#kemence

A Sajószentpétert és Berentét elkerülő út nyomvonalába eső kazincbarcikai lelőhelyről áprilisban osztottunk meg híreket. Csapatunk azóta is nagy lendülettel veszi birtokba a frissen lehumuszolt területeket, melyeken – ha a korszakok száma nem is – az objektumok száma jelentősen nőtt.

1.kép: Légifotó a felszínről. (Fotó: Kiss Dániel)

A neolitikum időszakából, előkerült egy újabb sír, mutatós Spondylus kagyló ékszerekkel.

2.kép: Neolit sír Spondylus kagyló ékszerekkel (Fotó: Gál Viktor)

Sorra dokumentáljuk a római császárkori germán falu és a 10-11. században itt élt közösség lakóházait és utóbbiak vaskohászatának is újabb nyomai bukkantak elő.

3.kép: Kemencék az elől levő ún. mellnyílással (Fotó: Gál Viktor)

A kohók bontása és dokumentálása jelenleg is tart. Ezekben a csonkakúp alakú, agyagból felépített, zömök, nagyobbrészt földbe mélyített kohókban végezték a kohósítást. Két kemence esetében az elől levő, tapasztott mellnyílást is meg tudtuk figyelni. A kemencék elől levő nyílását minden bizonnyal ún. mellfalazattal fedték be és ebbe helyezték a fúvócsövet. Szinte valamennyi esetben a kohók előterében egy kisebb méretű, kerekded gödröt is dokumentáltunk.

Az elmúlt napok rendkívüli eseménye volt, hogy az egyik, jó állapotban megmaradt kohót restaurátor kollégáink és a Rollenbau GmbH darujának közreműködésével in situ felvettük és a múzeumba szállítottuk.  

4.kép: kép A kohó földtömbjét elvágjuk a talajtől. (Fotó: Gál Viktor)

5.kép: A kemencét daru emeli ki a felszínről. (Fotó: Gál Viktor)

egyből az elején ellövöm, pedig tartogathatnám a végére is: nagy kedvencem a pizsamás kádárkocka! aránytalanul vonz, nem tehetek róla.

Kemence, Pest

A Feltalálók Napja nem egy egységes ünnep, az egyes országokban eltérő időpontokban ünneplik, és nem is minden országban van ennek hagyománya. Eredete az Amerikai Egyesült Államokban keresendő, ahol az 1980-as években döntöttek arról, hogy Thomas Alva Edison tiszteletére a születése napján, minden év február 11-én megemlékeznek a feltalálókról.

A német ajkú országok Hedy Lamarr hollywoodi színésznő és egyben feltaláló születésnapjának az emlékére november 9-ét választották a megemlékezés napjául, mely dátum később szerte a világon elterjedt. Ezen a napon emlékeznek meg azokról a tudósokról, feltalálókról, akik valami maradandót alkottak, akik korszakalkotó fejlesztéseikkel kényelmesebbé, könnyebbé, élhetőbbé tették mindennapjainkat. Manapság el sem tudjuk képzelni az életünket elektromos áram, telefon, vasút, autó, hűtőgép, golyóstoll vagy éppen csokoládé nélkül. A találmányok sora még hosszan folytatható, de minden egyes találmány mögött ott áll egy vagy több elszánt, kitartó ember. A Feltalálók Napjának célja, hogy ezek a nagyszerű elmék ne merüljenek feledésbe.

Ebből az alkalomból szeretnék szólni arról a minden bizonnyal nagy szaktudással bíró, vasat művelő, 10-11. századi közösségről, akiknek lakóházait és vasiparhoz köthető régészeti objektumait, leleteit a Sajószentpétert és Berentét elkerülő út nyomvonalába eső, a Sajó jobb partján elterülő lelőhelyen tártunk fel az év folyamán.

A vasipar történetében a legnagyobb fellendülés akkor következett be, amikor a vasat – érceiből – kohászati úton kezdték előállítani. A kohósítás hosszú órákig (5-8 óra) tartó, fárasztó folyamatát megelőzte az alapanyagként szolgáló gyepvasérc gyűjtése, minden bizonnyal a kohókhoz közeli gyepvasérlelőhelyekről. Fát a közeli erdőkben leltek, amiből faszénégető boksákban állították elő a kohósításhoz szükséges faszenet. Erre utaló nyomokat a lelőhely feltárt részén nem találtunk. Ugyanakkor a lelőhely közel 6000 m² nagyságú humuszolt felszínén összesen 12 csonkakúp alakú, agyagból felépített, zömök, nagyobbrészt földbe mélyített, kis belső térfogatú kohót dokumentáltunk, melyekben a kohósítást végezték (1-2. kép). A bucakemecék közül négy egy műhelygödörhöz köthető, a többi kohó párban egy-egy munkagödörhöz tartozott. Többségük 45-50 cm külső átmérőjű, egyetlen nagyobb kohó maradványa került elő, amelynek a külső mérete 70 cm volt (3. kép).

1.kép: Bucakemencék foltjai a humuszolt felszínen (Fotó: Galkó József)

2.kép: Vaskori gödörre ráásott műhelygödör négy kohó és egy újraizzító tűzhely maradványával (Fotó: Kiss Dániel)

3.kép: A legnagyobb kohó többször megújított medencéje (Fotó: Gál Viktor)

Érc és faszén rétegekben került a kohókba a toroknyíláson keresztül, mellnyílását minden bizonnyal elfalazták és az ún. mellfalazatba fúvócsövet helyeztek, melyen keresztül fújtatókkal szították a tüzet (4. kép).

4.kép: Bucakemence elől levő, tapasztott mellnyílása. (Fotó: Gál Viktor)

A kemencék környezetéből nagyon sok fúvócsőtöredék került elő, több esetben a ráolvadt vassalakkal együtt (5. kép).

5.kép: Kohó maradványa, mellnyílásában egy fúvócső töredékével (Fotó: Jenei Anita)

Valamennyi kohó előterében meg tudtunk figyelni egy-egy kis méretű, kerekded, vagy kissé ovális alakú gödröt, melybe a mellfalazat megbontása után a még izzó bucát kihúzhatták, illetve a salakot lecsapolhatták. A kohótelepeken a fentieken túl számos építmény fellelhető, mint az ércpörkölő gödrök, vagy az újraizzító tűzhelyek. Ez utóbbi maradványait több helyen is sikerült megfigyelni, külön-külön is és a lelőhely DNy-i szélén egy csoportban négyet. A kerek, 40-50 cm külső átmérőjű, kissé lemélyített tűzhelyek maradványairól azt feltételezzük, hogy a kohókból kihúzott nyersvasat izzították újra bennük.

Egy-egy bucakemencében többször is kohósíthattak, amire valamennyi kohó többször megújított medencéje utal.

További vizsgálatoknak, megfigyeléseknek lehetőséget adva a feltárás során az egyik, jó állapotban megmaradt kohót, egy kohó metszetét és egy kohó rendkívül jó állapotban megőrződött medencéjét in situ felvettük és a múzeumba szállítottuk.

Jenei Anita