A Wait, Wait, Don't Tell Me! egy rádiós kvízshow, amit M mutatott meg, amikor először jöttem SF-ba, egyik kedvenc műsora, a hajón csak rádiót hallgat. A rádiós szórakoztatás egy egészen új és hihetetlen oldalát ismertem meg általuk, a rádiót mindig is utáltam, vagy ásítóan unalmas riportok és beszélgetések, vagy agyatlan ökörködés és szar zene végtelenítve ment azokon a magyar adókon, amiket ismertem (tudom, a tilos rádió pl kivétel, ezek gyerekkori beidegződések nálam). Annyira népszerűek, hogy ezekre az élő felvételekre brutálisan megtöltenek kb akármekkora stadiont vagy szinházat,egy RÁDIÓMŰSOR FELVÉTELÉRE teltházat hoztak össze KÉT este. Mondja még valaki, hogy a rádió halott. Úgy fogadták őket, mint a rocksztárokat (mondjuk olyan profik is, mint a Rolling Stones). Azóta is minden héten meghallgatom podcastban, a vasárnapi főzés aláfestése szokott lenni az erdei séta után. Sose gondotlam volna, hogy egyszer PETER SEGALT ÉS BILL CURTIST FOGOM ÉLŐBEN LÁTNI RÁDIÓZNI PAULA POUNDSTONE-NAL, AKI A KIRÁLYNŐ!!444!!
