#fuhun

(nem tagelem miklóst, mert mozart után minden zene úgyis felesleges, de) a december eléggé besűrűsödött úgy zeneileg, a currentzis mellett voltam pl jónéhány jazz (dzsessz) koncerten is

(a személyes kedvenc gyafit például kb 30 éve ismerem, és mivel évente 3-4 alkalommal biztos látom/hallom, ez100 uszkve 120 élő koncert - egyébként ő az, aki miatt nem lettem jazzgitáros, de ez egy hosszú történet... - szóval róla majd máskor)

és az egyik, ha nem a legnagyobb élő (valaha élt) magyar jazzzenészről is majd máskor (oláh kálmán természetesen)

hanem a dresch mihályról kell ismét (róla is írtam korábban, kb azt, hogy az igazán érvényes, autentikus magyar jazzhez nem kell más, mint egy sváb, egy zsidó meg egy roma származású magyar zenész...)

szóval hogy őt is kb 30 éve hallgatom, végigkövettem a free jazz felől induló életpályályát, a cimbalmozós korszakát, hallottam  - az általa amúgy már nem kedvelt, illetve meghaladott - bebopot fújni, úgy, ahogy kevesen tudnak itthon, hallgattam, ahogy furulyán, tárogatón játszik jazzt, bár megörültem, amikor fuhunra váltott, és szintén örültem, hogy a cimbalmot átengedte lukács miklósnak, és örülök, hogy a doboknál 30 éve marad a régi társ, baló istván (baló györgy testvére, btw), és a közönség nagy részével együtt szeretem, hogy a dalok között nincs szünet, nincs taps, még a szólóknál is kevébé, mint jazz koncerteken szokás, valamennyi lemezét hallgattam már legalább egyszer, élőben is, és kb ő az egyetlen (ja nem, az eredeti barbaro cziránku sándorral a másik) akinek elhiszem, hogy lehet értelme a fuziónak/crossovernek/world jazznak/nevezd aminek akarod ...szóval hogy ne beszéljen se jazzről, se kortárs magyar zenéről, egyáltalán magyarságról, kulúráról, zenéről senki, aki nem hallotta legalább néhányszor a dresch quartetet