Ha még mindig azt hiszitek, hogy ezen a világon valódi harc zajlik a jók és a rosszak között, mint a filmekben, vagy hogy az internetes nacionalizmus tényleg küzd a vállalati globalizmussal, akkor semmit sem értettetek meg abból, hogyan játsszák valójában ezt a játszmát.
Hadd mutassam be a digitális korszak egyik építészét, egy olyan figurát, aki nem a háttérben rejtőzködik, hanem nap mint nap közvetlenül a képernyőtökre szállítja a dühötöket, miközben milliókat győzött meg arról, hogy eszeveszetten Soros szellemét kergessék a szekrényekben.
Peter Thiel a Szilícium-völgy egyik fő stratégája, az az ember, aki mindenkinél korábban megértette, hogy az igazi hatalom nem a politikai tisztségekben rejlik, hanem a láthatatlan infrastruktúra irányításában. Nem egyszerűen egy unatkozó milliárdos tőzsdei részvényekkel. Radikális libertárius, aki pénzt öntött mindenbe, ami megfigyelésről és társadalmi kontrollról szól, a PayPaltól és a Facebooktól kezdve egészen a Palantirig, a CIA által is használt katonai adatelemző szoftverig, amely állítólag még azt is tudja, mikor vakarod meg a fenekedet, mielőtt az idegi impulzus eljutna az ujjadig.
Korunk „Antikrisztusának” nevezik – nem pusztán irodalmi metaforaként, hanem azért, mert a társadalommérnökséget a monopólium személyes teológiájává alakította.
Stratégiája egyszerre perverz és hatékony: nem ő találta fel a sérelmeiteket, csupán adatokká alakította, algoritmusokkal felerősítette, befogta és munkára fogta őket.
Ez a modern hanyatlás, a pénztárcánkat kiszívó infláció, a digitális elidegenedés, a közösségek felbomlása és az az érzés, hogy csupán számok vagytok egy táblázatban – a szerző szerint mind olyan emberek műve, mint ő.
Ők rontották el a világot, és most, hogy a tömeg kezd rájönni a trükkre és egyre dühösebb, ugyanők kínálják a megoldást is. Thiel tökéletesen megértette, hogy a legjövedelmezőbb üzlet felgyújtani a házat, majd túlárazva eladni a tűzoltó készüléket a kétségbeesett tulajdonosnak.
Így született meg a laboratóriumban tenyésztett új szuverenista és populista hullám, amelyet közvetlenül az ő pénzügyi kémcsöveiben neveltek fel.
Az Egyesült Államokban tízmilliókkal támogatta JD Vance-t, és ezzel egyenesen a hatalom belső köreihez segítette. De a csápjai már régóta átnyúlnak az óceánon Európába is.
Gondoljatok az egykori osztrák kancellárra, Sebastian Kurzra, akit Thiel befektetési alapjának stratégájaként „újrahasznosított”, vagy a konzervatív hálózatokkal ápolt kapcsolataira, amelyek intenzíven udvarolnak olyan vezetőknek, mint Giorgia Meloni vagy Viktor Orbán.
A szerző szerint ez egy mocskos, nemzeteken átívelő kapcsolatrendszer, amely egészen az orosz oligarchákig és azokig a szervezett bűnözői körökig nyúlik, amelyek körül a Tate fivérekhez hasonló mérgező influenszerek mozognak.
Ennek a gépezetnek nem az a célja, hogy megmentse a templomaitokat, a hagyományaitokat vagy az őseitek földjét, hanem hogy a nacionalizmust ideológiai pörölyként használja.
A szerző állítása szerint a cél a nemzetállamok apró, atomizált, megfélemlített és teljesen tehetetlen darabokra törése, a társadalmak törzsekre szaggatása, amíg az emberek már csak klánalapon gyűlölik egymást.
A végső tét szerinte az, hogy a világ kikerüljön az olyan problémás és nehézkes nemzetközi intézmények fennhatósága alól, mint az Európai Unió – azok alól az intézmények alól, amelyeknek még mindig rossz szokásuk ellenőrizni a monopóliumokat, milliárdos bírságokat kiszabni rájuk, vagy – Isten őrizz – megadóztatni őket.
A „hagyományos értékek” és a „kirakatkereszténység” így csupán édes csaliként szolgálnak, amelyekkel tömegeket lehet mozgósítani.
Az internetes billentyűzetpatrióták pedig hasznos idiótákká válnak, akik lelkesen és szent meggyőződéssel pontosan arra a kalapácsra szavaznak, amellyel később összezúzzák a rendszert.
A szerző szerint ezek az erők a közös törvényeket, a polgári jogokat és a hagyományos igazságszolgáltatási rendszereket akarják lerombolni, hogy helyükre egy digitális, laboratóriumban megtervezett feudalizmust állítsanak.
Egy olyan világot, amelyet nem választott kormányok, hanem technológiai vállalatok irányítanak majd, új földesurakként, miközben mi egyszerű jobbágyok maradunk egy pixelekből épült birtokon.
Thiel mélyen megveti a demokráciát. Ezt maga írta le egy híres esszéjében, amely a technológiai újjobboldal, az akceleracionizmus és a „Sötét Felvilágosodás” egyik alapdokumentumává vált. Ebben azt állította, hogy a szabadság és a demokrácia már nem összeegyeztethető fogalmak.
> Ami igazán pikánssá teszi a helyzetet, az az, hogy nyugati társadalmainkban egyre többen jutnak – titokban vagy nyíltan – ugyanezekre a kétségbeesett következtetésekre. A különbség csupán annyi, hogy mindenki a saját filmjét vetíti a demokrácia felszámolásáról és egy mindent elsöprő diktatúra bevezetéséről.
Vannak, akik egy steril technokráciát akarnak, amely még a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos legapróbb részleteket is mérné, nehogy felforrjon a bolygó. Mások egy militarizált totalitarizmust szeretnének, egy keménykezű vezért, aki „rendet tesz a túl szabados fiatalok között”.
Mindenki a saját ideológiai bunkerét akarja ráerőltetni a másikra, miközben a társadalommérnökök hátradőlve figyelik, ahogy egyre inkább vágyunk ellenfeleink eltaposására, és végül magunk kérjük majd egy vállalati „rendteremtő” megjelenését.
A különféle ürügyek mögött ugyanaz a megszállottság húzódik: a kontroll iránti vágy. Ez annak a jele, hogy az algoritmusok által másodpercenként bombázott világban egyre többen elveszítették az önuralom képességét, ezért saját belső tehetetlenségüket egy globális diktatúra iránti vággyal próbálják kompenzálni.
Minden tábor a másikra akarja erőltetni a saját ideológiai bunkerrendszerét. A társadalommérnökök zsenialitása abban rejlik, hogy nem kell meggyőzniük benneteket a digitális feudalizmusról. Elég, ha hagyják, hogy annyira vágyjatok ellenfeletek megsemmisítésére, hogy végül térden állva követeljétek egy technológiai „atyuska” hatalomra jutását.
Itt rejlik az egész, bőségesen finanszírozott káosz végső célja: a jelenlegi világrend teljes felforgatása, és egy új rend felépítése, amelyet közvetlenül a technológiai oligarchák felügyelnek, mindenféle kellemetlen és akadékoskodó intézmény – például az Európai Unió – nélkül.
De csak most érkezünk el ennek a világvége-víziónak az igazi komédiájához. Az ember azt gondolná, hogy azok, akik ekkora vagyont halmoztak fel, zseniális elmékkel rendelkeznek. A szerző szerint valójában sok elképzelésük kozmikus léptékű ostobaság, amelyet saját gazdagságuk torzított el.
Komolyan elhiszik, hogy a demokráciákat elszigetelt totalitárius rendszerekké alakíthatják, miközben ők örökké biztonságban élnek új-zélandi bunkerekben vagy hawaii föld alatti komplexumokban, robbanásbiztos ajtók mögött, légszűrő rendszerekkel felszerelve, ezüsttálakról fogyasztva a prémium konzerveket, miközben a felszínen lángokban áll a világ.
A szerző szerint annyira elvakítja őket az arrogancia, hogy még arra sem képesek, hogy megkérdezzenek egy átlagos embert, egy szerelőt vagy egy utcáról beeső józan gondolkodású figurát, aki egyszerűen azt mondaná:
„Emberek, ez teljes képtelenség. Ha a rendszer összeomlik, a digitális vagyonotok értéktelenné válik, a hálózatok leállnak, és azok a felfegyverzett zsoldosok, akiket a bunker őrzésére fizettek, az első adandó alkalommal megszabadulnak tőletek, hogy megszerezzék a készleteiteket.”
> Ennek a nyomorúságos tortának a habja azonban továbbra is mi magunk vagyunk, itt, a „pixelek ültetvényén”.
Az interneten tömegek kiabálják, hogy a „Mátrix” és a globális elit ellen harcolnak, miközben nem veszik észre az egész történet balkáni iróniáját.
Az alternatív platformok, ahol a rendszert szidjátok, az ő tulajdonukban vannak. Azok a populista politikusok, akikre szavaztok, gyakran ugyanazokból a pénzügyi körökből kapnak támogatást. A tömeges megfigyelés technológiáit pedig ugyanazok a Szilícium-völgyi laboratóriumok fejlesztik, amelyek ellen állítólag lázadtok.
Legközelebb, amikor lelkesedéssel megosztotok egy videót valamelyik „nemzeti megmentőről”, akit óceánon túli pénzügyi és médiagépezet támogat, jusson eszetekbe a hawaii bunkerek története.
Miközben ti a TikTokon a határok, a nemzeti identitás vagy a kulturális harcok miatt aggódtok, az „Antikrisztus” a háttérben elégedetten dörzsöli a kezét, finomhangolja az algoritmusait, és várja, hogy helyette ti romboljátok le a világot.
A szerző szerint különösen örömteli számára, hogy az emberek saját történelmi sírjukat ássák meg, miközben lelkesen tapsolnak egy olyan rendszernek, amelyből a tömegek végül csak csalódottan kerülnek ki.
Ő pedig – a szöveg állítása szerint – egy még nagyobb illúzió rabja: annak a hitnek, hogy egy föld alatti képernyő mögül, technológiai eszközökkel képes lesz uralni egy összeomlott világot.
Ez a történet végső paradoxona: miközben az emberek a szabadság nevében harcolnak egymással, aközben fokozatosan olyan hatalmi struktúrákat építenek fel, amelyek végül mindannyiukat korlátozni fogják.
Megjegyzésként: ez a szöveg erősen polemikus politikai esszé, nem tényszerű elemzés. Valós tényeket (pl. Peter Thiel szerepe a PayPal, a Facebook és a Palantir Technologies történetében, illetve támogatását JD Vance felé) vegyít spekulatív és vitatható állításokkal, ezért inkább véleménycikként érdemes olvasni, nem objektív leírásként.
Mert a fizikai világban az embereket nem lehet örökké kódsorokkal és képernyőn villogó ígéretekkel uralni.
Még van egy utolsó hosszabb rész, amely a „Matrix”, a közösségi média, a populista politikusok és a technológiai elit kapcsolatáról szól.
