2-3 díszes metróállomást is. Ebben az időszakban már a helyi kollégiumban kaptam szállást, ahol a portás néni már kedvesebb volt, mint vasárnapi előde: amikor a beléptető kártyával kapcsolatos gond megoldódott, s mindezt egy спасибо-val nyugtáztam az alábbi kérdést szegezte felém, kissé bizonytalan hangon: Goodnight, да? Ez a történet világossá tette számomra, hogy ebben az országban is vannak jótét, nyitott emberek, csak keresni, és remélni kell.

Dóri: Akárhányszor visszagondolok erre a hétre, libabőrös leszek. Bevallom őszintén, hogy sokszor még saját magamnak is elég nehéz szavakba önteni, hogy mit kaptam ott, röviden talán annyit mondanék, hogy hitet, rengeteg erőt, motivációt és inspirációt.

Dávid: Életre szóló élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam ezen hét során. Nem lehet szavakba önteni, mennyi minden útravalót kaptam egy hét alatt a barátságok, örökérvényű bölcsességek, és egy rendszer mellett, ami a saját célok elérésében mindig segítségemre lesz a jövőben.

Dóri: Nincs sok ilyen időszak az életemben, de ezt a hetet bármikor szívesen újra átélném. Úgyhogy elmondhatom, nem csalás és nem ámítás az a legenda, hogy egy SAC tényleg nagy hatással tud lenni az ember életére!

Miután átverekedtem magam a security checken (Survival kit első repülőknek: Teljesen mindegy, hogy az A vagy B terminálnál mész át a securityn, ugyan oda fogsz jutni, azonban így elkerülheted az alkalmankénti B terminálos több órás sorbanállásokat) és összeszedtük egymást Annával, már Dortmundban is találtuk magunkat, ahol 6-an indultunk el egy ötszemélyes autóval egy két-szivárványos útra Steffenékhez. Itt ledobáltuk a cuccunkat, majd a városközpont felé vettük az irányt egy rögtönzött city tour-ra, amit természetesen némi eső szakított meg. Kalandos (és esős) napunk végén visszavonatoztunk Steffenékhez egy barbecueval egybekötött get to know-ra. Itt érdemes néhány szót ejtenem Anna kalandos hazaútjairól: Anna és ukrán szobatársa, Sasha hosztja épp külföldön volt, így egy kulcsot kaptak egy lakáshoz, mely elmondásuk szerint a Nyócker közepén volt, így egy daliás ifjú titán mindig hazakísérte őket. Spoiler alert: semmi problémájuk nem adódott senkivel a hét folyamán. Az én szobatársam egy török srác volt néhány napra, és egy török lány. A mi hosztunk, Wibke mindig velünk tartott esténként és egyébként is nagyon jó környéken lakott egy elég király albérletben, ahol még nagyon fancy különböző színnel világító zuhanyfej is volt, egészen addig, míg véletlenül le nem löktem az állványról és ketté nem tört. (Na ezért érdemes néhány plusz eurót magadnál tartanod.)

Nettó 5 napunk volt, melyek során különböző témájú tréningeken vettünk részt, kezdve a time&stress management-től az érzelmi intelligencián át egészen a How to lead a meeting?-ig.

Ezek közül szeretnék kiemelni néhányat: A Carrier planning session-t Harald, egy 55 éves Alumni tartotta, aki btw co-foundere is volt az ESTIEMnek. Nagyon motiváló volt találkozni vele, elég érdekes és lenyűgöző karrierútja van, amiről teljesen nyíltan és őszintén beszélgetett velünk. Az Intercultural awareness témáját pedig a trénerek a dortmundiak segítségével, egy szimuláción keresztül mutattak be, amelyet elég bonyolult lenne írásban elmagyarázni, de kérdezzetek bátran, szívesen mesélünk róla, számomra ez biztosan egy life-long experience volt. Természetesen personality type és leadership styles tréningünk is volt, melyeket kifejezetten érdekesnek találtunk, az utóbbit meg is tartottuk Annával a Board Handoveren.

A 3. napon Kölnbe látogattunk, megmásztuk a hatalmas Dómot, majd a városközpontban néztünk szét először közösen, majd némi szabadidőt kapva kis csapatokban is.

Az utolsó napon egy leadership témájú esetet kellett megoldanunk és prezentálnunk párokban, melyeket gondosan alakítottak ki. Az első páros, akiről döntöttek Anna és Dimi volt, mely úgy jött ki, hogy feltették maguknak azt a kérdést a trénerek, hogy vajon ki tudná kordában tartani és jól kezelni Dimit, aki kicsit hiperaktív, borzasztóan lelkes, nagyon extrovertált srác volt. Anna nyerte meg ezt a kört, de egyébként jól is sikerült a projektjük, szóval tényleg jó párosítás volt. Végül még én is egész jól kijöttem a párommal és sikeresen megbirkóztunk az eléggé bonyolult esetünkkel.

Néhány szó a trénerekről és szervezőkről: A trénereink mind, nagyjából velünk egy idős ESTIEMerek voltak, akik szívüket, lelküket beleadták ebbe az eventbe, nagyon ügyesek voltak, rengeteg munkát fektettek bele az előkészületekbe is, de meg is térült az erőfeszítésük, szóval le a kalappal előttük, csak úgy, mint a szervezők előtt, nagyon jól szerepeltek és nagyon meg voltunk elégedve a szervezéssel, nagyon odatette magát a dortmundi LG és Seif, a PL is.

Az estéket különböző kocsmákban töltöttük, ahol a Snapszot időnként egy nagyon furcsa kockajáték váltotta fel, amit a végére Annának már sikerült elsajátítani, nekem azonban annyira nem, így erről őt kérdezzétek.

A tapasztalt utazók már tudják, de szeretném felhívni a newbiek figyelmét még egy fontos trükkre: ha hajnal 5-kor kell indulnod a reptérre és 3-kor érsz haza International Nightról, egy másfél órás taktikai alvás még mindig csodákra képes! Zárásul pedig szeretnék megosztani egy fun factet Németországról: ha magaddal viszel egy törököt, akkor túl sokat nem kell költened italra, mivel nincs olyan nap, hogy ne találkoznál törökkökkel, akik annyira megörülnek nektek, hogy ingyen vodkában és sörben nem lesz hiány.

Már az utazás előtt sejtettem, hogy egy komoly szakmai eseményről lesz szó, ugyanis amint beregisztráltak kaptam 3 házi feladatot. El kellett készíteni a Budapesti LG bemutatkozó diasorát megadott szempontok alapján, csinálnom kellett egy SWOT analízist és le kellett írnom az LG jelenlegi működését elég részletesen. Ezekben szerencsére a Board nagy segítségemre volt, de az látszott, hogy erre az eseményre bizony nagyon felkészülten kell érkezni. Az esemény előtt jó sok tippet kaptam Beától, Danitól, Ádámtól, hogy mit érdemes vinnem, mire készüljek, hiszen ők már jártak itt korábban. Ádám mesélte, hogy sok lesz a bicikli, ne nagyon vigyek készpénzt, Dani pedig azt, hogy jó hideg lesz este. Hát gondoltam magamban, rendben van, mindent tudok.. (később kiderült, hogy ezek az infók messze többet jelentettek, mint ahogy azt én korábban képzeltem :D)

Elérkezett az indulás napja, hajnali 3-kor frissen és üdén Gyulával elindultunk a reptérre, hogy a reggel 6 órakor induló gépet elérjük. Leszámítva, hogy hulla fáradtak voltunk mind a ketten nagyon izgatottan vártuk, mi is fog majd fogadni minket!

Mivel jó korai géppel mentünk, így a délután 4-es találkozó előtt volt egy kis időnk. Megittunk a reptéren egy jó meleg teát, közben leadtam az ESTIEM360 pályázatunkat és megbeszéltük merre is fogunk majd menni a városban. Ezután volt az első furcsa élményem a készpénzzel, ugyanis a buszra csak és kizárólag kártyával lehetett jegyet venni. De szerencsére fel voltam készülve és megvettük a kis jegyünket. Érdekes volt megfigyelni a városba vezető úton, hogy ahogy közeledtünk a centrum felé egyre több lett a bicikli és egyre fogytak az autók. Amikor beértünk a buszvégállomásra/pályaudvarra megláttuk azt, amiről olyan sokan beszéltek: a rengeteg biciklit! Fel voltam rá készülve, hogy ez népszerű járgány arrafelé, na de az, hogy amerre csak a szem ellátott bicikli volt, kissé sokkolt. Első képeinket gyorsan el is lőttük a sok bicajjal, de ezzel egyáltalán nem voltunk egyedül: a hollandok maguk is lefotózták hol hagyták a biciklit, hogy később meg tudják majd találni a bicikli tengerben.

Mint mondtam Gyulával szépen elterveztük, hogy majd jól körbejárjuk a várost, amiből a rettenetes hideg miatt az lett, hogy bemenekültünk a legelső mekibe, amit csak megláttunk. Miután felmelegedtünk megint elhatároztuk, hogy sétálunk egyet, amiből az lett, hogy a második legközelebbi mekibe menekültünk be... De közben azért próbáltuk megismerni a holland kultúrát, például megtudtuk, hogy a csibeburger szósza ott csípős, és arra hogy nem valami népszerű állás Eindhovenben a kasszás, minden közértben maximum 1 volt és amúgy kártyával lehetett fizetni önkiszolgáló pultokban.

Közeledve a találkozó időpontjához elhatároztuk, hogy elindulunk az egyetem felé és inkább ott üldögélünk majd. Az úton rájöttünk, hogy ez egy elég nagy egyetem, vagy fél órába telik egyik pontjából a másikba eljutni, de nagyon szép parkos utak vezettek egyik épületből a másikba. Végül sikeresen megérkeztünk az egyetem megadott épületéhez, ahol egyből kiszúrtuk a folyosón az Eindhoveni LG, az Interactie híres lila kanapéját. Lecsücsültünk rá és szerencsére nagyon hamar lett is társaságunk, a tamperei delegáció már ott kószált egy ideje. Közben pár szervező is megjelent és megmutatták aprócska irodájukat, ahol annyi minden történik. Közben a hostom is értem jött, aki mint kiderült, Danit is host-olta a Carnaval alatt. Kaptam egy gyönyörű biciklit és azt mondták ezzel fogok közlekedni a héten, most pedig menjek és vigyem el vele a bőröndömet a hostomhoz. Hát őszintén szólva elképzelni sem tudtam, hogy fogom azt kivitelezni, hogy egy bőröndöt biciklivel fuvarozok egy vadidegen városban, mikor kb 2 éve egyáltalán nem is bicikliztem. De szerencsére Franz (a hostom) látta rajtam a kétségbeesést és nagyon udvariasan átvállalta ezt a feladatot.

Délután elkezdődtek az ismerkedő programok, névtanulós játékok, vártuk, hogy mindenki megérkezzen. Ezután csapatokba lettünk osztva és így indultunk el vacsorázni. Minden csapat egy-egy szervezőnek a lakásához indult el, ahol közösen kellett elkészíteni az apró harapnivalókból álló vacsorát. Közben mindenféle játékokat játszottunk (itt tanultam meg az ivós jenga szabályait). Amint megettük a vacsit, indultunk is a következő szervező lakásába és így jártunk szépen sorban lakásról lakásra. Szerintem ez egy nagyon jó program volt, ugyanis jobban megismerhettük hogyan is élnek a holland egyetemisták és a szervezőkhöz is közelebb kerültünk, hiszen az otthonukba engedtek be minket. Az összes állomás közül egyet azért kiemelnék, az ugyanis mély nyomot hagyott bennem. Egy aranyos lány fogadott minket egy 3 emeletes lakásban, amelynek összes fala újságpapírral/képekkel volt kitapétázva, aminek nagy részén pucér nőcik pózoltak. A házban összesen 10- en laktak és bekerülni közéjük egyáltalán nem egyszerű: ha egy tag elköltözik, a többiek több körös felvételit tartanak, kb 100 jelentkezőből választják ki azt a szerencsés embert, aki beköltözhet hozzájuk. Erről a házról még azt kell tudni, hogy az udvarában egy óriási disznó is éldegél, belül pedig egy cica fetreng kénye kedvére. A hangulat a házban viszont fantasztikus volt, a lakók mindenkivel nagyon befogadóak voltak és a vacsi is istenire sikerült.

Ezen az éjszakán értettem meg miért mondta azt Dani, hogy vigyek meleg pizsit. Sajnos azt tapasztaltam, hogy Hollandiában nem annyira divatos fűteni, sőt hidegben még a nyitott ablak is teljesen okés, még akkor is, ha a kinti hőmérséklet  -15 Co. De a többi napon sikerült elérnem a csukott ablakot, a fűtés bekapcsolását is, szóval ezek után már kellemesen tudtam alukálni.

Másnap reggel szembesültem milyen a bicikli dugó! Az autóúton semmi forgalom nem volt reggel 8-kor, a bicikli utakon viszont nagyon észnél kellett lenni. Rendes lámpás kereszteződések, jobbkezesek és minden megtalálható volt, amivel a közutakon is találkozhatunk, ami egy jogsi nélküli embernek, mint én, kihívást jelenthet. Szerencsére a hostom most is nagyon jófej volt, és bekísért az egyetemre, ahol elkezdődtek az első tréningek. Ekkorra már minden résztvevő megérkezett, így összesen 24-en ültünk a teremben. Az első nap a két tréner Joonas (jelenlegi VP of Act.) és Nasti (leendő VP of Adm.) kicsit felzárkóztattak mindenkit, bemutatták az ESTIEM felépítését, minden LG bemutatkozott, a cél az volt, hogy mindenkinek legyen egy közös alap tudása. Ezután sor került a stratégiaalkotás tréningre, ami számomra nagyon tanulságos volt. Minden LG-nek fel kellett ragasztania a falra, hogy mi a működésének célja, miért jött létre. A megoldások között óriási különbségek voltak: volt, aki pontosan meg tudta fogalmazni, hiszen az LG-nek hivatalos álláspontja van a kérdésről. Volt aki csak vázlatosan tudta leírni, hiszen tudja mik a céljai, ezek azonban nincsenek világosan lefektetve (ebbe a csoportba tartoztunk mi is). Végül pedig voltak a teljesen elveszettek, akik egy haldokló LG-ből érkeztek és pont azért voltak itt, hogy értelmet találjanak maguknak. A célok között is nagy különbségek mutatkoztak, volt aki tagjai számára szeretett volna értéket teremteni, volt aki viszont tagjaival szeretett volna az összes MM hallgatónak értéket teremteni. 

Ezután egy felvételi rendszerrel kapcsolatos tréningen vettem részt, ahol szintén kiderült mennyire máshogy működnek az LG-k Európa szerte. Van aki minden MM hallgatót automatikusan felvesz, van aki csak akkor veszi fel őket, ha jelentkeznek is és vannak akik hozzánk hasonlóan felvételit tartanak. Mindegyik módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és a tréning további részén ezekről beszélgettünk. A nap végén mindenkinek el kellett mondania mit tanult a tréningek alatt és ezt egy diasorra is fel kellett vinni, hogy a hét végén szépen össze legyen gyűjtve a sok tanulság.

Este egy kocsmatúrán vettünk részt, ahol megismerkedtünk az LG törzshelyével, a Tipsy Duck-kal, karaokeztunk és sok-sok játékot játszottunk.

3. nap elmentünk Amszterdamba. Eindhovenből kb 20 percenként indul vonat oda, nem is hosszú az út, maximum 1 óra. Amszterdam fantasztikus város! A szervezők csináltak nekünk egy rövid city tourt, elvittek minket az Anna Frank múzeumba, majd a szabadidőnkben ellátogattunk a piroslámpás negyedbe. Elég érdekes élmény volt az a hely, a sültkrumplit áruló bolt mellett lehetett megtalálni a szexshopot, vele szemben pedig a kirakatban nézni a lányokat. Kissé bizarr volt az egész, de úgy értékelem, hogy ezt akkor is érdemes megnézni, mert ilyen nem nagyon van máshol. Este Karaoke estet (hivatalos nevén: Voice of ESTIEM) szerveztek nekünk, ahol a sokak által ismert tehetségkutató, a Vocie szabályrendszere szerint LG-k versenghettek egymás ellen 3 zsűritag kegyeiért, akik ha méltónak találták a produkciót, beválasztották az Lg-t csapatukba, így bejuttatva a csapatot a középdöntőbe, ahol egy végső megmérettetés után kiérdemelhették a tiszteletreméltó titulust. Gyulával az első fordulóban a „Coconut song”-ot választottuk, amelynek eléneklésével a középdöntőbe jutottunk (ezen a ponton érdemes rákeresni a dalra a youtube-on) és sikerült pár ember fejébe örökre elültetnünk ezt a kis dalocskát.

4. nap: Három nagy blokkban voltak tréningek. Szó volt a saját motivációnkról, hogyan tudnánk a csapatunkban dolgozókat motiválni, hogyan ismerjük fel, mivel motiválhatunk valakit, hogyan tudunk felelős vezetőként viselkedni. A nap legizgalmasabb tréningje azonban számomra a kreativitás tréning volt. 5 csapatba voltunk osztva, minden csapat előtt egy-egy flipchart volt. Az első feladat az volt, hogy minden csapat tagjai írják le, mit csinálnak szabadidejükben. Ezután forgásszerűen továbbhaladtunk az előttünk levő csapat szabadidős listájához és rendszerezni kellett azt, kiválasztani a közöseket, valahogy csoportosítani a tevékenységeket és kitalálni hozzájuk eventeket, amik lefedik az összegyűjtött tevékenységeket. Tovább forogva az eventekből ki kellett választani egyet és kidolgozni azt, majd tovább forogva a kidolgozott eventhez egy megvalósítási tervet kellett készíteni. Így a tréning végén kaptunk 5 kidolgozott teljesen új ESTIEM eventet. Ez a feladat szerintem azért volt fantasztikus, mert a trénerek arra akartak ráébreszteni minket, hogy a kreativitás mindenkiben benne van, és ne féljünk új dolgokat kitalálni és alkotni. Este került sor egy szép ruhában levő bachata táncoktatásra, amit Stef (volt VP of Edu) tartott és ezen az estén rendezték meg a gálavacsorát is.

5. napon szintén három nagy blokkban voltak tréningjeink. Esettanulmányokat oldottunk meg általánosságban előforduló LG problémákról, és kielemeztük az előre leadott SWOT elemzéseit pár LG-nek, köztük Budapestét is. A többiek próbáltak az általunk megadott lehetőségek és gyengeségek alapján tanácsolni nekünk fejlődési lehetőségeket. Este került sor az International Nightra, ami igazán jól sikerült, nagyon sok mindent volt lehetőségünk megkóstolni, nagyon sok matricát gyűjtöttünk, a mi asztalunkat teljesen kifosztották, sikeresek voltak matricáink is.

6. napon volt lehetőség megbeszélni azokat a témákat, amik kimaradtak a hét folyamán és szükségét érezzük, hogy beszéljenek róla. Ezen a napon mondta el mindenki azt, hogy mit tanult meg a héten, miket fog hazavinni tanulságként. Ebben segített az, hogy minden nap végén volt fél óra arra szánva, hogy a nap tanulságait leírjuk egy diára. A felmerült ötleteinket és tanulságokat 3 kategóriára kellett bontani: könnyen és gyorsan megvalósítható ötlet, innovatív ötlet, nehezen és lassan megvalósítható ötlet. Este minden résztvevő saját hostjánál vacsorázott és minden host maga készítette el a vacsorát. Ezután pedig egy lightos társasjáték est következett, ahol nagyon sokat beszélgettünk és elkezdődött a búcsúzkodás is, sokan ugyanis már egyből innen indultak haza. Az este fantasztikusan, nagyon meghitt légkörben telt, és mindenki azt próbálta egyeztetni mikor fogjuk látni újra egymást (szerencsére a CM elég közel volt).

Gyulával mindketten rengeteg ötlettel tértünk haza és rengeteg lelkesedéssel, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy ennyi embert és LG-t megismertünk ezalatt az egy hét alatt. Ezt a tréningek is elősegítették, hiszen végig csapatokban dolgoztunk, egymástól próbáltunk tanulni és egymást próbáltuk segíteni. 

Megismertük, ki milyen problémákkal küzd és ki miben erős, megtudtuk kit mi motivál, milyen vezetőként viselkedik, ami egy nagyon őszinte és baráti légkört alakított ki a hét végére. Minden egyes résztvevőjét ennek az eseménynek megtiszteltetés volt megismernem és nagyon remélem, hogy minél többször lesz még lehetőségem találkozni velük valahol Európában!

Á: Valamikor decemberben elkezdett követni LG Seville Instagramon, legelőször onnan értesültem a Visionről, hogy ott is lesz. Azt tudtam, hogy ebben az évben az automatizálás és robotika a témakör, ami elég közel áll eddigi mechatronikai tanulmányainkhoz - csak a gyárlátogatások miatt sokkal gyakorlatiasabb. Drónokkal (operatőrként/vágóként illetve minden szempontból megfogott), Star Wars-szal, ill. Trónok Harcával reklámozta Seville az eseményt. Már karácsony másnapján kiválasztottak az eseményre, az első 3 jelentkező között Early Bird-ként. Levi csak az utolsó nap utolsó órájában jelentkezett ugyan, de így is sikerült meggyőznie a szervezőket a motivációs levelével neki is.

Azt gondoltuk, hogy a földrajzi közelség miatt új otthonunkból, Portóból kifejezetten könnyű és olcsó lesz eljutni az andalúz fővárosba, Sevillába. Tévedtünk… Nincsen közvetlen járat, madridi átszállással pedig időben és árban sem érte volna meg, így vonat-busz kombináció mellett döntöttünk: kb. 2 és fél héttel az esemény előtt megvettük a jegyeket oda-vissza, így kedvezményekkel együtt 84,5 eurót fizettünk (+Vision Program Fee 80 euró) a Porto-Faro-Seville-Faro-Porto útért.

Február 20, kedd

A vonat 5:47-kor indult a házunktól 3 km-re lévő főpályaudvarról, így kb. 4 órát tudtunk csak aludni éjféltől 4-ig. Sajnos a portoi buszközlekedés egy vicc, és éjszakai buszokkal lehetetlen megközelíteni a város legnagyobb pályaudvarát. Végül spórolásból (Uber/taxi helyett) mind a 3 km-t gyalog tettük meg bőröndökkel Porto macskaköves, ilyenkor néptelen utcáin…

Az Alfa Pendular nevű szupervonat néhol 220 km/h-s sebességgel kevesebb, mint 6 óra alatt Faroba, Portugália legdélebbi városába “repített” minket, ahol viszont volt még kb. 4-5 óránk városnézésre - bőröndökkel, szintén kellemes macskaköves utcákon.

Meglestük a lagúnát, az óceánt a katedrális tetejéről, valamint a rengeteg narancsfát, és persze a kötelező Faro betűs szelfiket is elkészítettük az Atlanti-óceán partján lévő kikötőben. Ezt követően buszra szálltunk, amivel röpke 2,5 óra alatt máris Sevillában voltunk. Első este a szokásos névtanulás és ismerkedés egymással a hostelünkben, majd egy lightosabb iszogatás egy bárban, illetve séta a belvárosban, parton.

Február 21., szerda.

Rögtön gyárlátogatással indítottuk a Visiont! A SolarMEMS nevű kicsi céghez (mindössze 12-en dolgoznak ott) utaztunk ki, a Sevilla külvárosában lévő, űrkutató vállalatoknak kialakított ipari parkba (Aeropolis). Egy fél órás prezentációt követően arról, hogy mivel foglalkoznak (röviden: mikroelektromechanikai szenzorok előállítása műholdakhoz), majd két csoportban körbejártuk az épületet, többek között a tisztaszobát is, ahol rendelkezésre állnak a megfelelő körülmények a szenzorok gyártásához, szereléséhez.

Jó másfél órát chilleltünk a napon, mire jött a következő busz, amivel visszamentünk Sevillába. Ebéd után esett a legjobban az első két előadás: intelligens épületekről, valamint napelem szenzorokról hallhattunk (újra). Nagyon kényelmes, már-már moziszékek voltak a konferenciateremben, úgyhogy többen is bealudtunk így ebéd után, meg hát az előadó tipikus Spanglish kiejtése miatt is :D

A konferenciatermek mindegyike három zászlóval is fel van szerelve. Európai Unió, Spanyolország és (a Spanyolországon belül autonóm státuszt élvező) Andalúzia. Percig se gondolkoztunk, hogy gyorsan pózoljunk egyet-egyet velük. Fotósmesterünk egy Németországban élő török cimboránk volt :)

Valószínűleg költségtakarékossági szempontból a hostelbe vissza az utat - kb 40 percet - gyalog tettük meg, majd hamarosan indultunk is vacsorázni, ahol 100+ mini szendvics közül lehetett választani - egy kicsi kavarás és szervezetlenség volt ugyan, hogy mennyit-mennyiért ehetünk - a lényeg, hogy finomak voltak. Ezután egy jól eldugott helyen a hagyományos flamenco táncot néztük-hallgattuk - a beugró (ital) ára ugyan nem volt épp olcsó, de mindenképp megérte. Az esti Pub Crawl abból állt, hogy 4 csapatra osztottak minket és 5 kocsmában shotokat kellett inni 0,5-1 euróért. A szervezők kipipálták, hogy ott voltunk és a leggyorsabb csapat (amiben Ákos is volt) nyert. A kocsmatúra előtt mindenki kapott 10 ESTIEM avagy “José dollárt” (ami a PL után volt elnevezve), amivel a Vision végéig üzletelni (adott esetben tolvajkodni) lehetett, hiszen a nyertes az lett, akinek a legtöbb gyűlt össze. Az este folyamán találkoztunk Noelia-val, az LR-ral is (a sevillai LG elnöke, nincs President ott) az egyik bárban.

Február 22., csütörtök.

A reggelt előadásokkal indítottuk: járművek automatizálása, önvezető autók csoportosítása elméletben, majd a gyakorlatban egy hidrogéngáz meghajtású, de nem önvezető autó tesztelése. Ez volt az egyik legjobb szakmai program, a professzor nagyon jól beszélt angolul és segítőkészen magyarázott is.

L: Én szerencsére be is ülhettem az autóba (ld. alábbi csoportkép) egy győztes kő-papír-olló játszma után egy menet erejéig. Biztos ami biztos, dupla biztonsági övet kellett becsatolni, és egy masszív bukósisakot is adtak rám. Ez eleinte túlzásnak tűnt, ám mikor az első kanyarnál (mikor épp videót készítettem) hirtelen kivágódott az ajtó, az ijedtségtől elejtvén a mobilomat, máris megértettem, mire ez a sok biztonság :)

A versenycsapatok laboratóriuma utáni előadás pedig a drónok gyárakban való alkalmazásáról szólt: mik az előnyei, hátrányai, korlátai és lehetőségei. Az egyetemi menzán ettünk tengeri herkentyűket, amit ezúttal spanyolórával vezettünk le - a madridi LG spanyol Language Programme-ja alapján bemutatták nekünk Spanyolországot, illetve megtanultuk a leghasznosabb spanyol kifejezéseket is.

L: Noha történelmileg az előadás pár helyen nem volt teljesen tökéletes, főleg Katalónia kapcsán voltak aggályaim, de a spanyol nyelvlecke ízessége bőven kárpótolt. Nem is restelltük az ezt követő órákban, napokban tonnaszámra elkápráztatni újdonsült spanyol barátainkat spanyol(nak hangzani próbáló) nyelvtudásunkkal :D

A spanyol hangulatot fokozva, úgy másfél-két óráig tanított (vagy legalábbis próbált) minket lelkesen két tag a sevillana nevű táncra az egyetem pályáján. Ez egy tipikusan Sevilla vidékére jellemző párban táncolt néptánc, amely mélyen merít a hagyományos kasztíliai spanyol népzenéből, valamint az andalúziai flamencoból. Sokat bénázott mindenki, úgyhogy jó hangulatban telt :D Ezt követően 15-20 perces értékelés, hogy kinek mi tetszett legjobban az első két napban és mit tanult.

Vacsorára hamburger étterem, majd egy olyan pubba mentünk, ahol éjfél és 1 óra között ingyen volt a sör - kár, hogy fél óra után elfogyott a készlet :(

Á: ESTIEM-es dalok utcán való éneklése után emlékezetesre sikerült a néhányunk által csak Lipstick partynak becézett éjszaka...

Február 23., péntek.

Á: Sokan a mai, második gyárlátogatást várták a legjobban, ahol a Dronetools nevű startuphoz (itt 8-an dolgoznak) látogattunk, szintén Sevilla külvárosába utaztunk. Legtöbben ugyan eléggé másnaposan, de nagyon élveztük a programot, rendkívül érdekes volt az elméleti és a gyakorlati rész is - sőt, a szünetben még korlátlan kávé-sütemény is volt! Hatalmas drónokat láttunk - 4, 6 és 8 propellereseket is - valamint az egyes alkatrészek legyártásába és az összeszerelés folyamatába is beavattak minket.

L: Megtudtuk továbbá, hogy (mivel Andalúzia hagyományosan mezőgazdasági terület), a drónokat a környéken kifejezetten szívesen alkalmazzák rovarölő szerek és tápanyagok permetezésére, de újabban már hadiipar számára is fejlesztenek drónokat. A családias és barátságos hangulatú cégnél a látogatást természetesen a mindenki által várt drónreptetéssel zártuk. A cég végül egy drónból lőtt szelfivel is meglepte a csapatunkat a végén. :)

Á: A szokásosnak nevezhető kantin ebéd után egy újabb érdekes előadás következett kooperatív robotika címmel a “moziszékes teremben”. Az előadó többek között ezt a videót is levetítette, csak nem “magyar hanggal” :D

Az esemény legutolsó szakmai programján az egyik egyetemi laborban a repülés fizikájáról hallhattunk, ahol sajátépítésű helikoptert és repülőket is megcsodálhattunk. A nap végén újra mindenki elmondhatta, hogy mi hasznosat tanult, mi tetszett neki legjobban a nap folyamán. Az egyetem-hostel távot ezúttal már félig busszal tettük meg és vacsora helyett el is kezdtünk készülni az elengedhetetlen, a kimaradhatatlan és egyetlen International Night-ra: volt étel és alkohol bőven természetesen - Levivel mi Túró Rudit, falusi kolbászt, Boci csokit, Győri Édest és természetesen házi pálinkát (naná, hogy vizes flakonban az álca kedvéért) vittünk. Spanyol tortilla, sajtok, húsok, francia baguette, Russian Strandard, szardínia, olíva, horvát rakija, lengyel Soplica, észt és belga csokik, török édességek és az éjszaka további részét feledésbe merítő török rakı szerepeltek a többiek asztalain.

L: ...És emlékezetes (vagy épp ellenkezőleg?) este következett, számomra, még megkoronázva egy éjszakai elveszéssel Sevilla központjában. :D 

International Night

Február 24., szombat.

Újabb szép, napsütéses reggel, ahol főszerepben a City Tour volt, végre nemcsak az egyetem és a belváros között ;). Turistaszemmel felfedezhettük a gyönyörű Sevillát - katedrális (Giralda), óvárosi kis utcácskák, az arab művészet fellegvárának számító későbbi spanyol királyi palota… A legesleglenyűgözőbb a palota (Real Alcázar) és a kertjei voltak, itt forgattak több jelenetet is a Trónok harcához. Nem is volt szinte elég a két óra, amit belépő ellenében ott tölthettünk, olyan hatalmas és csodálatos kertekben jártunk pálmafákkal és buja növényzettel.

Á: Amit a tömegközlekedésen és az étkezéseken megspóroltak a szervezők hét közben, azt az utolsó ebéden kompenzálták, ugyanis a drága és fancy étteremben 3-as, 4-es csoportokba szerveződve hatalmas közös tálakat rendeltünk - bármit, ami megtetszett az étlapról. Ezután az egész eventet lezáró Feedback Session következett, majd a nap csúcspontjaként a Plaza de España - ez a hely pedig a Star Wars - A klónok támadása helyszínéül szolgált többek között. Maga a kastély (ami lakatlan) és előtte a tér lovaskocsikkal, a szökőkút és a csónakázótó mai napig az egyik kedvenc helyem - sőt, a legtöbb résztvevőnek az lett, már-már annyira mesébe illő, a parkkal/kerttel együtt ami mellette van.

Á: Az “utolsó vacsora” egy olasz étteremben volt, a gála pedig ezúttal Orange Party névre volt keresztelve, hiszen idén 25 éves a Vision programsorozat, aminek a narancs a hivatalos színe, akárcsak a Fideszé. A szervezők egy kisebb klubot kibéreltek a záróeseménynek, ahova saját barátjaikat is meghívták, mert csak így érte meg a helynek.

L: Itt került sor a rendezvényt lezáró eredményhirdetésre és büntetésekre. Merthogy egyik résztvevőnk, egy lány Belgiumból számos nametag-et ellopott a hét során. A hagyomány szerint itt lettek kiosztva a büntetések a nametag-jeink visszaszerzésére. Természetesen mindketten a büntetendők sorában állva vártuk sorsunk jobbra fordulását. Eredetileg sztriptízműsort kellett volna prezentálnunk, ám a kocsma csaposai nem mentek ebbe bele, így végül csak egy eeeeeasy sörlehúzás lett a feladatunk, amit kéz nélkül kellett lehúzni. Noha a spanyolok sörei nem épp a legjobbak, de a portugálokhoz képest némiképp ihatóbbak, úgyhogy nem volt nehéz elsőként végeznem a sörömmel, bár az előző éjjel összeszedett torokfájdalmamon nem sokat segített :D Ezt követően, éjfél körül került sor arra, hogy mindenki megmutassa a hét során összeszedett/megmentett/összelopott “José-dollárjait” a PL-nek. Sajnálatos módon egy logisztikai hiba folytán az általam megszerzett “José dollárok” kb. fele sajnos az ágyamban maradt, így néhánnyal sajnos épp lemaradtam az első helyezettől.

A nyertes így tehát egy franciaországi lány lett 41 dollárral - a jutalmára azonban egészen a karlsruhe-i CM-ig kellett várnia. A bulit a legtöbb résztvevő éjjel 3 körül elhagyta, ugyanis sokunknak már korán reggel ott kellett hagynia Sevillát. :(

Február 25., vasárnap.

Az egész heti kellemes 20 fokok után hűvösebb napra ébredtünk. Habár souvenir boltot nem találtunk nyitva vasárnap kora reggel, arra azért maradt még időnk, hogy egy ESTIEM Budapest matricát elhelyezzünk a város egyik híres kortárs építészeti remekműve, a ‘Mushrooms’ előtt ;)

A híres helyi édesség, a churros nélkül pedig nem akartunk visszautazni Portugáliába, úgyhogy 6-an (rajtunk kívül két horvát, egy belgiumi és egy török barátunk tartott velünk) a busz/repülő indulása előtt bőröndökkel beültünk egy központi kávézóba enni-inni. A forrócsokival felszolgált, lángostésztához hasonló ízű churros rendkívül kellemes reggeli falatként nyújtott méltó búcsút ezen felejthetetlen hét után az andalúz fővárostól…

Összességében, nagyon jó volt ennyi ESTIEMer-rel megismerkedni és átadni/fogadni az üdvözleteket a többi LG-ből. Összetartó kis közösség alakult ki, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. A helyi LG kimagasló aktivitásról és lelkességről tett tanúbizonyságot, mindketten egyetértünk, hogy első eventnek tökéletes választás volt a Vision Seville :)

Mondanám, hogy kicsit félve indultam meg első külföldi eventemre, egyedüli magyarként, de a hajnal 3-as indulás miatt eléggé álmosan indultam és inkább azon törtem magam az út során mindenhol, hogy hol tudnám lehajtani a fejem.

Megérkezve Eindhoven-be felpattantam a buszra és egyből megcsapott a nyugat szele, mert ingyen wifi és usb portok voltak rajta. Éreztem, hogy ezek után már nagy baj nem lehet.

A busz pályaudvaron már várt a hostom és türelmesen megvárta, míg mint egy jó túrista lefotóztam a leparkolt biciklik hihetetlen számát.

Ezután volt szerencsém a hét során először megtapasztalni azt a 30-50 perces bicikli utat, amit minden reggel és éjjel meg kellett utána tennem. Meglepő módon minél józanabb voltam, annál lassabb voltam. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez annak köszönhető, hogy pár sör után már nagyon leszartam és csak mentem egyenesen. Voltak szerencsésebbek, akik fele ilyen távolságban se laktak, de én legalább kijózanodhattam mire hazaértem minden este és nyugisan átaludtam az estéket.

Az event bulis jellegét jellemzi, hogy rövid kártyázás és név tanulás után rögtön első este egy koli pincéjében International Night-tal nyitottunk. Mindenki nagyon imádta a zsíros, kolbászos, hagymás, paprikás kenyeret, nem riadtak vissza attól, hogy se késem se villám, így téptem a zsemlét és mártogattam a zsírba, amikor a szeletelt kenyerem már elfogyott. A pálinkát viszont elkeresztelték a pokol italának, orvosi szesznek és még hasonlóan szép dolgoknak. Egyedül egy török srác volt róla pozitív/ semleges véleménnyel: “heh..tastes like alcohol”, mit ne mondjak egyből egyik kedvencem lett :)

Miután elfogytak a nemzeti kaják és piák biciklire szálltunk és elindultunk a belvárosba. Eindhoven fő utcája, Stratumseind, arról híres, hogy 250 méteren kb. 50 kocsma/club van. Na mi általában csak egy kocsmába mentünk, a Tipsy Duckba, amivel a helyi LG-nek szerződése van és minden tag olcsóbban kapja ott a sört.

Mivel a Carnaval előtt voltunk egy nappal már elpakolták az asztalok, székek nagy részét és letakarták a biliárd asztalt is, hogy minél nagyobb felületen lehessen táncolni. Ki is használtuk minden este.

Mielőtt áttérnék a kövi napra, ahol már jobban megküldtük, tartanunk kell egy perc néma csendet a sör méreteknek és áraknak. Egyrészt mást nem isznak csak sört, másrészt 2-3 dl-es poharakban adják és a diák kedvezmény nélkül 2,5€ -ért. Diákként pedig 1,5€ volt egy pohárka sörike :(

A második napnak már jelmezben vágtam neki és alváson kívül a haza útig nem is vettem le.

De igazán jól jött a plusz réteg, mert -6 fokban lefagyott ülésű biciklivel, folyton eltévedve betekerni fagyos élmény lett volna. Így viszont bármennyire is szétfolyt a szemem és az orrom, nagyban élveztem a napsütéses reggelt.

Nem vagyok egy nagy reggelizős szóval én vagy vajas zsemlét ettem vagy magában falatoztam egy mazsolás zsemlét, ami egyébként rohadt finom és a hét végére a kedvencemmé vált. Egyedül az rontott rajta picit, hogy ugyan ezeket ettük ebédre is, mert magunknak csomagoltunk. Én úgy voltam vele, hogy legalább kevesebbet kell sörre költenem este, de a török és spanyol srácok morogtak egy picit.

Említésre nem méltó játékok után elérkezett a nap fénypontja a Pûlluh Rijk (ejtsd Pülle Rájk), ami egy mini BME feszthez hasonlítható leginkább, csak ők csütörtök délután 4-től este 7-ig jobban berúgnak és nagyobbat buliznak, mint mi itthon 3 nap alatt

Itt találkoztam először egy hagyományos zenéjükkel (veretős-mulatós), ami ha megszólal egy buliban, akkor leülnek egymás mögé sorokba az emberek és elkezdenek evezni. Ez mind oké lett volna, ha nem egy széttáncolt saras talajra huppantak volna le úgy, mintha patyolat tiszta padlószönyeg lenne.

Itt találkoztam azzal a szokásukkal is először, hogy golf és ping pong labdákat visznek magukkal bulikba és ezeket próbálják belejuttatni másnak a korsójába, akinek büntetésül le kell húznia a piáját. Én látva egy srác arcát miután eleget tett a szabályoknak inkább a gyáva megoldást választottam, lefotóztam és instára postoltam az egészet. De egy nagy taps Robertnek, egy csodás szervezőnek, hogy lehúzta a sörét nem is egyszer, amilyen figyelmetlen volt :D

Miután fáradtra táncoltuk magunkat, tartottunk egy kis közös kajás pihenőt, majd közösön indultunk el megint csak a Tipsy Duck-ba még egy-két sörre és táncolásra.

Itt találtam meg a Farkas jelmezem mellé az első Piroskámat is, akinek sajnálatos módon töke volt. De alakult ez még máshogy is a hét folyamán… Volt szerencsém a szebbik nem Piroskáival is összetalálkozni pár kocsmában a későbbi napok folyamán.

Következő nap, péntek reggel a szervezők is kicsit megőrültek, reggelihez egy rekesz sört hoztak. Kezdeti megrökönyödés után mindenki eliszogatta a zsemle mellé.

Első programunk talán az eddigi legjobb city tour volt amin eddig résztvettem. Eindhoven Bucket List-re keresztelt játék során különféle feladatokat kellett 4 fős csapatokban teljesíteni. Büszkén állíthatom, hogy 1-2 kivételével mindegyiket teljesítettük így az első helyet is elvihettük.

Kedvenc momentumom talán az volt, amikor a portói Pedro odament két anyukához, akik épp babakocsijukat tolták és megkérdezte tőlük teljesen ártatlanul, hogy: “Can I kidnap your child?” Természetesen kapott egy nagy WTF-t majd elküldték a francba. Lelkesedésünk nem lankadt és tanulva hibánkból ezek után olyan gyerekekhez mentünk oda, akiknek nem volt a közelben egy szülője sem :)

Miután fölényes győzelmet arattunk a többi csapat felett, benéztünk egy diákszövetkezet saját kocsmájába, ahol megtanulhattuk a holland csapolási technikákat, illetve egy rövid DJ Workshop-on is részt vehettünk.

szentpétervári Olga élete pánikjában

DJ-s részt gyorsan otthagytam mert hallásom nincs sok és a sör meg egyébként is jobban érdekel.

A 2 dl-es sörméret miatt elég gyakran kéne a pulthoz menni, ezért minimum 4 sört szoktak kikérni egyszerre a hollandok. Emiatt mi is azt tanultunk meg, hogy hogyan kell egymás után 10-20-80 poharat megtölteni úgy, hogy egy csepp sör se menjen mellé.

Ezután jöhetett a Walking Dinner nevű program, ahol a csapat 3 felé oszlott és 3 tag albérletében lettünk megvendégelve három különböző fogással.

Én a szerencsések közé tartoztam és húslevessel kezdtem majd fagylalt és végül palacsinta fogadott a harmadik házban. Valószínűleg jobban jártam mint azok akik húslevessel még a hasukban indultak el bulizni a gyönyörűen feldíszített kocsmákba.

Szombat reggeliről csak távolba bambuló másnapos fejekről tudnék fotót ideilleszteni, szóval azt átugorva egyből a vonatállomásra jutunk. Ugyanis elkerülve az Eindhoven-i tömeget, a parádét egy 20 perc vonatútra lévő kisvárosban, Marheezeben nézzük meg.

Itt készült a rohadt menő csoportképünk is.

Csodálatos nap volt, gyönyörű napsütés, tálca számra bolti árban sörök. A felvonulás pedig egyszerűen elképesztő volt.

Az egész megkoronázása egy igazi falusi buli volt a helyi művelődési házban, ahol 10 éves kisgyerektől a 70 éves bácsikáig mindenki együtt ropta az őrült zenére.

Az este végén még megtanultam egy újabb helyi szokást… Ha valaki elordítja magát, hogy “Schrücke Brücke” , vagy valami hasonlót, akkor mindenki elkezd rohanni a legközelebbi bokor felé és beleveti magát. Alábbi képen épp az látszik, ahogy másznak ki a bokrokból a bolondok.

Ezzel sajnos végéhez is ért az esténk Marheezeben, mert el kellett érni az utolsó vonatot. De annál nagyobb ESTIEM Spirit-et azóta se tapasztaltam, ahogy a 20 perc sétát végigénekeltük a sötétben, ahogy elkezdett esni a hó. ~ Varázslatos volt ~

Az este folyamán még közösen meglátogattunk egy Kávéboltot, ahol legnagyobb meglepetésemre még kártyával is lehetett fizetni. Alig mertem hinni a szememnek :O

Ahogy az várható volt mindenki el is álmosodott utána és aránylag korán, éjfél környékén nyugovóra is tértünk. A szokásos 30-40 perc hazabiciklizés után természetesen.

Így a vasárnapot, az utolsó teljes napunkat, frissen és üdén kezdhettük.

Szükség is volt az erőre, ugyanis a Tie Drinking, vagy Nyakkendős ivás annyit takart, hogy kapsz egy papírnyakkendőt, amin 15 kocsma van és mindenhol kapsz egy pohár sört.

Úgy kell elképzelni az egészet, hogy 20-an megyünk egyik kocsmáról a másikra, mindenhol kikértük a sörünket és 15-30 percig táncoltunk a tánc parketten vagy ahol csak akadt rá hely.

Ki kellett használni a nyugis délelőtti-délkörüli időt, mert délután 3-tól már olyan nagy tömeg kerekedett, hogy egy embernek adtunk 10 nyakkendőt, hogy hozza ki nekünk is a söröket ha már sorba áll :D

Kis összehasonlítás: baloldali fotó 11:30kor készült, jobboldali pedig ~14:00 körül.

És akkor jöjjön egy kis montázs a kocsmákról amiket végiglátogattunk, hadd beszéljenek a képek helyettem.

Útközben valahol elvesztetem a fonalat, meg számolást, de a végére rájöttem, hogy az összes kocsma neve ki lett húzva, szóval több sört nem adnak nekem és ez csak azt jelentheti, hogy mindegyiket végigjártuk.

Szóval még egyszer utoljára betértünk a Tipsy Duckba, hogy végigbulizzuk az éjszakát.

A szerencsésebbek, mint a képen látható kalapos Adam, hazaugrott a bőröndjéért és még részegen mászott fel a repülőjére haza Svédországba, a kevésbé szerencsések mint én pedig még hazamentünk egyet aludni és másnap reggel egy közös reggelivel zárhattuk a hetet és szomorkodhattunk még közösen pár órát, amíg a repülőnkre vártunk.

Legjobb hetem volt talán az életemben, olyan szoros barátságok kötődtek olyan rövid idő alatt… leírhatatlan. Én csak ajánlani tudom és ha tehetem jövőre is mindenképp elmegyek!

Április 2. Hétfő 0:00

Az indulás a Móriczról meglepően gördülékenyen és terv szerint haladt, alig volt késés, már útra is keltünk, ABBA számokat visítva (sofőrünk, Fodi legnagyobb örömére).

Első megállónk Tata volt, ahol felvettük Fannit, elkészült rólunk az első nagyszerű csoportkép (amivel a hivatalos CM app fotó toplistájára is felkerültünk) és így teljes volt a nyolc tagú leutazó csapat.

Gyula, Anna, Dóri, Bea, Zsófi, Fodi, Bálint és Fanni

Kicsit több, mint 11 órával később, már Karlsruhe villamos sínein próbálta az egész kocsi összedobni a német tudását és lefordítani a közlekedési táblákat, illetve mindenféle jó tanácsokkal ellátni Gyulát, a második sofőrünket. Miután megküzdöttünk a zsákutcákkal és úgy döntöttünk, hogy szabályosan parkolunk, gyorsan megreggeliztünk egy tradicionális német étteremben.

Bálint partyparticipantot beregisztráltuk és az agendát csodálva átparkoltunk a gymhez, ahol a delegáltak és extra place-ek laktak (Fodin és Balinton kívül, akik koliban aludtak).

A jól megérdemelt pár órás pihenés után elindultunk vacsorázni, ahol családokba osztottak minket, hogy jobban keveredjünk (illetve hogy egyszerűbb legyen mozgatni a csapatot) majd ezt követte a kocsmatúra, ami számomra nem volt akkora élmény, mert nem szeretem a sört, ez meg még drága is volt :D Viszonylag korán hazamentünk a hosszú út fáradalmait kipihenni... Amit akkor még nem tudtunk, hogy hajnali háromkor arra fogunk kelni, hogy épp kockára fagyunk. Ebből tanulva a hét hátralevő részében ESTIEM pulcsiban, vastag zokniban, téli kabátban és hálózsákban feküdtünk le aludni, és így csak kicsit fáztunk.

Április 3. Kedd 6:00

Az első igazi napunk reggele trombitaszóval indult, amivel önmagában nem lett volna baj, ha ez (1) nem 6:00-kor történik, (2) az induló nem hamis és (3) ha a lámpákat nem kapcsolták volna fel könyörtelenül rögtön ezután. Szóval vidám indulás után egy "kis séta" következett az egyetemi épülethez, ahol a General Assembly terem volt. A "kis séta" 30 perces közepes tempós gyaloglás lett, így legalább fél órával a GA kezdete előtt odaértünk, ahol egyébként kiderült, hogy a tornaterem elől induló 5-ös villamos tíz perc alatt ide hozna. Ez volt az első és az utolsó nap, hogy gyalog mentünk (a helyiek nagy örömére). 

Az első nap egy-két gyors szavazással indult (chairman és szavazó bizottság megválasztása), mikor még vidáman, csillogó szemmel emelgettük a színes papírjainkat Zsófival a második sorból.

Ezt követték a board beszámolók, illetve committee report-ok, időnként egy-egy energiser-rel megtűzdelve. A GA-k után átsétáltunk a szomszéd épületbe, ahol ESTIEM Fair volt, ahol minden projekt és committee képviselői rengeteg matricával és szóróajándékkal várták az érdeklődőket.

Az este a Vision 25. születésnapi bulijával zárult, ahol a Zsófi-Dóri páros mindenkit letáncolt a parkettről. :D

Április 4. Szerda 6:00

Szerdán Dani is csatlakozott a magyar csapathoz, így már kilencen tudtuk üvölteni a BUDA-PEST indulónkat, amihez a többi delegált is egyre lelkesebben csatlakozott be végre. :)

Ezen a napon az új Vision és Mission Statement, illetve a 28. Board által előterjesztett 3 éves stratégia került bemutatásra részletekben. A GA vidám és igazán izgalmas része a membership prezentációk voltak, ahol Liége és Delft igyekezett meggyőzni a Council-t, hogy szuper tagjai lennének a szervezetnek teljes jogú Local Group-ként. Ebéd után két Working Group-on vettünk részt, majdnem mindannyian másikon, ahol lelkes trénerek és tagok egyaránt kérték ki a véleményünket egyes problémák megoldásában.

Az estét többségében a gym-nél töltöttük, először Zsófival kérdőre vontuk a chairman-t, hogy miért nem zárta le a 18-as agenda pontot, aki úgy megörült nekünk, hogy ennyire figyelünk, hogy a többi nap már előre összekacsintgatott velünk egy-egy (direkt) nyitva tartott agenda pontnál. Miután kint kellően összefagytunk, az étkezőben melegedve megtanultunk Gyulától a Coco Jambo kártyajátékot, ami a külföldieknek annyira tetszett, hogy még a Gála vacsorán is ezt követelték, hiába magyaráztuk nekik, hogy ez nem egy létező játék. :D

Április 5. Csütörtök 6:00

Csütörtökön volt ez első igazán fontos szerepük Zsófival, mikor is az egyik agenda pont az első Voting Session volt. Itt szavaztunk az új Central Mission és Vision Statement-ről, az Archive projekt elindításáról, a TIMES Project átstrukturálásáról, a Membership státuszokról és a 3 éves stratégiáról is. Szintén napirendi pont volt az IEM Conference Novi Sad-i, TIMES 2018 Final portói, illetve a szentpétervári és az utolsó pillanatban befutó tamperei CM jelentkező prezentáció.

Napközben Bozsi érkezésével újabb taggal bővült a magyar csapat és immár tízen képviseltük a budapesti LG-t.

Emellett a nap főleg a támogatókról szólt, túl a prezentációikon, részt vehettünk egy Company Fair-en, ahol repi ajándékok levadászásán túl egészen hasznos információkat tudhattunk meg az egyes gyakornoki pozíciókat hirdető cégekről (sajnos ezeknek nagy része csak Németországban elérhető, a mi LG-nk számára kevés releváns lehetőséget találtam).

Az este várva várt programja, az International Night szokás szerint hatalmas buliba torkollott, még úgy is, hogy a helyet 22:00-kor el kellett hagynunk és az egész estéből csupán 2,5 órát szántak a szervezők erre vacsorával együtt. A nagy ereszdelahajam egy klubban folytatódott, ahol a belépés ingyenes volt – csak a kilépésért kellett fizetni :D

Április 6. Péntek 6:15

Pénteken került sor a többi pozíció jelentkezőinek meghallgatására (Financial Controller, businessbooster, IT Project, Magazine leader, Language Programme leader, Lean Six Sigma PL, TIMES PL, Vision PL, Archive Projekt és a felejthetetlen Minho CM jelentkezésre is #WeBulidMinho #WeBulidBullshit :D), de a nap csúcspontja egyértelműen a Board Application prezentációk voltak.

A nap folyamán részt vettünk az utolsó Working Group-on, ami többünknek a tervezettől eltérően alakult, így kerültem én is egy Alumni spontán WG-jére, ahol kiderült, hogy nemcsak beszél egy-két szót magyarul, de még a budapesti LG-t is ismerte még a függetlenedése előtti állapotában.

Zárásképp German Night-tal kedveskedtek nekünk a szervezők, élő zenével, tradicionális zenés-táncos mulatsággal és iszonyatosan gyomor terhelő kajákkal.

A hely érdekessége volt egyébként, hogy a két emeletet csúszda kötötte össze :D

Április 7. Szombat 6:45

Az egész CM legfontosabb napja volt a szombati, mikor megválasztásra került az új Central Board, és az új Projekt Leader-ek, illetve lezárásra került bármilyen még nyitott agenda pont (a 18-as is! :D ). Szó volt a committee-k újra strukturálásáról, CM Karlsruhe pénzügyi és CM Warsaw 2018 Atumn általános összefoglalójáról, kihirdetésre került az idei activity ranking (amit Eindhoven „nyert meg”), sőt Motion-t is beterjesztettek arról, hogy egy LG összesen csak 2 proxy szavazatot kezelhessen, amit el is fogadott a Council. Ezt követték a Mentoring Programme, IEM Caring Foundation, Club of 100 Reportok és az Ad Fundum Awards kihirdetése, majd az Alumni vidám önpromója, végül az elkövetkező események és Get Active! chat infók zárták a napot, a szavazás eredményének kihirdetése előtt.

Az eredmények előtt még tettünk egy gyors sétát a karlsruhe-i kastélyhoz, ahol elkészült a csodálatos CM Group Picture és az egyes LG-k is vidáman pózolhattak a napsütésben, mielőtt ismét vissza kellett ülnünk a GA terembe.

Az egész hetes feszített tempó, fárasztó General Assembly és Working Group-ok után pedig a jól megérdemelt Gála vacsorával zártuk a CM-et.

Április 8. 6:45/7:30

Az egész hetes alig alvás, napközbeni folyamatos figyelem és esti bulik után, meglehetősen fáradt arcokkal találtam szembe magam reggelinél, ami már eleve egy kis csúszást garantált a haza érkezésben, ugyanis a "6:45-kor felvesszük Fodiékat és indulunk haza" tervből, 6:50-kor még szendvics gyártás lett, így a kolis csapatot végül 7:30-körül sikerült összeszedni és immár a kocsi teljes kapacitását kihasználva, kilencen keltünk útra hazafelé.

Stuttgart-ban megálltunk, hogy állampolgári kötelességünknek eleget téve szavazzunk, majd a gyors kitérő után folytattuk utunkat Budapestre.

A 12 órás útból végül kicsit több lett, fáradtan, betegen, de rengeteg élménnyel feltöltődve szálltam ki 21:15-kor a kisbuszból a Móriczon, nekem itt ért véget a CM Karlsruhe kaland :)

Fanni: Vasárnap hajnalban a metrópótló buszoknak köszönhetően kissé idegesen kiértem Ferihegyre és egy majdnem kellemes utam volt Varsóig. Sajnos a mellettem ülő két lengyel kicsit túltolhatta a bulit előző nap, ugyanis nagyon durva ’illatuk’ volt, de szerencsére az út viszonylag hamar véget is ért. Sikerült találnom segítséget, így nem teljesen elveszve jutottam el a város központjáig, ahol egy plázában vártam Zsuzsira, majd később együtt a többiekre.

Zsuzsi: Szombat éjfélkor vágtam neki röpke 12 órás utamnak Varsóba a PolskiBus jóvoltából, amit szívesen ajánlok mindenkinek, főleg ha töri a lengyelt, mivel a sofőrök maximum törik az angolt, de azzal nem fárasztják magukat, hogy a lengyelen kívül bármely más nyelven is elmondják, hogy hol vagyunk és mikor indulunk tovább, de sikeresen nem hagytak ott egyik benzinkúton sem, így délre meg is érkeztem Lengyelország fővárosába. Fanni híres navigálási készségei után még Őt is sikerült megtalálnom és együtt vártunk a csapat többi tagjára, hogy elindulhassunk a világ vége utáni második falu szélén lévő új otthonunkba.

Remek közös házikó kandallóval, s minden jóval. Persze amíg el nem fogyott, mert utána azért kicsit éhesek voltunk. A professzorunk egy borzasztóan pozitív és nyitott antropológus volt Hollandiából: Marieke Helsen, aki rengeteg inspirációt adott az élet minden szegletéhez.

Az első napunk témája a ’Who are you, who am I?’ volt, így a saját képességeink és talent-jeink felfedezésével foglalatoskodtunk.

A második nap már sokkal érdekesebb volt, a nap témája ’Impossible projects’ volt. Mindenkinek elő kellett rukkolnia valamilyen általa lehetetlennek vélt küldetéssel, majd a legjobb 4 projektet 4 fős csapatokban meg is kellett valósítanunk. Hihetetlen kreativitással álltak neki a csapatok megvalósítani a lehetetlent: Stop global warming, More empathy in the world, Teleporting és Meeting with extraterrestrial life. Ezeket prezentálnunk kellett a többiek számára. Ezután a fennmaradó 3 másik témából választanunk kellett egyet. Mit sem sejtve mindenki a számára legpozitívabb témát választotta, ezután jött a csavar. Ezeket darabokra kellett szedni és be kellett bizonyítani egy vita keretein belül, hogy a projekt mégis csak lehetetlen.

A harmadik napunk témája ’Sweet dreams’ volt, ezen a napon a legmerészebb álmunkat kellett megvalósítanunk a többiek segítségével, de mégis egyedül. Kis csoportokban dolgoztunk, aminek a célja az volt, hogy a csapatodban lévő emberek kérdéseket tettek fel a céloddal kapcsolatban, amiket felírtál magadnak majd később válaszoltál rá egyedül. Ez segített többféle aspektusból is megvizsgálni a témádat, olyan oldalról is, amire talán magadtól nem gondoltál volna.

Minden délután tettünk egy 1-2 órás sétát a környéken, felfedeztünk kis tavakat, egy golfpályát, erdőt és sok szántóföldet. A vacsorákat közösen készítettük el kis csapatokban, együtt döntöttük el és terveztük, hogy mi lenne a legjobb étel mindenki számára. Bár a lengyel krumpli szinte mindenki kajában jelen volt, legyen az főétel, leves, köret.

Összességében azt gondoljuk erről a hétről, hogy nincs még egy olyan event, ami ilyen mértékben kovácsolná össze a résztvevőket. Bátran mondhatjuk, hogy barátságok köttetek és egy olyan közegben volt szerencsénk dolgozni a saját kis életünk legnagyobb kihívásain, ami nem is lehetett volna ennél sokszínűbb, segítőkészebb és nyitottabb. Mind a working session-ök, mind a délutáni séták és esti társasozások felejthetetlen emlékek maradtak tele különleges emberekkel, új látásmódokkal és maradandó barátságokkal.

Autós csapat:

Január 31. Reggel 9.

Az előző esti meghívás és whiskyzés után Kristófnál ébredve igyekeztünk összeszedni a cuccainkat és bepakoltunk a kocsiba. Indul a kaland, nemsokára felvesszük a többieket is. Gyors tankolás után találkozó a nyugatinál, ahol időben összegyűltünk, és terv szerint pontban 11-kor elindultunk kalandunkra. Még ki sem értünk a városból, de a hangulat a tetőfokára hágott az izgalmasabbnál izgalmasabb kérdésekkel és agyzsibbasztó zenékkel.

A tavalyi úttal ellentétben idén végre senkit sem kellett a határon hagyni (részletekért keresd meg a tavalyi beszámolót), és gond nélkül átjutottunk az ellenőrzésen. Első igazi megálló Nagyvárad, ahol egy finom helyi görög gyros után megnéztük a helyi nevezetességeket, otthagytuk lábnyomunkat a betonban, és indultunk tovább.

Bea már várt minket Marosvásárhelyen, és tudtuk, hogy Bozsi hajnali egyre érkezik Kolozsvárra. Mivel kicsit késésben voltunk, ezért úgy gondoltuk, megvárjuk a repülőt, és eltöltjük addig az időt valahogy. Találtunk is egy megnyerő ír kocsmát (mert hát hova máshova ülnénk be Erdélyben...), ahol egy korsó Guinness mellett Kártyáztunk Anna nagy örömére. Később találtunk egy rendezett és elhagyatott lépcsőházat, ahol mi mást is lehetne csinálni, mint vízipipázni, természetesen a biztonság kedvéért leterítve hálózsákjainkat. Hajnali egykor kigurultunk a reptérre Bozsiért, ahonnan indultunk tovább Marosvásárhelyre.

A maradék utat a híres romániai utakon tettük meg, kerülgetve a kátyúkat, és fél négyre meg is érkeztünk. A hosszú út után jól esett Bea isteni rakott krumplija és házi pálinkája, ami után még hajnali hatig biliárdoztunk. Másnap késői kelés és roskadásig rakott asztalos reggeli, majd kis pihenés után megindultunk a városba és megnéztük a belvárost. Este visszamentünk még a híres-neves G-pont nevű kocsmába. Pro tip for pros: Erdélyben nem szoktak fröccsöt csinálni. Ha mégis azt kérsz, furán néznek rád és még drága is lesz.

Pénteken korai 11 órás kelés után megvitattuk, hogy is legyen a nap további része, majd elindultunk Szakadátra. Szovátán a csapat kettévált, egyik fele elindult bevásárolni, mi pedig egy mellékfeladatot intéztünk el egy közeli hotelben. A szállásra érkezve mi újak elámultunk, milyen csodás helyen vagyunk, és gyorsan elfoglaltuk a frissen felújított házakat. Utána nekiálltunk előkészíteni a vacsit a többieknek, és megpucoltunk 15 kg krumplit. Pont mire végeztünk, megérkezett a transzfer, és nagy örömködés után elkezdtük főzni a paprikáskrumplit.

Repülős csapat:

Február 2.

Pénteken 10 óra előtt kicsivel 4-en indultunk ki Klinikákról a reptérre, majd a check-in után, a csapat nagyobbik fele is meglett. Egy gyors ebéd és rövid csocsózás után, el is indult a gépünk Kolozsvárra! Annyira rövid volt a repülőút, hogy még egy sakkpartit sem tudtam lejátszani a mellettem ülővel.

A reptéren egy nagycsoportos selfie után már várt is minket a transzferünk; röpke 3 óra alatt meg is érkeztünk Szakadátra, ahol már várt minket az egy nappal korábban megérkezett autósbrigád.

A szobák elfoglalása után Kristóffal és Marcival elmentünk a Penny-be bevásárolni, ahonnét nem kis mennyiségű alkohollal (kb. 100 doboz sörrel, 15 üveg borral, 10 üveg röviddel, 30 liter keverővel illetve szódával) és némi élelemmel megpakolva indultunk vissza a szállásra, ahol kisbolt szerűen kiosztottuk mindenkinek a maga “túlélőcsomagját”.

Vacsira az első főzős csapat finom paprikáskrumplit csinált, majd el is kezdődött az este: a medencében a lazulgatós-iszogatós csapattal illetve egy-egy szobában és a nagy étkezőben a beszélgetős-társasozós csapattal.

 Szombat délelőtt szépen lassan felkelt a csapat, ám a zuhogó eső miatt kicsit el kellett halasztani a programokat és inkább intenzív chillel kezdődött a nap. Végül megérkezett a megrendelt 2 taxi és 12-en elmentünk a parajdi sóbányába, ahol nem csak a zöld egyenpulóvereinkel, hanem a meglehetősen látványos Haka-zásunkkal is felhívtuk magunkra a figyelmet. 

Ezután játszottunk jó pár kör forgót a pingpong asztaloknál és még sétálgattunk egy kicsit aztán egy kürtöskalácsos-lángosos uzsonna után visszataxiztunk a vendégházakhoz. 6 óra után meg is érkezett a délelőtt megrendelt “ebéd” aztán lassan mindenki elkezdett hangolódni az estére. A medencébe annyira sokan voltunk hogy lépni sem lehetett szinte, viszont annál jobb volt a hangulat. Megkezdődtek az ivós játékok amik szépen megalapozták az este további részét. Éjfél körül a ‘szárazföldi csapat’ isteni mici-csel és grill csirkével fogadta a konyhában az éhes szájakat, aztán már ment is a buli, ami körülbelül reggel 5-ig tartott sokaknak.

Autós csapat:

Február 4. túl korán reggel…

A tegnapi buli után kissé kótyagosan ébredve gyorsan összepakoltunk, elköszöntünk a többiektől, és egy kicsit változott felállással, de elindultunk haza a kocsival. Odafelé még négyen utaztunk (plusz egy potyautas Bozsi Kolozsvárról), de most újabb társakat szereztünk, és immár ötösben foytattuk utunkat Budapest felé. 

Az út többnyire eseménytelenül telt, amelyet csak Fanni kérdései, vidám beszélgetés, és sűrű sóhajtozás a szerpentineken szakított meg, így folyt egészen Nagyváradig. Itt szintén a helyi specialitást próbáltuk ki, vagyis megebédeltünk a McDonald’s-ban, és robogtunk tovább haza. Villámgyorsan értünk Fótra, ahol én elköszöntem a társaságtól, és hazasétáltam, onnan már én is csak elmesélésből ismerem, milyen nehézségeket okozott Fanni navigálása. 

Repülős csapat:

Vasárnap még később kezdtük a napot, de azért többé-kevésbé mindenkinek sikerült összeszednie magát a reggelihez és 1 óra körül el is indult a csapat 4 autóval Szovátára a Medve-tóhoz ahol egy másfél órát sétáltunk. További fél órás séta után pedig az éttermet is megtaláltuk, ahol mindenki jól belakott a pizzáktól és a forró csokiktól. 

Ebéd után még egy utolsó bevásárlást megejtettünk a Pennyben, hogy legyen másnap a hazaútra is mit ennünk, aztán a szálláson szépen lassan kezdetét vette az utolsó, már kicsit light-osabb iszogatós, beszélgetős, lazulgatós buli. Persze a medencézés aznap este sem maradhatott el és zárás képpen nagyon szépen esett is végig a hó, így még fancybb volt az egész. Néhányan elvetemült fiú még éjjel 1 körül nekiállt spaghettit főzni, csak hogy még véletlenül se vesszen kárba a megvásárolt hús.

 Február 5.

Hajnalban szuper szervezetten összekapta magát mindenki és Sanyinak megköszönve az idei vendéglátást is, elindult a transzferünk a kolozsvári repülőtérre. Az utat szinte mindenki végig aludta, az esti bulit próbálva kipihenni. 

A reptéren még befejeztük a félbemaradt reggelieinket, a váróteremben még játszottunk egy-pár Heads up-ot aztán elindultunk a buszokkal a repülőnkhöz.

Fodi: Nagyszerű hétvégét hagytunk magunk után, sok izgalmasat láttunk és hallottunk, egy életre szóló élmény marad a fagyban medencében ücsörgés, sóbányában sétálás, vagy éppen a pisztráng fogyasztása (mely kifejezetten nehezen fosztható meg a szálkáktól). Remélem jövőre is tudunk menni, és hasonló kalandokkal gazdagodhatunk.

2017 május 18-án hajnalban elindultam vonattal Drezdába, gondoltam az a 9 órás út kiváló alkalom lesz a kikapcsolódásra, filmezésre, de tévedtem. Nem volt wifi és sajnos a mellettem lévő 4-es blokkban egy roma család foglalt helyet, akik igen csak hangosak voltak, így számomra csöppet sem volt kellemes az út, de amint leszálltam és megláttam a várost, már el is felejtettem a rossz élményt. Amúgy repülővel is tudtok menni berlini átszállással, de a vonat szerintem olcsóbb.

A vasútállomásról egyenesen az egyetemre mentem, de ahogy megérkeztem már indultunk is tovább elfoglalni a szobáinkat a hostelben. Az senkit se lepjen meg, hogy az ESTIEM-es event-ek nagy részén vegyesen vannak a fiúk, lányok, de én nagyon mázlista voltam, mert míg a többiek 6 ágyas szobánkban voltak, én kaptam egy 2 ágyasat. :) 

Első nap rögtön egy pub crawl-lal indítottunk, sör, bor, koktél, vagy 4 helyen jártunk s közben elkezdtük lassan megismerni egymás. Az első pillanattól fogva mindenki nagyon jó fej és nyitott volt,  nagyon érdekes beszélgetések alakultak ki.

Második nap egy esettanulmányi versenyen vehettünk részt az Egger gyár jóvoltából, úgyhogy egy rövid cégbemutató után csapatokra osztottak minket és egészen ebédig ment az agyalás. Majd prezentációk sorozata és végül kihirdették a nyertes. A győztes csapat egy power bank-et kapott, a többi résztvevő pedig egy pendrive-val lett gazdagabb.              

Mivel a verseny elhúzódott, az Intercultural Awareness tréning elmaradt, pedig ha Europe 3D-re mentek az mindig része a programnak, viszont így egyenesen mentünk az Elba partjára BBQ-zni. Sör és grillezés chill a parton, kell ennél több?

Utána pedig bepótoltuk az ismerkedős játékokat, úgyhogy a nap végére mindenki tudta egymás nevét. Ez estét egy laza party-val zártuk az egyik clubban.

Másnap reggel a Volkswagen gyárlátogatással indítottunk, nagyon király volt, ez egy szombati napra esett és mivel aznap nem dolgoztak, így beléphettünk a gyártási területre, bemutatták a gyártási folyamat különböző részeit, majd bemehettünk a kiállító területre ahol ki volt állítva jó pár autó, illetve modellek, amit játékos formában ki is lehetett próbálni.

Ebéd, aztán irány a City Rally. Csapatokra osztottak minket, és miközben „várost néztünk” feladatokat kellett teljesíteni, voltak különböző állomások, furcsábbnál furcsább feladatok, pl számold meg, hány lépcső van a Dómban, aztán a többi állomáson jött a tojásdobálás, sörkóstolás, ügyességi vetélkedő. Ha jól teljesítettünk, akkor kaptunk pár plusz itókát, szóval a végére mindenkinek elég jó hangulata lett, amire szükség is volt, ugyanis a következő program a Tolerade felvonulás volt.

Drezda egy hihetetlen szabad „diák” város, vagy 2 km-en keresztül érkeztek a kamionok, amelyek fel voltak szerelve hangerősítőkkel, és 20 méterenként  más zenei stílus szólt, közte pedig bulizó, és alkoholizáló fiatalok tömkelege táncolva vonult. Még életemben nem láttam ilyet, szinte mindenféle stílust láttál, punkot, gótot, rockert, volt ott minden. Nekünk sem kellett több, 2 perc sem telt el, amikor a tömeg közepén találtuk magunkat és csak sodródtunk, hatalmas élmény volt. Este pedig folytattuk a bulizást ismét egy másik clubban.

Vasárnap az egyetemen kezdtük a programot egy német órával, ahol az angol szó több volt mint a német, így kicsit csalódott voltam, viszont utána indultunk kirándulni, ami nagyon összehozta a csapatot.  Kb egy fél órát utaztunk vonattal Sächsische-be ahol egy jó nagy túraútvonalat bejártunk, és gyönyörű kilátásban lehetett részünk. A vonaton visszafelé tudtunk egy picit szusszanni, aztán irány a hostel, majd az International Night.

A 10. évfordulóját ünnepeltük a Europe 3D-nek, úgyhogy volt egy hatalmas csoki torta, ami eléggé emelte a hangulatot, utána pedig egy nagyon crazy este alakult. Ismerjük a németeket, tudnak bulizni, de erre még rásegített az oroszok vodkája, a finnek mintu-ja, a román és magyar pálinka, lengyelek zubrowkája, és a többit nem sorolom:D

Másnap elég hangoveresen indult a nap, de sajnos elég korán kellett kelnünk, mert indultunk Leipzig-be, a németek 3 kisbuszt béreltek, úgyhogy várt ránk egy 1,5 órás út.

Amikor megérkeztünk először elmentünk egy céghez, akik innovatív projektekkel foglalkoztak vagy olyanokkal, amelyek értéket teremtettek, úgyhogy  végig hallgattuk az előadásokat, majd kaptunk egy kis szabadidőt, hogy felfedezzük a várost.

Aztán irány a Parlament of Saxony, végigjártuk az épületet, utána pedig érkezett egy német képviselő hölgy, aki az oktatási programért volt felelős a parlamentben, így feltehettük neki a politikával kapcsolatos kérdéseinket.

A nap további részében volt egy kis free time, majd este sörkostólás ami nagyon izgi volt, pl én nem is tudtam, hogy létezik csokis sör, ha Drezdában jártok érdemes kipróbálni, illetve mindenképp menjetek be a sörboltba, már ha szeretitek a sört, mert igen csak különleges darabokat lehet találni.

Az utolsó napot a Military History Múzeummal indítottuk, érdekes volt, de nem volt jó döntés, hogy utolsó napokra tették a múzeumokat, mert már eléggé fáradtak voltunk. Arra számítsatok, hogyha Europe 3D-re mentek, akkor az átlag alvás 3-4-5óra, minden nap buli van, és nem nézik jó szemmel, ha te otthon akarsz maradni pihenni. Tudjátok work hard - play hard.

Aztán volt még egy Reflection Session az egyetemen, ahol elmondhattuk, hogy hogyan éreztük magunkat, mi tetszett, mi nem, mit csinálnánk másképp, majd egy történelmi városnézés, és aztán már készülődtünk a Gála vacsorára. Mindenki nagyon kicsípte magát, úgyhogy volt jó pár fotózkodás míg odaértünk a helyszínre.

A vacsora az csodálatos volt. Ja amúgy azt kihagytam, hogy a németek nagyon figyeltek az étkezésekre is, úgyhogy arra sem lehetett panasz. Aztán az utolsó buli előtt az egyik orosz lánnyal leléptünk egy kis éjszakai városnézésre, csak mert Drezda gyönyörű, utána pedig egy hatalmas bulival zártuk a hetet.

Másnap egymás nyakába borulva búcsúzkodtunk, és az elmaradhatatlan jelmondat: See you somewhere in Europe!

 Fanni: 

Az átszállásnál valahogy sehogysem sikerült eltalálnunk a megfelelő irányt, ezért csak néhány kilométer után értünk el célunkhoz, onnan pedig már nem sok időt kellett várnunk. Izmirbe érkezésünk után a csomagunk helyett 3 ESTIEMert sikerült összeszednünk, majd együttes erővel kiderítettük, hogy nem hagyták el a csomagjainkat, csak a reptér legtávolabbi pontjába vitték őket. További megtett kilóméterek után találtunk egy tömegközlekedési pénztárt is, majd el is indultunk végre a jó irányba, vonat, metró, busz és sok kedves útbaigazító (de angolul nem tudó) ember után meg is érkeztünk a szinte luxusszállásunkhoz, ami egy 4 csillagos hotel volt. Gyors becsekkolás után elindultunk a vacsorához, de útközben tudatosult bennünk, hogy nem lesz egyszerű ez a hét: az egyetem ugyanis egy nagyon csinos és cseppet sem lapos dombon helyezkedik el, a vacsorához pedig még magasabbra is kell mászni. Néhány kultúrsokk azért ért minket, mint például a dobozos víz, de ez szinte a hét végére már természetesnek hatott számunkra. Nekem az este csak a hotelszobában telt, a szobatársunk Gdanszkból is később érkezett meg, vele ismerkedtem, Zsuzsi pedig belevetette magát az éjszakába.

Izmir - Economy , az egyetem főépülete

Másnap kezdődött a General Assembly-k sokasága, valamint a joghurtban, kekszben és Nescaféban gazdag kávészünetek. Nehéz volt ennyit ülni, de nagyon megérte, sokat tanultunk a szervezetről, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne, az összes GA nagyon motiváló volt számunkra. Az első napon a board tagok, committeek, regional coordinatorok beszámolóját hallgattuk. Előadások után egy kisebb börze szerűt tartottak a committeekkel kapcsolatban, mindent meg lehetett tudni, ha érdekel a nemzetközi csapatban dolgozás. Az esti bulit a szobában tartottuk.

Alpine Region Working Group

Harmadik nap a GA-k után (ahol a committeek stratégiáit hallgattuk) az első Working Groupunkon is részt vettünk, ami az Alpine Region WG-je volt. Találkozhattunk a régiónkba tartozó delegáltakkal és együtt próbáltuk kidolgozni az összetartóbb csapat taktikáját. Este Sportnight-on vettünk részt, ahol 150 ember zumbázott egyszerre egy nagyon lelkes zumbatanár segítségével.

Zsuzsi:

A csütörtöki GA-ket egy szavazás tette színesebbé, melynek eredményeiről emailben fogtok értesülni. Azt hiszem teljes bizonyossággal mondhatom, hogy számomra ez a nap vitte a prímet. A Discussion Hour alatt felfedeztük a Teneferiket, mely egy sífelvonó-szerű dolog volt, ami közvetlenül a sulival szemben indult, s felvitt minket a hegy tetejére. Gyönyörű idő, gyönyörű kilátás, szóval minden nagyon király volt. Ezt követően pedig eltökélten indultunk neki egy pár kilóméteres sétának a tengerpartra, melyet egy random taxizás (nem tudjuk pontosan mi, lényegében taxibusz) gyorsított fel. Hát igen, a taxizás… Két dolgot kell tudnod turistaként Törökországról: az átlagember (fiatal vagy öreg) nem tud angolul, de azért törökül nagyon szívesen elnavigál téged bárhová.  A második tudnivaló pedig, hogy ne legyen halálfélelmed az utakon, ők direkt így közlekednek, ez a sztenderd.

Kilátás a Teneferik tetejéről 

Este egy Concept party-t tartottunk egy belvárosi szórakozóhelyen, ahová mi szinte elsőként érkeztünk meg és azzal a lendülettel távoztunk is, méghozzá egyenesen Narniába. Nem viccelek, két raktárajtón átkelve teljesen elképedve kerültünk egy belga sráccal egy Sisa Café udvarába. (A sisa a vizipipa török neve.) Nagyon jót beszélgettünk és teáztunk, igazi török hangulatú este volt, mely persze a hajnalig tartó tánccal folytatódott, melyet cseppen sem bántunk egészen másnap reggel 7-ig (Magyar idő szerint hajnali 5 óra… igen… minden nap.), amikor is újra elkezdődött a reggeli, GA, coffee break, WG körforgás. A Working Groupok rengeteg lehetőséget tartogattak:  részletesebben is megismerkedhettünk a számunkra érdekes témákkal, mint pl. How to make your event more socially and environmently responsible.

Fancy Gala Dinner helyszín

És el is érkeztünk a (dobpergééés) International Night-hoz. Hát jó tanács a következő delegáltaknak: pálinkából és kolbászból sosem elég. Számomra nagyon meglepő módon a csapat nagy része boldogabb arckifejezéssel húzta le a pálinkát, mint a magyarok. Nagyon jó hangulatú este volt, annak ellenére, hogy ez volt az egyetlen szabadtéri program és az egyetlen időpont amikor szakadt az eső.

Egy nehézkes és késői ébredés után nagy nehezen elkezdődött az utolsó nap GA szekciója, melyet újabb szavazások követtek.

Azt hittem, hogy az Oktogon Bisztro teljesen megfelel a Gala dinner fancy skálájának, de azt kell, hogy mondjam, hogy a törökök hacsak egy picit is, de túlszárnyalták. Fogalmazzunk úgy, hogy ha az én esküvőm lenne ilyen fancy helyszínen, teljesen oda lennék és vissza. Szóval megadták a módját, az már biztos. 

A taktikai alvás segített volna, avagy best travel buddies ever.

A gála vacsi után egy búcsú buli és 2 óra alvás után irány a reptér. Taktikai alvás a reptéren és a gépen, és már haza is értünk Ferihegyre. Azt hiszem mindkettőnk nevében mondhatom, hogy motiváltabban mint valaha.

L: Így van. Nagyon örültem, hogy végre nem egyedül kell utaznom. Én ezt az A-ból B-be való eljutást mindig szenvedésnek élem meg, mert nem tudok sokáig nyugton maradni és egy helyben ülni, várakozni. Szóval külön örültem, hogy végre lesz társaságom. Nem is akármilyen. ;)

Nekem már a ferihegyi indulás is kalandos volt, mert a gép közepén kellett ülnöm. Mire odavergődtem, már be is zárták a gép ajtóit, hogy indulnunk kell. Amikor a stewardessek már a biztonsági útmutatást tartották még a bőröndömnek kerestük a helyet. Aztán mire eljutottam a helyemig azt már elfoglalták, így nem csak a gyönyörű naplementéről maradt le, de élvezhettem a taknyos belgák társaságát a folyosó szélén könyv és füles nélkül, de legalább a Wizz újság szórakoztató volt…

B: Földet érésünk után kezdődött az első, és talán legnagyobb kalandunk a hét folyamán: elnavigálni magunkat a hostunkhoz. Innentől kezdve erre az esetre csak úgy hivatkozok majd, hogy a „magyarok és a villamos esete”. 

Történt egyszer, hogy bebuszoztunk a reptérről a városba, ahonnan mindössze pár metró és villamos megálló választott el minket végső úti célunktól.

L: Bár már BKV (igen, Brüsszelben is BKV van.. gondolj csak bele..) jegyet is nehéz volt venni, mert semmi se volt kiírva vagy miniatűr betűkkel. Ez a brüsszeli tömegközlekedésnek egy rossz pont volt. Tudni kell rólam, hogy imádok tömegközlekedni, szóval nem csak azért tájékozódtam előre, mert muszáj volt, hanem mert érdekelt is. Mindent előre pontosan megnéztem, „szkrinsátokkal” rendelkeztem.

B: Amint Lindával át szerettünk volna szállni villamosra , észrevettük, hogy az említett jármű pittyeg meg villog és ugyamúgy már nagyon záródnak az ajtók és az utolsó villamos próbál elslisszanni a szemünk elől, így én fogtam a kis gurulós bőröndömet, bedobtam a villamosba és félig én is felpattantam. Ám történt ekkor, hogy az ajtó becsukódott a kaller pedig vészesen integetett nekem, hogy nem-nem már nem lehet felszállni. Ezzel csak egy probléma volt. Bal kezemmel még mindig a bőröndömet markolászva, én az ajtóba voltam szorulva és integetéssel próbáltam jelezni, hogy ez így nem lesz jó, miközben Linda egyetlen gondja az volt, hogy nehogy a bőröndömet elvigye a villamos .

L: Védelmemre szólva, nem tudtam eldönteni, hogy most aggódjak vagy nevessek. Aztán odajött hozzánk egy BKV munkatárs, hogy ez volt az utolsó villamos és ezt még 4 év francia tanulás után is 100%-osan megértettem. Majd olaszul válaszolva megpróbáltam tőle segítséget kérni, hogy hogyan jutunk el hostunkhoz.

B: Miután ezt a manővert lerendeztük a kallerral még nagyjából 90 perc szerencsétlenkedés és tömegközlekedés várt ránk (ebből 45 a rossz irányba), majd nagy nehezen megérkeztünk a hostunkhoz, Noemie-hez, akinél egyébként még 4-en laktak, így majdnem az egész SERC résztvevői csapat jelen volt. (Lindával egyébként egy privát szobán osztoztunk az event során, így külön magyar szobánk és franciaágyunk is volt. )

L: Mi értünk oda legkésőbb és mégis nekünk volt a legjobb helyünk. Közös szoba, közös ágy, közös párna, közös takaró.. :D

B: Elkezdődött hivatalosan is a SERC CoM, és első reggel egyből egy tréninggel kezdtünk, amit egyébként egy magyar nő tartott, aminek folyamán főleg szociális és társadalmi dolgokról beszélgettünk és egy szituációs gyakorlat keretén belül azt is átélhettük, milyen is az amikor különböző osztályból, nemzetiségből, korosztályból származó személyek csupán a társadalmi helyzetük miatt nem tudnak érvényesülni bizonyos élethelyzetekben .

L: Nagyon érdekes volt, hogy milyen tényezők vannak amik előnyök és hátrányok lehetnek, bele se gondoltam korábban.  

B: Ezt követően elkezdtük a SERC-beli munkánkat azzal, hogy tisztáztuk mik is a hosszú távú céljaink, hogyan tudjuk ezeket megvalósítani, és esetlegesen milyen kampányokra van ehhez szükségünk. 

Mivel viszonylag kevesen voltunk a CoM-on résztvevők, és szervezők is csak ketten voltak, ezért a vacsorákat és a közös összeüléseket mindig a főszervező (egyben a hostunk és jelenlegi SERC leader)  lakásán ejtettük meg.

L: Közel voltunk az egyetemhez is, így őleg egyetemi kocsmákba mentünk esténként, de mindegyik nagyon hangulatos volt és jó volt hétköznapi dolgokról is beszélgetni a többiekkel valamint jobban megismerni őket.

B: A következő napot leginkább a kampányok és a Measurement System ölelte fel. Tavasszal az ESTIEM tagoknak kiküldésre került egy survey, ennek a kiértékelését ejtettük most meg csapatokba osztva. Többek közt olyan kérdések is felvetültek a kérdőívben, minthogy mennyire tartják a tagok a szervezetet egy biztonságos avagy esetleg elítélő helynek, és bizony elég meglepő eredmények jöttek ki bizonyos esetekben. Ezt követően, az előző nap már tárgyalt célok  alapján, mindenki jelezte, hogy a jövőben milyen kampányhoz tartozó munkacsoport érdekli, és kisebb csoportokban ezeket dolgoztuk ki, majd pedig prezentáltuk a többieknek. Ezek között volt olyan, ami kicsit elrugaszkodott a valóságtól, így részletesebb kidolgozás kellene a kivitelezéséhez, de volt olyan is amit már a közeljövőben láthattok akár a Facebook-on.

B: Bármennyire is szégyen, egy ESTIEM event-en, de valahogy annyira nem voltak bulis hangulatban a résztvevők, meg ennél fogva már mi se Lindával, hogy egy-két kör meggysör után éjfélkor már bekuckózva feküdtünk a kis privát ágyunkban aznap :D

B: Harmadik, és egyben utolsó produktív napján a CoM-nak a PR részéről beszélgettünk a committee-nek. Linda tartott egy prezentációt a jelenlegi helyzetről, statisztikáról, mivel foglalkozunk most és hova lehetne ezt fejleszteni. Mivel ehhez kapcsolódó a hamarosan kezdődő kampányunk is, erre rászántuk a délelőttöt, és sokat beszéltünk arról, hogy hogyan, miként és pontosabban milyen képet is kéne közvetítsünk a külvilágnak illetve az ESTIEM tagoknak a SERC-ről a jövőben. 

Az utolsó napot azzal kezdtük, hogy elénekeltük minden LG nyelvén a Boldog Születésnapot Noémie-nek 

L: Akármit megbeszéltünk a hét folyamán mindig az volt, hogy:  „jó ehhez kell PR. Majd a PR megcsinálja” én meg már kezdtem összezavarodni, hogy most akkor miket is kell majd csinálnunk, de szerencsére tisztázva lettek a dolgok. Nagyon jó kis kampányt kitaláltunk, remélem sikerül is megvalósítani majd. :)

B: Ezt követte egy rövid lezárás, összegeztük az elmúlt napok eseményeit és a megbeszélt dolgokat illetve tisztáztuk, hogy ki mivel fog foglalkozni az elkövetkezendő időszakban a committee-n belül. Mivel nagyon jó időnk volt egész Brüsszelben való tartózkodásunk alatt, ezért immár minden munka alól mentesítve, felszabadultan indultunk City Tour-ra , az amúgy nem túl tájékozott és felkészült túravezetőnkkel. Kicsiny csapatunk nagyon jó kedvűen barangolt végig a városon, megszemléltük a főbb látványosságokat, fát öleltünk #soserc és egy sültkrumpli zabapartival zártuk a napot .

L. Én mondjuk ezt is élveztem. Jó volt újra látni Brüsszelt, hogy mennyit változott és a régi emlékeket újra megélni.

B: Ezt követően mindenki visszatért a szállására (hozzánk) és elkezdődött az International Night, ami külsőre inkább egy nagyon random vendéglistával rendelkező házibulira hasonlított. Az est az úgy nézett ki, hogy orosz illetve török zene szólt (bepróbálkoztunk a magyarral de teljesen hülyének néztek, úgyhogy a többiekre hagytuk a didzséskedést) , a szentpétervári lány, Linda és én pedig el nem mozdultunk a vodka és a pálinka mellől. Az asztalnak ugyanezen pontján szereztünk magunknak egy új nagyon cuki barátot is Lindával, aki ukrán, de firenzei és anyanyelvi szinten beszélt vagy 4 nyelven. :D

B: Mikor minden turkish delight, belga csoki és finom magyar kolbász meg szalámi elfogyott egy „rövid” (hosszú) sétára indultunk a szórakozóhely fele, mialatt mindenki már elég jó állapotba került és egymást átkarolva meséltük egymásnak a storykat, amiket IN előtt nem biztos, hogy megosztottunk volna másokkal. Az általunk kinézett két brüsszeli pub-ról azt kell tudni, hogy nagyon kicsik voltak, nagyon sok emberrel. Én többször is megpróbáltam befurakodni a tömegbe táncolni, de valahogy sehogyse kaptam levegőt így minduntalan az utcán kötöttem ki :D

L: Hát igen Bea. Ez azért volt, mert elrontottad. Én kiszabadulva a nyugdíjas, otthonülős hétköznapjaimból,egyből bementem a többiekkel és végig pörögtem az estét. True story. Sajnos igaz, hogy mindenhol sokan voltak, szóval ment a tömegnyomor rendesen.

Hajnali 3 körülig nyomattuk, mert 4 körül kellett is kiindulnunk a reptérre. Taxit fogtunk, ami meglepően olcsó volt. 6-an nyomorogtunk a kis taxiban a sofőrrel együtt, akiről kiderült, hogy román szóval Beával egyből összebratyiztak. Reptérre menet Beus egyből bealudt én meg bámultam kifelé az ablakon a fényes autópályára. - Fun fact: Belgiumban az autópályák is meg vannak világítva. 

WizzAir flotta - ebben a pillanatban Linda csillógó szemekkel bámul kifele az ablakon, Beus szunyókál

L: Én nem is aludtam, csak a repülőn nyomtam később egy power napet szóval egy elég hosszú napnak néztem elébe, mert suliba is be kellett mennem sajnos. Viszont végre láttam élőben a rózsaszin orrú Wizzairt, bár nem azzal mentünk, viszont nagyon cuki volt.

Nekem ez volt az első ESTIEM eventem és nagyon élveztem, jobb volt mint, amit elképzeltem.

B: Összegezve egy nagyon jó hetet zárhattunk szerintem, jó volt élőben is megismerni és folytatni a munkát azokkal az emberekkel, akikkel hónapokig csak Skype-on beszélgettünk és vitatkoztunk, közös élményeket szerezni, és rengeteg mindent tudtunk megbeszélni illetve letisztázni a csapaton belül, ami mindenképp előre segíti majd a jövőbeli munkánkat. 

Már csak azért is maradandó élmény, mert most utaztam életemben először egyedül. Hát nem kicsit izgultam azt bevallom, de minden nagyon flottul ment – bár az a repülőn tudatosult bennem hogy időutazni is fogok, hiszen Portugáliában 1 órával korábban van. Éjfél után a repülés-vonatozás-taxizás kombo után be is futottam a csodás portugál városkába, Coimbrába. Mivel én érkeztem meg utolsó mohikánként a szállásunkra gondoltam már mindenki javában az utazás fáradalmait fogja kipihenni…Hát szerencsére tévedtem. :) A török, francia, holland, amerikai-svájci, orosz participantok bevártak és már a legelső hajnalon is együtt beszélgettünk a kényelmes kis bőrkanapés nappalinkban. 

A csodás Coimbra

Egy gyors house tour-al fogadtak egyből, hiszen az egyik résztvevő szerint „the architect was so drunk…”, így egyedül tényleg nem nagyon láttad át elsőre a szobák helyét. Kívülről egy egyszerű épületnek tűnt a szállásunk, ám belül kismerhetetlenül sok (fél)emeletre, teraszokra, pincékre, hopp még egy erkélyre és egyéb eldugott szobákra bukkantunk. Tiszta Narnia: volt hogy az egyik szekrény belsejéből egy borospincében találtad magad. :D (Nekem laza 3 napomba telt mire megjegyeztem melyik az én szobácskám és nem nyitogattam rá random emberekre. Vagy borospincékre.  :D) Hogy még fancybb legyen az így is elég egyedi házunk, kiderült, hogy még egy nagy medence is van az egyik teraszon – amit nagy bánatunkra nem tudtunk használni, mert bár mediterrán országban voltunk, hidegebb volt mint Budapesten. A villában lakott velünk a 2 holland professzorunk is, Saskia és Carin, akik az egész héten át tréningeket és coaching session-öket tartottak nekünk.

Itt tengődtünk egy hétig :)

A héten minden nap egy-egy adott témájú tréning vagy soft skill fejlesztés köré épült a nap. Egyik professzorunk, Saskia Harkema szerint akkor válhat valakiből igazán jó vezető, ha nemcsak saját csapatát, beosztottjait, hanem saját magát is jól ismeri, úgyhogy bár a SAC fő témája a Leadership és Intercultural Management volt, mégis az előbb említettek hatására kőkemény önismereti feladatokkal kezdtük a hetet. A cél az volt, hogy rájöjjünk ki milyen soft skillekkel rendelkezik, és hogy ezeket hogyan lehet pl. egy csapatmunka során kamatoztatni. Teljesen megdöbbentett, hogy már az első perctől kezdve minden participant, hogy megnyílt és hogy teljesen egymás elítélése nélkül beszélhettünk bármiről. Tényleg bármiről! Az a bizonyos ’safe environment’. Ez volt az egész kulcsa. Nem véletlenül voltunk 10-en elszeparálva egy kis saját házikóban, egy teljes hétig, kvázi összezárva. Már az elején lefektettünk néhány fő szabályt, hogy ez a környezet ugyanilyen ’safe’ maradjon mindenkinek az egész event alatt: minimális internet és telefon használat, no alkohol (na jó ez sajnos megdőlt  amikor előkerült a törökök Rakija, de erről majd később…), és egyes ESTIEM-es kézjelek, amivel a tréningek, beszélgetések közben az „I agree with you”-t és az „I love you” -t tudtuk kifejezni.  

Számos (olykor igen intenzív) önismereti tréning után beszélgettünk a globalizáció mindenféle aspektusáról, hogy milyen pusztító és elidegenítő hatása lehet social medianak (’concept of alone together’), illetve a GAIA modellről. Nagyon sok inspiráló TEDx videót, filmet is néztünk és boncolgattunk. Egy másik alkalommal pedig változásmenedzsmentről is szó esett, illetve sokat tanultunk egy új koncepcióról a Society 3.0-ról és az ezt jellemző ’sharing economy’-ról és ’knowmads’-ról. És hogy ezt a sok-sok új infót kellőképpen vidáman tudjuk befogadni, portugál szervezőink gondoskodtak erről is…

…ugyanis kb. 3 óránként jött egy COFFEE BREAK! :D Egyes források szerint a 10-ből 10 résztvevőnek ezek a közös pillanatok hiányoznak a legjobban Portugáliából. Hát valami mennyei péksütijük van, mindenki imádta! És ha már kaja témánál járunk: az ebédeket/vacsikat pedig 3 fős cooking teamekben oldottuk meg, ami mindig nagyon jó hangulatban telt. A hét végére már nem is a kijelölt csapat főzött…hanem 10-en egyszerre a miniatűr konyhában. :D  Így történt egyszer, hogy olyan skilleket is sikerült kifejlesztettünk, mint a ’How to open a can with a spoon’…ami szerencsére jól sült el, így nem maradtunk éhen konzervnyitó híján sem. :D

Ebéd a teraszon, általában egy jó kis portugál zene kíséretében

 Aztán eljött a várva várt city tour nap Coimbrában, ahol megnéztük a hangulatos belvárost, a gyönyörű egyetemi épületet és a híres könyvtárát (amiről majd személyesen mesélek pár fun factet ;) ). A hihetetlen lelkes portugál szervezőink pedig mindig elláttak minket érdekességekkel, megtudtuk mennyire büszkék a városukra és hogy milyen sok hagyományuk van (pl. minden fiatal Harry Potter-like egyenköpenyben jár egyetemre (40 fokban is!). Sőt, még egy saját dalt is írtak a városukról, a különleges gitárhoz hasonló ’fado’ nevű hangszerükre. Egyik este pedig egy fado művész diáktársukat hívták meg hozzánk, aki egy élő koncertet adott csak nekünk, ami annyira megható és fantasztikus volt, hogy az estét egyből egy belvárosi koncerten kellett hogy folytassuk tovább (valami hasonló hangulattal). 

Az egyetemi épülettel a háttérben ;)

A városnézés végén pedig piknik partyt rendeztünk a folyóparton, mely során kedves portugál szervezőink ismét egy hadseregnek elegendő finomsággal láttak el minket. Ezután tartottuk meg a leadership skill fejlesztő tréningeket, különböző gyakorlatias, játékos feladatokkal. Illetve a negotition skill-jeink repertoárját is bővítettük a Harvard modell alapján, szintén egy csapatmunka keretein belül.

Következő nap az intercultural managementen volt a hangsúly: Hofstede és Trompenaars modelljei után a kedvenc feladatom az volt, amikor a nemzetekre jellemző non-verbális kézjeleket, arckifejezéseket kellett összegyűjtenünk…Hát a törökök vitték a prímet a szokásaikkal, rengeteget nevettünk. :D Természetesen a nap végén még portugálul is megtanultunk, hiszen a lelkes szervezőink egy vicces nyelvórával is készültek nekünk.

Vacsi gyanánt pedig megtartottuk az International Nightunkat, ahol sajnos vagy sem, de előkerült egy kis török Raki, illetve egy kis portugál borocska is…Bár a kis szabályzatunk szerint alcohol-free week volt, azért az egyik professzornak mégis felcsillant a szeme a portugál nedü láttán, így hát nem mondhattunk mi sem nemet egymás kultúráinak megízlelésére. Bár kicsit necces volt, mivel másnapra egy egészen nagy és tartalmas prezentációt kellett mindenkinek tartania…De egy rátermett ESTIEMernek ez nem jelent gondot ugyebár. :)

A lightos International Night…

Szóval akkor mindent összevetve mi is a titka a Summer Academy különlegességének?

Nyilván mindenkinek más és más. Számomra egyértelműen az emberek tették felejthetetlen élménnyé az egész hetet. Valamint ez a biztonságos, ítéletektől mentes és bizalmas, baráti légkör, amit mi alakítottunk ki magunknak, és amit nagyon ritka manapság találni. Nehéz átadni pontosan milyen is volt: nagyon sok új információ ért, sok önreflexió, olykor nagyon intenzív, és megterhelő érzelmileg, hogy ennyire megnyílt mindenki, viszont iszonyú szép érzés, amikor látod, hogy az emberek apróságokért is milyen pozitív feedback-eket adnak vissza. Némelyik részvevővel szorosabb kapcsolat alakult ki köztünk egy 45 perces feladat kapcsán, mint máskor másokkal évek alatt…:)  Ami talán a legnagyobb hatással volt minden résztvevőre az az, hogy rájöttünk milyen sok féle emberi történet van körülöttünk, mennyire sok érték rejlik bennünk, aminek csak a töredékét tudjuk a hétköznapokban megmutatni. És talán az, hogy ha a szokásos rohanó, felpörgött élettempónk mellett végre egyszer megállunk egy pillanatra - mint ahogy mi is tettük egy hétre a SAC-on - és egy kicsit jobban meghallgatjuk és meg is halljuk (!) egymást, akkor rájöhetünk, hogy igazából a sok kulturális különbség ellenére, mennyire nagyon hasonlóak és emberiek vagyunk. Sokszor nem is látjuk, miért viselkedik valaki úgy ahogy, miért olyan pusholós netán agresszív egy-egy társunk, vagy akár egy vezetőnk, vagy miért túlzottan empatikus egy másik. A hét végére viszont egészen jól kiderült, hogy ha szánunk rá időt és energiát, hogy ezeket a viselkedési formákat kicsit felderítsük, és fejlesztjük a soft képességeinket akkor abból valami egészen szuper dolog jöhet létre, és sokkal könnyebb lesz például együtt dolgozni ezek tudatában különböző emberekkel a jövőben.

Úgyhogy csak ajánlani tudom, ezt az eventet minden ESTIEMernek meg kellene tapasztalnia legalább egyszer! :) Ha kell egy kis lelkesítés, noszogatás a következő SAC jelentkezésetekhez, akkor szóljatok nyugodtan és annyit mesélek még róla, hogy másnap már veszitek is a repjegyet! :)