A vidéki birtokról gyakorta vagyok kénytelen Pesth-Budába utazni, hogy a mutatványosok, csepűrágók, csavargók, tánczosleányok előadását természetes viszonylataikban tekinthessem meg, hisz' megfigyeltem, hogy amint ebből a környezetből kiszakíttatnak, és jószágigazgatóm által a kastélyomba toloncoltatnak, csak kénytelen-kelletlen adják elő tudományukat, mint paraszt a barmát a születésnapomon, ne adj' isten, csak akkor, ha hajdúimmal tetetek rendet. Így történhetett, hogy Alexander Leopold von Kufstein csendbiztos úr kedves invitálására betértem a Vörös Malom műsorára, aholis megláttam, hogy velünk egy helyiségben mulat egy csapat mózeshítű fattyú is Fogarasból. Minekutána jó kedvemben voltam, nem dobattam ki őket rögvest, gondoltam móresre tanítom másképp a tetűhintás bagázst, méghozzá oly' módon, hogy duhajabban mulatok őnáluk. Szót tett követett, előadattam bankóimat a szolgálóval, s egy jó nagy csokorra ráköptem, ami nyálamtól nedvesen már jól ragadt a színpadon játszó malacbanda prímásának homlokára, meg a többi cigány hangszerére is. Dejszen nem hagyták magukat az izmaeliták! Olyan aranyesőt zúdítottak erre a füstösképű muzsikusokra, hogy némely pöngő majdnem engem talált el! Hát gondoltam magamban, nem minden zsidaj olyan, mint azok a csepűrágók, harácsolók, magukat keresztyénnek tettetők, akik nem szégyellik megtagadni fajtájukat! Van még aki szépen ropogtatja jiddisül, hogy húzd rá cigány!
