Tegnap a fogadott ukrĂĄn-lengyel, de ettĆl mĂ©g kanadai csalĂĄdunknĂĄl voltunk karĂĄcsonyi vacsorĂĄn. Ebben az a jĂł, hogy mindhĂĄrom kultĂșrĂĄbĂłl a legjobb kajĂĄk vannak terĂtĂ©ken. Tanulva az elĆzĆ Ă©v hibĂĄibĂłl, mentĂĄlisan jĂł elĆre felkĂ©szĂŒlve Ă©rkeztem, tudtam, hogy idĂ©n nem eszem hĂŒlyĂ©re magam. A vacsora elĆtti, legalĂĄbb egy nĂ©gyzetmĂ©teres zöldsĂ©g, sajt, szalĂĄmi, kolbĂĄsz, csipsz Ă©s gyĂŒmölcs kĂnĂĄlatot röhögve abszolvĂĄltam, alig ettem valamit, mĂ©gis folyamatosan rĂĄgtam. A vacsora kicsit nehezebb volt, mert hiĂĄba voltunk 18-an, mi a hĂĄziasszonnyal, D-vel ĂŒltĂŒnk egy asztalnĂĄl. Itt az a mĂłdszer segĂtett, hogy elĆször csak egy kicsit szedtem mindenbĆl a tĂĄnyĂ©romra, mondvĂĄn, mindent meg akarok kĂłstolni, majd amikor azt megettem, gyorsan megkĂ©rdeztem, hogy szabad e mĂĄsodszor is szedni. A trĂŒkk bevĂĄlt, D nemhogy piszkĂĄlt a szedett mennyisĂ©g miatt, hanem elĂ©gedett volt, hogy milyen derekasan eszek. SzĂ©pen elĂ©gedettre ettem magam, tudvĂĄn, hogy a kanadai karĂĄcsonyi sĂŒtikbĆl nem fogok zabĂĄlni, mert hiĂĄba finomak, de azok mĂ©gse igazi sĂŒtemĂ©nyek.
Magammal, az Ă©lettel Ă©s a legyĆzhetetlen logikĂĄmmal tökĂ©letesen megelĂ©gedve bĂ©kĂ©sen emĂ©sztettem az egyik sarokban, amikor D elĆvette a hƱtĆbĆl (szerintem kicsit gĂșnyos, sĆt megvetĆ mosollyal), a sajttortĂĄt Ă©s a tejszĂnhabot...