Hogy miért nem akarok többé senkit közel engedni magamhoz? Mert már elegem van abból, hogy mindenkiben csalódnom kell.

teljesen felemésztenek a szavak, amik kimondatlanul bennem maradtak.

Ugye még ti is emlékeztek hogy mennyire utáltátok az általánost. Nap mint nap bemenni a " nem törődő" osztálytársak közé. De vajon tényleg nem törődtek veled? Kicsit sem hiányzik az amikor minden órán nevettek és te velük együtt nevettél? Vagy mikor a tanár olyan ideges volt hogy valakit ki akart küldeni a teremből? Amikor valami rossz történt nem sirtatok együtt? Nem dobaloztatok hó golyóval? Nem gyurtatok galacsint a foliabol? Nem osztottátok meg a kajátokat? Arról nem beszélve hogy aki a legtöbb üdítőt vitte nap végén az adta körbe az egész osztálynak? Emlékszel arra amikor eljött az utolsó év? Az utolsó hónap? Valahogy jobban összefogott a csapat. Mindenki arra törekedett hogy jól érezzük magunkat. Arról nem is beszélve hogy minden ballagási próba után a fiúk vigasztaltak a lányokat és néha a fiúk is sírtak. És aztán a ballagás napján tudtuk hogy valakit talán sosem látunk már. De örökké ők azok akikkel ezt a nyolc évet végigcsináltad és bármikor ujrakezdened mert ők a "családod".

Ha megtalálnám azt a személyt, aki írta életem forgatókönyvét, szembe köpném.

minden könnyem elsírtam már