85./ V. szabadság tér 16.

Párizsba beszökött a rohadás bűze - gondoltam, ahogy a Belváros utcáit jártam, fürdőzve a turisták elvarázsolt tömegében és a napfényben. Valami egészen középkori, az érett sajtok és fekália és fertőző betegségek lehelletét hordozó szagot fújdogált a gyenge szellő. A Szabadság tér meg aztán tényleg egy darabka Párizs a parkkal, a vízarchitektúrával, a kávézók teraszaival. És mint egy jókora darab obszidián sötétlik a tér szélén az Adria M. Kir. Hajózási Részvénytársaság budapesti székháza, Meinig Artúr e dekadens és össze-vissza neobarokk palotája.

Szerintem már többször is kifejeztem abbéli vágyamat, hogy szeretném megállítani az időt; belépve a szabálytalan alakú udvarra, egészen elfacsarta a szívemet ez a kívánság. Mert ez az épület így, ebben a formában (is) gyönyörű. Ritka látvány ez a csodálatos pusztulás, és ritka, hogy eszembejusson, ilyen körülmények között emberek élnek. Az emeleteket járva több bedeszkázott ablak és lelakatolt ajtó is feltűnt, mégis, ha kevesen is, de itt emberek élnek (pizzát is rendelt valaki, így jutottam be, szóval tényleg!). Ha megállítanám az időt, ezeket a szerencsétleneket kiköltöztetném innen -- hadd legyen ez a ház végtelenített pusztulás csendes és gyönyörű mementója, afféle élmény- és kísértetkastély.

Ezekben a végletekig tökéletesített részletekben van annyi kraft, hogy hosszú órákon át nézegessük őket: a külső homlokzatok cirkuszi ornamentikája oroszlánfejjel, bojtos zsinórzattal, birkafejes hajóorral és tengerészcsomókkal, ijesztően tekergő tengeri kígyókkal szinte játékos felszabadultságot kölcsönöz a tér e szegletének, nem beszélve a tér felé homorú ívvel forduló, de a fáktól alig látszó főbejáratról.

Odabent pedig a minden, habár az első emeleti helyiségekhez vezető díszlépcsőház egy irányból sem megközelíthető, bár szívesen feltörtem volna érte ajtókat (vagy felhívtam volna a location scoutot, aki hozzáférést biztosít forgatások idejére). De a másik két lépcsőház is nagyszerű, a szemnek kellemes csigavonalban tekeredik a lélekvesztő liftek köré. Egy szökőkút romja az udvarban, egy furcsán szélesedő zárterkélyes konstrukció, melyet négy karcsú, filigrán vasoszlop tart meg, s főtengely helyiségeit lezáró terasz, ahol de szép lampionos vacsorákat lehetne rendezni!

64./ VI. bajza utca 31.

Eklektikus anyámtyúkja a totálisan zűrzavaros telekviszonyok között, meg Psycho az Andrássy út tőszomszédságában erre gondoltam (meg a Krétakörre), amikor elhaladtam a ház mellett, de vissza kellett fordulnom és jobban megvizsgálnom a díszítményeket.

Freund Vilmost majd' szétszedték, olyan népszerű volt; ha a New York palotára nézünk, vagy a Dunapalotára (úgyismint Lipótvárosi Casino), vagy a Bethlen téri Gyógypedagógiai Kar épületére, viszontlátjuk ezt a népszerűséget, és akkor arról a halom kórházról, amin szintén rajtahagyta a keze nyomát, még szót sem ejtettünk.

Amondó volnék, hagyjuk most a kissé kínos eklektikát, ami itt a Bajza utcában fogad és tekintsük az ornamenseket, ezeket a zordon féfriarcokat és a pártázat szende nőalakját, a velencei stílű oroszlánt és kerüljük meg az épületet a Délibáb utca felé -- és döbbenjünk meg az átépítésen. Ez a betonrátét végülis megtartja az eredeti ritmikáját, de mindenképpen mulatságos és intő jel, az idő feltartott mutatóujja, afféle "nesze Freund Vilmos, farbanyomtuk a házadat!" statement.