Cápa(Edi)támadás a Balatonon
Tavaly nyáron nagybátyám kitalálta, menjünk el vitorlázni egyet a Balatonra. Mivel egyedül nem lettem volna elég, gondoltam összeszedem a csapatot. Hogy kikből áll?
Amikor megláttuk a hajót, Kristóf azonnal elmagyarázta, hogy mi az orrsudár és a sekli, majd vázolta a csomózás fortélyait. Mindezt 3 szakkönyvből. Igazából el is felejtettük, amint hajóra szálltunk. Egészen addig nem volt gond, amíg Cápa Edi nem mászott fel. Hiába álltunk rajta négyen, a hajó elkezdett oldalra dőlni, mi pedig átmenekültünk a túloldalra, hogy egyensúlyban tartsuk. Meg is beszéltük gyorsan, hogy mi négyen leszünk az ellensúly, Edi és Tibi pedig a másik oldalt erősítik. Még így is jobbra húzott kissé a ladik. Tibi harsogta az utasításokat, mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, közben Kristóf bújta a szakkönyveket, és mire befejeztük az előkészületeket, ő is abszolválta a vonatkozó részeket, és nekifogott kritizálni. Kutinak se vettük sok hasznát, legfeljebb arról tudott beszélni, milyen gyönyörű lehet a naplemente a partról. Ayti meg focista. Tudjátok, ő a futball. Igen, pont ennyit tett hozzá. Jómagam stabilan kapaszkodtam az életemért.
A hajó végül kifutott a nyílt vízre. Nem volt nagy szél, így elég lassacskán haladtunk, de valamiért nem bántam. Tibi és Kristóf közben veszekedtek valami lényegtelen dolgon, talán a stabilitásról volt szó. Nem sokkal ezután Cápa Edi meglátott egy lányt egy másik hajón, és rohant át a mi oldalunkra, a hajó pedig szép lassan megbillent… Mi négyen túlélősdit játszottunk, átverekedtük magunkat a jobb oldalra, helyreállítva a kényes egyensúlyt. Szerencsére épen és egészségesen, bár rommá ázott szakkönyvekkel értünk vissza a kikötőbe, további cápaharapások nélkül. Számunkra mindenesetre felejthetetlen nyári emlék maradt.
