#heinesen

Nyugodtan tegyük egymás mellé a két nagy földit, és töprengjünk el, mi lehet a levegőben ott a Feröer-szigeteken.

William Heinesen: Itthon a világban

Van valahol egy ország, ahol a tenger fölött lakó téli napok olyanok, mint az alkonyat málladt sírok között.

Kenyérből s halból kerül itt a vacsora, vézna öreganyó ül az asztalnál, a keze kékeres, az ujja bütykös, de a szívében sok-sok jó nevetés.

Itthon vagyok hát újra. A tej ízében tőzegfüst és szénaillat. A lábas dolgosan billeg a láng fölött. Odakint felfoghatatlanul  sok millió tonna tengervíz énekel.

Odakint buzgó seregélyrajok űzik egymást. Térnek nyugovóra a juhok a hegyen, bundájukban ködpászma s északi fény. Odakint a parton álldogál a kócsag, ugyanott és ugyanúgy, mint I. Pepi fáraó idején is.

A víz moszatos pálmaligetében békahalak s angolnák sétálnak, és nyugalmasan verdesnek farkukkal a parti tarisznyarákok felé.

És a tengeri nyúlhal - melynek anilinvörös és epezöld és lila teste olyan, mint egy fagyásos kéz, mint a gyógyíthatatlan kékesfekete üszök egy lábon, mint egy fekélyrágta gyomor, egy leprás hát bőre, és két kanül áll ki a fejéből - rászívja magát egy lapos kőre a tengerfenéken, beletapad szopókáival a Tellus nevű planétába, és azt játssza, milyen jó virágnak lenni valahol egek és poklok között.

És mi van a törpe pikó ivadékaival, melyek apróbbak a Kinyilatkoztatás legkisebb vesszőinél is? És mi van a cettel,  Isten hatalmas és magányos gyermekével, ki oly vígaszosan prüszköl a vizek pusztaságán?

Ó anya, most, hogy megvacsoráztunk, és kibeszéltük, kinevettük, kicsodálkoztuk magunkat, lassanként mindketten hazaérünk: én az ágyba, ahol szétszórt gondolatokkal úszom át az álmok időtlen zsilipjén - te meg a sírba, ahol titkosan suttog a fű, görönggyel és örökkévalósággal szavában.

Fordította Bernáth István