#rebekaracz

Kunstraum Kreuzberg / Bethanien, Berlin 2016. január 30. - március 20. Rácz Rebeka

“A zene és a videoklippek korunk szeizmográfjai. Kifejezik ami elgondolható és ami megvalósítható. Megkülönböztető, közvetlen, szenvedélyes, csiszolatlan és időnként törékeny jövőképei egy új világnak.”

Idén 17. alkalommal rendezték meg a CTM - Festival for Adventurous Music and Art fesztivált Berlinben. A tíznapos program nyitókiállításán a CTM a Norient - Network for Local and Global Sounds and Media Culture csapatával dolgozott össze és több mint 250 művésztől mozgattak meg tartalmat. A kiállítás és a fesztivál alcíme egyként jelzi, hogy az idei problémafelvetés New Geographies (Új Földrajz) hívószó köré áll fel; az egyes munkák pedig a  zenén, zenészeken és videoklippeken keresztül korunk legaktuálisabb kulturális és társadalmi változásait vizsgálják. Fontos hangsúly az eddig megszokott földrajzi struktúrák átrendeződése, az aktuális hierarchiák megkérdőjelezése, ennek fényében pedig a világzene és a tradicionális zenei elemek használata.

A Seismographic Sounds hat témakör szerint csoportosítja a műveket, ezek függetlenül helyezkednek el a térben, néhol egyértelműen jelezve, melyik csoporthoz tartoznak, máshol viszont a látogatóra bízzák a a “tagelést”. A hat téma a Pénz, a Magány, a Háború, a Hovatartozás, a Egzotika és a Vágy; az egyes témákhoz pedig olyan videoklippek, trackek, Sound Art, videóinstallációk, vagy kísérleti mixek tartoznak, amelyek kultúrák ötvözéséről, tradíciók újraértelmezéséről szólnak. Van női szerepeket megkérdőjelező klip az afrikai Temi DollFace énekesétől, afrikai törzsi motívumokat az urbánus kultúra jegyeivel vegyítő munka a dél-afrikai Okmalumkoolkattől, politikia helyzetre reflektáló klip a szenegáli Journal Rappé-től, pakisztáni rap a YouTube betiltásáról, dél-amerikai törzsek találkozása űrlényekkel, szerbiai nyomortelepen puskával pózoló kisgyerekek (Bad Copy) vagy a ‘Money money money motherfucker’ hosszú ismétlését nintendo hangokkal és képekkel kiegészítő Hail Mary Mallon: Whales című klipjében. A kiállítás zenészek és elméletalkotók munkáival is kiegészül: rövid idezétek, fényképek, klippek vagy videók kerültek ki, plusz egy háromcsatornás kerekasztal-installáció videókkal.

Rögtön a bejáratnál egy poszter fogadta a látogatókat: “A koreai rapper Psy Gangnam Style című dala volt az első lépés. A jövő slágerei és underground trendjei Afrikából, Ázsiából és Latin-Amerikából jönnek majd. Elkészülésükhöz és finanszírozásukhoz nem lesz többé szükség az euro-atlanti beavatkozásra.”

Ez a kiáltványizű kijelentés adja meg az alaphangot, ami a tradicionális és az etho-zenékhez való visszanyúláshoz vezet és a fennálló viszonyok változására hívja fel a figyelmet. A hierarchiák átrendeződése, – amely együtt jár a földrajz felszámolódásával – új dimenzióba és egyre inkább előtérbe helyezi a különböző kultúrák zenei hagyományait. A koreai videóklip egyszerű tánclépései és fülbemászó dallama mellett azért lett világsiker, mert itt láthattuk először, hogy a világ totál kifordul magából és felkeverednek a nyugat-keleti irányjelzők – legalábbis, ahogy megszoktunk. A Gangnam Sytel képkockáin a gazdagság nyugati szimbólumai jellenek meg (ruhák, autók, pénz, csajok), a rapper perszónája azonban nem azt a macho férfitípust hívja be, mint amit várnánk, így az egész önmaga paródiájává válik. Zeneileg Psy a legátütőbb pop-dallamokat a legostobább techno-ütemekkel vegyíti, amivel olyan sajátos hatást kelt, hogy a GS-ból a történelem legnagyobb nézettségű videója lett - millió copycattel. A klip mintha hidat képezne a távolkeleti és az euroatlanti, nyugati kultúra között és pontosan eltalálja, miért érdekes a jóléti társadalom polgárainak egy ilyen hibrid alkotás. A mainstream zenei kultúra lehetséges változatozására is példa a klip, amely az underground trendekre, mozgalmakra is hatással van . Kifigurázza, mi történik, amikor a fejlett nyugati világ vezető szerepe csökken és a megüresedett helyen messzi, ismeretlen kultúrák stílusjegyei jelennek meg. A nyugati kultúra hatása persze továbbra is megkerülhetetlen: a kultúrák összemosódásából sajátos hibridek jönnek létre, eddig szinte teljesen ismeretlen hangi világok és lehetőségek gazdagítják a jóléti társadalmak zenei kultúráját, a különböző kultúrák stílusjegyei határokat nem ismerve, kontextusaikból kiragadva jelennek meg a világ minden felén.  Az internetes adatbázisok segítségével ehhez pedig ma már mindenki hozzáférhet. Ahogy az otthon fogalma átkerült a virtuális térbe, új, rögzítettségeken és nemzeteken túlnyúló trendek, poszt-digitális elképzelések is születnek.  A világ bejárható lett a kanapéról - és kérdés, hogy meg is változtatható-e onnan. Különbség figyelhető meg azonban a generációk új lehetőségekhez való hozzáállásban: míg a ‘digital natives’ nemzedéke alapvető adatforrásként használja az internetes szuper-archívumokat, addig az idősebb nemzedék még a másolt mű aurájával, annak legális, morális és etikai határaival foglalkozik.

A nagyszabású kiállítás cáfolja azt a pesszimista állítást, miszerint a globalizáció és a digitalizálódás lerombolja a világ zenei hagyományait és uniformizálja a kultúrákat. Számtalan kortárs zenei alkotót szólaltat meg a világ minden részéről, és állításaikat a fentebb említett hat szempont szerint csoportosította. Ennek egyik eredménye egy installáció, amelyben gondolatébresztő idézeteket olvashatunk és hallhatunk, például az afrikai zenéről, amelyet nemhogy a nyugati világ nem tud értelmezni, de maguk az afrikaiak is féreértenek, vagy a harmadik világba születettek saját szabadságérzetéről, amely más országban nem létezik. A nyugati világ egyik legáltalánosabb romlottsága és rasszizmusa is verbalizálódik, mégpedig, hogy míg az egész arab társadalmat fanatikusnak és terroristának könyveltük el, a művészek ez alól mindig kivételek maradnak. Nigériai énekes reflektál a feminizmusra, a ghánai hovatartozásról megtudhatjuk, hogy náluk senkit nem úgy nevelnek, hogy törődjön az országával, mindent azért tesznek, hogy vízumot szerezzenek külföldre, egy finn zenekar szerint pedig a világ nagyon magányos, ha nem kérdőjelezzük meg és harcolunk érte.

A tradíció és modernitás vegyítésére az egyik legjobb példa a kínai Thianzhuo Chen, akinek munkáival többször is találkozhattunk a kiállítás és a fesztivál során. Groteszk, giccses és álomszerű videójában különböző vallási, divat- vagy globális szubkulturális stílusjegyeket ötvöz, testi és lelki határokat meghaladva új mitológiákat ünnepel sajátos őrületi állapotában. A szinte már zavarbaejtően erotikus és tabudöntő, nemi szerepeket megkérdőjelező, az uncanny és a félelmetes határain járó, tradicionális szimbólumokat meggyalázó performansza látható Aïsha Devi svájci-tibeti énekesnő Mazda című klipjében, akivel a fesztivál keretén belül együtt fel is léptek.

Kiemelt helyet kap a kiállításon Pedro Reyes installációja. Egy egész termet a fegyverekből épített ‘hangszerei’ töltenek meg. Az upcycling technikável készült, félelmet keltő hangszerek hatását növeli a kiszámíthatatlan, hirtelen hangú megszólaltatásuk. A Disarm (Lefegyverzés) címet viselő installáció, amellett, hogy gazdag audiovizális élményt ad, fontos kérédésköröket feszeget. A mexikói származású művész pacifista alkotása felhívja a figyelmet arra, hogy értelmetlenül sok fegyver készül a vilgában (amelyekbe, ellentétben a legtöbb gyárilag előállított tárggyal, nincs beépítve a tervezett elévülés) és ahogy korábbi munkáival, ezzel a projektjével is arra buzdít, hogy a tárgyakat eredeti jelentéskontextusukból kiragadva, akár egy nagyszabású szociális projekt keretén belül, másra használjuk. Alkotását egyfajta ördögűzű rituálénak tekinti, szerinte minden tárgy valami újat fed fel természetéből, amikor megszólal, a zene pedig nagyon konkrét módja a tér elfoglalásának. Reyes célja felhívni a figyelmet arra, hogy teljes mértékben le kell állítani a fegyverek gyártását, hogy alapvető emberi jog egy fegyverek nélküli társadalomban élni, illetve hisz abban, hogyha képesek vagyunk a fegyvereket hangszerekké alakítani, az nem pusztán fizikai változás, hanem pszichológiai is.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni a kiállítás kapcsán, hogy Európa közepén vagyunk, egy európaiak által szervezett fesztiválon. Kinek a szemszögéből nézve sorolható egy videoklip az egzotika csoportjába? Mit jelent a háború itt, vagy még inkább, a pénz? Megérthetjük-e egy haborúban szocializálódott alkotó üzenetét a zenén keresztül? A kiállított művekkel a látogató világkörüli útra indul - de vajon meg tud-e szabadulni a nyugathoz szokott szemétől?

A témakörökhöz kapcsolódó videoklippek:

youtube lista (majdnem az összes számmal): https://www.youtube.com/playlist?list=PLw6Ih0swxXTFGpCVQiMFtwieGJ17UlNPD

Egzotika:

Blank Banshee: Visualization / Kanada

Bishi & Matt Hardern: Albion Voice / UK

FOKN Bois: BRKN LNGWJZ / Ghána

Ana Tijoux & Shadia Mansour: Somos Sur / Chile, UK

Okmalumkoolkat: Allblackblackkat / Dél-Afrika

Vágy:

Temi DollFace: PataPata / Nigéria

Umlilo: Magic Man / Dél-Afrika

Silvana Imam & Elin Kastlander: I M A M (JJ Remix) / Svédország

Aisha Devi: Mazda / Kína, Svájc

Pénz:

Samson Young: Alex Yiu / Hong Kong

Hail Mary Mallon: Whales / USA

Boni Banane & Waltaa: Champs-Elysées / Franciaország

Journal Rappé: Formidable comme Karim Wade / Senegal

Burgerkill: House of Greed / Indonézia

Magány:

Stahlberger: Du verwachsch wieder nume i dinere Wonig / Svájc

Stromae: Formidable / Belgium

Olimpia Splendid: Jukka-Pekka / Finnország

Ali Gul Pir & Adil Omar: ‪#‎KholoBC / Pakisztán

Hovatartozás:

Gato Diablo: Nunca Tendremos Mar / Bolívia

Karima 2G: Orangutan / Olaszország

Dux Content: Life Style / UK

Soap&Skin: Sugarbread / Ausztria

Háború:

Los Tigres Del Norte: La Bala / USA, Mexikó

Bad Copy: Esi Mi Dobar / Szerbia

Nguzunguzu: Mecha / USA

David Opp: Shakata Helicobtir Min Tiraz Sikorsky / Izrael