#gondok

Abban amit most írni fogok, egy ép mondatom sem lesz, csak a fejemben cikázó gondolatokat vagyok muszáj kiadni magamból, mert elevenen felfalnak a és a körforgásnak sosem lesz vége.

Annyi terhet vállaltam magamra, amibe bele fogok halni.

De belehalni ebbe, sokkal könnyebb, mint élni.

Kusza minden, homályos az emlékezetem, szúr a mellkasom.

Elfojtom, mert muszáj,

Mert nem tudom mit mondhatnék, ami nem csalná elő a könnyeket. Így inkább csendben leszek.

Valójában itt csend van.

Az egyetlen ami a zajt okozza én magam vagyok és el kell hallgattassam.

Őszintének lenni félelmetes.

Nem azért, mert rettegek az igazságtól, hanem mert félek a reakciótól.

Neked adom minden tökéletes darabom, csak ne jöjj rá a selejtes részekre.

Azok maradjanak nekem, nem ezt érdemled.

Nem engem érdemelnél, ennél te több vagy.

Több vagy nálam.

Nem akarom elrontani.

De hogyan lehetne valami egész, ha csak egy fél amit adni tudok.

Jót akarok mutatni, mert sok rosszat láttál, de a saját rosszaimat nem kellene lásd.

Ez alól nem tudok kibújni.

Egyszer minden titkomat tudni fogod és nem tudom, mi lesz rá a válaszod.

Nem akarok titkolózni.

Ezek a titkok valójában csak a lelkem.

Az agyam és a szívem nem barátok, egymás ellen beszélnek.

Kire érdemes hallgatni?

Ki fog nekem segíteni?

Ha már persze akarom-e,hogy segítsenek.

Ezt sosem tudtam eldönteni.

Egyszerre akarok megmenteni valakit és akarom, hogy megmentsenek engem is.

De engem csak magamtól kell.