#evaandme

Ma elvesztettem a legjobb barátnőmet egy olyan eset miatt, amit meg se akartam megtenni. Egy olyan pasi az oka, akit szerintem neki se jelentett nagyon sokat csak magányos volt. De az is lehet, hogy minden rendben lenne, ha én nem lennék...

Ő mindig jó volt hozzám, szerettem őt. Néha már idegesített a tökéletessége, de mégis a legjobb barátnőm volt, nem is...több mint testvér. De nem mertem elmondani az őszinte véleményem soha semmiről mert féltem, hogy elveszítem és megtörtént...

Annyi mindent köszönhetek neki...szeretem. Tudja minden titkomat és én is az övét, de ez most megváltozik. Most már semmit se fog elmondani nekem, semmi sem lesz ugyan olyan, mint régebben. A mostani helyzet rosszabb, mintha meg se ismertem volna. Hiányzik már most, pedig még el sem hagyott...

Első komolyabb veszekedésünk, ami az én hibám, és én máris összetörtem, pedig nem az az érzékeny típus vagyok. Miért került ilyen közel hozzám? Miért hagytam, hogy ilyen fontos legyen nekem? De most már megnyugodhatok, igaz? Hiszen tönkretettem mindent...

Itt sírok az ágyamon és nem értem, hogy miért visel meg ennyire. Mintha egy részemet vesztettem volna el. Egyedül akarok lenni, akkor nem bántok meg senkit. Még nem volt barátom, de azt hiszem már tudom milyen egy szakítás. Nem akarok senkit magam mellett tudni, úgyis csak fájdalmat okozok...

Változást akartam, de nem ilyet. Hiszek a sorsban, de most valamit nagyon elcseszett, mert úgy kell legyen megírva, hogy mi együtt öregszünk meg. A mi kapcsolatunk különleges volt és talán már beteges, de az is lehet, hogy csak én érzem így, nem tudom...

Csak azt tudom, hogy elcsesztem. Sajnálom Évi.