Életem idézetekben

"Minden naplementéről Te jutsz eszembe Ahogy mellettem sétálsz hazafele Az utcátoknál majd átölelsz halkan Minden nappal egyre szorosabban"

"Olyan nehéz így a szívem, hogy szinte földre ver, le-le hullom, de sóhajom utánad ­ felemel."

"Időszakonként érkezik a lét fájdalma. Az, hogy nem érti az ember saját magát. (...) Hogy a saját szemébe néz a tükörben, és megállás nélkül ugyanazt kérdezi: (...) Miért érzem magam így?

"Praktikus okokból mostanra megtanult könnyek nélkül sírni."

"Te is szoktál szorongani, előfordul, hogy olyan helyeken sérülsz meg, amelyeket még a röntgengép sem érzékel, és amelyeket még a szeretteidnek sem tudsz megmutatni."

"Embertelenül nehéz embernek lenni."

"A szoba olyan csendes volt, hogy hallottam, ahogy megszakad a szívem, és ez úgy hangzott, mint amikor egy százszorszép szára kettétörik."

"Gondolkodom, gondolkodom, gondolkodom, már egymilliomodszor gondolom ki magamat a boldogságból, de belegondolnom még egyszer sem sikerült."

"Néztem, ahogy elmegy, és olyan volt, mintha magával vitt volna egy lámpát, mivel a sötétség érezhetően közelebb kúszott hozzám."

"A szomorúság az elmúlt boldogság emléke."

"Mi rosszabb? Elveszíteni valamit, vagy meg sem kapni?"

"Jó kis élet volna ez, csak meg ne mérgezné a külső megelégedést a belső gyötrelem."

"Lement a partig, és belecsodálkozott a Duna egyhangúan hömpölygő örökkévalóságába. Önmagán csodálkozott, akit nem tudott megérteni."

„- Boldog-e annyira, mint szeretné? - Annyira senki sem boldog ezen a világon.”

"Mesélés közben új részletekre bukkan az ember, mert ha olyasvalakinek mesélünk, akinek fenékig megnyithatjuk a szívünket, a dolgok és emlékek új megvilágítást kapnak. Az emlékek vagy meghalnak az ilyen kibeszélés után vagy pedig újult erővel élnek tovább, mélyen belefúródva a szívbe."

"– Egészséges vagy-e? – Köszönöm – bókoltam –, lélegző halott vagyok."