a te neved látom az összes csillagban az égen.

Mint régen, egy ugyan az csillagok alatt a réten.

Csak te meg én egy kicsit külön élettéren. 

És élek, ugyan azon függősségen hátha kicsit hozzád közelebb férek. 

De tényleg ez a kis nyafka élet nekem meredek ettől félek. 

Ha hozzád érnék az lenne egy hatalmas vétek, de kérlek karjaid közt egy szál cigaretta csikkel még a szivedből sem kérek. 

Sohasem volt szüksége rám,

ahogy rád sem.

Ránk csak szükség esetén néztek. 

Vicces ugye? 

Egy ember miatt ugyan azokat az ösvényeket járni. 

Szinte bármi lehetne ami diszkréten kettőnk közé állít. 

De értsd meg, sem én, se te nem vagyunk azok akiket maga mellé áhít. 

Habár több bennünk a közös mint amit az úriember állít. 

Képzeld, ugyan olyan rongyok vagyunk mindketten akiket éppen kedvére jobbra ballra hódít. 

Az én életem jó, a tiéd még jobb, az övé pedig a mieinkkel lesz kevésbé foltos.

Por lelkem csak feléd szédelegve rohan,

De oh jaj uram, neked ez csak egy mozzanatnyi roham. 

Számomra te vagy az egyetlen utam. 

Porként szállok, feléd, ràd, utánad,

de mit is kívánjak? 

Jaj uram inkább ne is hívnának. 

Porcicádként bárcsak menne a kívánat, 

Kívánlak mint fénylő napsugarat a hold, 

de por lelkem csak hánykolódva üres kancsók száján lábatlógatva áll. 

Ez már egyedül, egyedül én.

Te önmagad. 

Biciklitúrákon fel alá, 

mintha direkt az agyad helyén lenne,

mi is? 

Nagyjából, egy kanál. 

Anál? Szóval, hogy, 

érted? Nem trágár módon. 

De neked fentről lentről, 

minden nőtől, anál. 

Szóval, hogy, tudod. 

Neharagudj. 

Te nagyon idétlen kanál. 

Vagy, hamár témánál vagyunk. 

Te mint egy bolond madár, 

engem próbálsz hülyének nézni? 

Te barbár vikingek szégyene. 

Bár lehet inkább én lehettem volna éberebb.  

Ha kéred, lelkem lelkednek adom.

De még csak meg sem nézed, 

érted? mintha szeretnélek téged, 

de persze tudom neked ez jelentéktelen,

tényleg….

Kérlek, húsomba lyukad vájnék érted,

ha kéred hogy csontjaimat nézhesd.

(ha kéred)

De kérlek kérjed, cigaretta csikkeiddel

húsomba nyugodtan égess. 

Tudod megint én vagyok, én a kis pohár tejbe mártott kex, csak te egy elég nagy pohárba dobtál. 

Te te kis buta nárcisztikus ex, az eszemet bezzeg nálad felejtem feszt. 

Te, TE! Te voltál minden szívdobbanásom közötti üres csend. Te voltál mindenem, az utolsó vércsepp is a testemen. 

Neked adtam volna az életem. 

Tudod a nárcizmus az esetem, hiszen te és a kis buta barátod is eléggé tetszettek. 

és Max, még mindig te. 

Kár, hogy te is csak egy lelketlen kisfiú vagy, 

te, akárcsak egy kis ex. 

Te, aki a kezdetekben a világot is a kezeim közé ígérted, szívem, kérlek, én neked mindig felejtek, kérlek hiszen neked a múltat is elengedtem. 

Tudtam őt igazi művészin szeretni, 

tudod ilyen igazi költősen.

Egy millió és egy plusz verset írni hozzá,

Hamár nélkülem ennyire szamár, 

Mármintha velem nem lenne ennyire fura. 

Tudom, hogy ami a szemed előtt lebeg az csak két duda. 

De a tudat hogy neked a nadrágodban csak egy pici hús darab marad. 

Inkább szeress százat, ki mind 10 ujjadra akad. 

Milyen lenne nem minden héten szerelembe esni, milyen lenne egy ép lélekkel együtt élni.

Hiszen anyám, te tettél tönkre,

a belőled hiányzó szeretet lett életem gyötrelme. 

Ezt keresem minden áldott kibaszott emberbe.

Szeress, utam végén ha hibát ejtek kérlek rám szemet ne vess. 

Anyám, te vagy minden hiányzó darabom oka. Szerencsés vagyok ,hogy a jelenlegi fejemmel tudom mi a szerelem következő foka. 

Én vagyok a rideg emberiség tetőfoka. 

Mehetnék modellnek, a hegeimmel biztos majd a magasba emelnek. 

Mi történt veled ? Ahhh semmi csak tudoooodd, a rosszabbik oldalamnak engedtem. 

És jön is a lenézés. 

Elnézést? Netalán lelki probléma? 

Dehogyis! Csak díszből égetem magam minden nap halottra. 

Halottra? AGYONRA!

Ez a szív valahogy nagyon zakatol?

Hiszen szerelmes! 

Na meg persze ezt el ne felejtsem, szerelmes. 

Nézd meg, életem,

érted még a hűvöset is felejtem,

érezd értem, életem,

nehogy már csak miattad élhessek,

kérlek, 

számomra az egész élet csak vétek,

de érted? 

Érted még két életnyi vacsorát is kérek. 

Csak értsd meg, 

Miattad eszem s élek. 

Nehogy nélkülem ébredj, érted még az életem is oda adnám végleg. 

Milliomosok prédájának lenni se tréfa, 

mármint a fura fiatalabb apuci pénze irányít fajta. 

Tudod a sok kis nyafka aki azt hiszi hogy azzal a pénzzel a farka plusz tíz centivel nyargal. 

Karma, de amivel a zsebükbe többet rakott, a lelkükből annyit bőven elhagyatott. 

Nem egy lelketlen népség meg kell hagyni, csak kár, hogy otthon nem apuci hanem a korosztályom hordja a zoknit. 

Luxus kocsi, luxus cikkek, a kurvákat meg, APAAAAA, FIZESD. 

Majd egy blogot írok,

anyámról és a hülye bajokról.

Igazából csak anyám a probléma,

őszintén pedig csak én vagyok felesleg. 

Esetleg ha valaki keresne, 

az tényleg jól esne. 

De keresve lenni és halottan találni,

tragédia.

Kint voltam a kedvenc gyerekkori fámnál,

árván, egy törött gallyon lógva.

7 évesen ott voltam naphosszat ilyen aranyos gyerek módra. 

Most pedig ott voltam már szerencsére nem kínlódva. 

A fájdalmas gallyak ott voltak alattam egy kis súlyra vágyódva.

Csak úgy meghalni, 

valami fába nyargalni, 

vagy az túl gyáva halál? 

Vágjak eret? az túúúúl…

Tudod… véres. 

és kegyetlen.

Meredten ülök és nézem magam,

közben az agyam? csak úgy, 

tudod…. emésztem magam. 

Én vagyok a hibás, ki más. 

Én kicsi bamba, legalább egy veszett kutya belém marna. Vagy valami esetleges mérgező kamra, tudod… úgy megfoghatna. 

túl kevés a folyadék ami feloldja.

Otthon, anyám mindig megoldja,

sose érzem magam itthon.

Fáj itt középen a vérvörös patak medrében. 

Szétesek, de talán még?

Egy kis füves cigit? Szétszedek?

Végülis, mi más rakna össze.

Ami az enyém azt úgyis elveszik.

Ami az övék azt úgyis elteszik.

Szorongás te bamba, szorongasd magad ne engem.

Fáj a kis vörös pocsolya lelkem. 

Traumatikus szükséges lények,

én rendben vagyok anya,

ugye ez a lényeg? 

Tudom másnak több is jutott,

jobb, kedvesebb ki többet is tudott,

Nekem anyám, fájdalmas, többnyire,

nem nyugodt. 

Ordít, jajveszékelve rám időt néha fordít,

más itt, tudod néha még a szemem is káprázik. 

Skizofrén vagyok? vagy csak lelkem véres szelleme jár itt? Rá vitt akárhogy számolom csak egyre rosszabb itt.