#indexpubli

„Száz éve született jövőre a nagy magyar költő” [...] „Jövőre született száz éve az öngyilkos költő” [...] „Önkezével vetett véget jövőre a száz éves költő” [...] „Jövőre száz éve született a tisztázatlan vonatbalesetű fiatal költő” [...] „Ki áll jövőre a száz éve gyilkos tehervonat mögött?” [...] „Padlón a MÁV” (Parti Nagy Lajos)

El kéne felejteni József Attilát. Becsukni a kötetet, és föltenni a legfelső polcra, a hátsó sorba. Azt a szerencsétlent, aki ezeket írta, olyasmiért verik, amit soha nem tett volna. Már minden barát, költőtárs és hiába szerető elmodta százszor, hogyan találkozott Attilával, és minden versét elszavalták már legalább eggyel többször, mint kellett volna. Volt már minden politikai senkiházi plakátja és minden dalnok alapanyaga. Nem kéne több tábortüzi gitározni valót, performanszot, kórusművet, bölcsődalt és rapnyálat írni belőle. Nem kéne többet csárdást, kólót, balettet és rock and rollt táncolni rá. Nem kéne idézni, és nem kéne hivatkozni rá. Nem kéne elemezni és magyarázni. Nem kéne válogatott kiadás, díszkiadás, összkiadás, kritikai kiadás. Nem kéne hanglemez, dokumentumfilm és videoklip. Nem kéne meghatódni tőle, nem kéne megérteni. Nem kéne szeretni, nem kéne utálni. El kéne zárni a csapokat. Elhajtani a francba.

Ne szavalják nonstop, és ne szavalják versenyben. Ne szavalják sehogy. Ne nevezzenek el róla semmit, és ne írják föl semmire. Ne mondják meg, hogy mit ér, és ne modják meg, hogy milyen. Ne írjanak József Attila-tanulmányokat, és ne tartsanak József Attila-konferenciákat. Nem kell áhitat, nem kell imádat, nem kell szentté avatás. József Attila nem pápa, szarul mutat a ravatalon.

Kedves bará taim! Gyurcsány Ferenc vagyok. Negyven három éves. Büszke balol dali.

(Index, 2002.04.13.)

A nemzet kétmillió tagja gyűlt össze a budapesti Kossuth téren – jelentette a magyar közszolgálati rádió rendőrségi becslésekre hivatkozva. Kérdés mármost, kivel lehet ezt a marhaságot megetetni.

Drága barátaim, honfiak, emberek, polgárok! Helyezzük magunkat kényelembe, készítsünk ki egy pohár italt, dohányosok rágyújthatnak, aztán vegyünk elő egy Budapest-térképet meg egy léptékvonalzót! (Online tartozkodó barátainknak ajánlhatjuk a bpterkep.index.hu-t, azon remekül lehet mérni.) Keressük ki a Kossuth teret, és méricskéljünk egy kicsit!

Helyettesítsük a parlament előtti részt egy téglalappal. A tér keleti oldala 330 m hosszú (egészen az épületek tövénél mérve). A déli oldal 170 m. A téglalap tehát 56 100 négyzetméter. A parlament középső kiszögellése valamivel nagyobb mint 50x60 m, azaz 3000 négyzetméter. Vegyünk a téren levő fák, szobrok, köztéri bútorok, egyebek számára – az egyszerűség kedvéért – ennél kicsit többet, 3100 négyzetmétert. Vagyis a Kossuth tér parlament előtti területe jóindulatú, konzervatív becsléssel 50 ezer négyzetméter.

Szakértők szerint normális tömegelésnél egy ember 0,25 négyzetmétert foglal el. Gondoljunk bele: 50x50 centi per kopf. Ennél sűrűbb tömeg már tényleg gruppenszex vagy árleszállítás. Vagyis a parlament előtt, törik-szakad, 200 ezer honfi fér el. Minusz rendezők, rendőrők, újságírók, transzparensek, kutyák, bokrok, szemeteskukák...

De legyünk nagyvonalúak. Az országház északi és déli végén van egy-egy, kb. 130x110 méteres tér, vegyük a kettőt lazán 30 ezer négyzetméternek. Akkor az még 120 ezer lelkes résztvevő. Sőt. Vegyük a betorkolló nyolc utcát átlag 10 méter szélességben, 500 méter hosszan (ennyi az Alkotmány utca hossza a Bajcsyig). Az még 40 ezer négyzetméter, még 160 ezer résztvevő. 200 meg 120 meg 160 az 480 ezer hazafi. Legyünk nagyvonalúak: félmillió.