Berci

Valóban tegnap volt a legmelegebb, az állomásom a tűző napon, széltől és csapadéktól sincs védett helyen. Mégis a kertemben a maximum hőmérséklet “csak” 37.5 fok volt, miközben innen nem messze 40 fokot mértek.

Ma a legnehezebb órámat tartottam meg, legalábbis a közoktatásból éppen csak kiszabaduló fiatalok számára teljességgel elképzelhetetlenek a fenti koncepciók, pláne úgy hogy a történetírásra vonatkoztatjuk őket.

Mint mindig, aranyosak voltak és próbálkoztak.

Megmondtam nekik, hogy a történelemnek nem az évszámok, a nevek és a helyek jelentik a lényegét, hanem a történetek, amiket elmondunk egymásnak. Ki így, ki úgy.

Kedves tőlük, hogy az első sokk után gyakran odajönnek, megüzenik vagy megírják, hogy mennyire élvezik ezeket az órákat. Ma szerelmes leveleket adtam a kezükbe, amik két világháborúban és azok között születtek egy magyar férfi és a szerelme között. Csak hogy tudják hol kezdődik az absztrakció, az igazság és az ismeretlen keveréke.

8 éve készült ez a kép. Berci ül az ebédlőben. Olyan mintha meg sem történt volna az a sok minden, ami azóta eltelt. Egy szempillantás alatt kitörlődik az ember életéből, van aki meghal, van amit a bíróság mond ki, van ami csak meg van tiltva, mint a káros dolgok és nem marad utána semmi, csak az üresség.

Ugyanez a szoba, 8 év után kissé szimbolikus, hogy újra üresen áll, csak mi vagyunk itt Bercivel, Samyvel és Frankivel.