#benefit uk

So many companies have found success in using POS makeup display and one of them is Benefit. The beauty company is promoting their Boi-ing hydrating concealer through a huge custom POS display in Boots, UK. POS Makeup Display by Benefit- Building Brand Awareness Simple, yet it made a bold impact on shoppers, especially makeup junkies. We have written numerous articles about POS displays and a lot…

Bevándorlónak bevándorlót szapulni nem csak hogy logikájában sántít, de olyan echte magyarosnak is tűnik. 'Oszt akkor mi van? Ha egyszer London tényleg egy Noé bárkája (az eső amúgy is esik rendületlenül), tegyünk úgy, mintha csak a rendszámuk különböztetné meg őket (minket) az etyeki szomszéd Lajostól? Pláne bocs, de én még azon idők gyermeke vagyok, aki a tévében látott először színesbőrű embert és két kocsit egy családban, hagy csodálkozom hát rá a népekre. Kis lajstromom nem kíván ítélni, de amint a rendőrviccek mögött is van némi igazság, úgy a rasszok és kultúrák is viselnek felvállalandó fajtajellegeket. A színkavalkádban úgyis fehér vászonra pacázott a népvándorlás keze, az igazi brit az alapja mindennek, kapnak is majd tőlem hideget-meleget, ha egyszer odaérünk.

Nagy különbség van ám bevándorló és bevándorló között, meglepő módon még az sem számít, hogy már itt született polgártársunk vagy csak az imént landolt a banánrepülőn. Nem tudom, az angolok értékelik-e a nem is enyhe differenciát vagy nekik egyre megy, valami idegen, aki akcentussal beszél és nem tudja fejből Diana hercegnő szeretőinek nevét. Szerintem herótjuk van mindenkitől.

Numero uno: Feketék

Többen vannak, mint amire számít az ember az első nap. Minden alább leírttal ellentétben tulajdonképpen békések, na nem amolyan svájci pásztor módjára, de nyugalmi állapotban nem keresik a balhét. Van itt minden formájú-árnyalatú, gömbölydeden hízó faros-bögyös, nyurga, amolyan igazi “szavannalépegető” típus (szemét ilyet mondani, de hát a tévében ezt lássuk), ahol a nők szinte félig kopaszok, ez nem tudom, hogy a korán kezdett hajroncsolás miatt van-e vagy genetikailag csúszik fel a frufru a tarkóra. Az atlétika versenyeken az etióp versenyzőknek szokott olyan hosszúkás feje lenni, ők is képviseltetik maguk, aztán a félvérek minden kombinációja: fehérrel, dél-amerikai indiánnal, arabbal. Ha már arabos, akkor leginkább észak-afrikai lehet, de a nigériaiak is kendőben, fátyolban mászkálnak, ellenben a misszionárius munka azért mégis csak messze elérhetett, vasárnap a keresztény templomokba igyekvők zöme ugyanis fekete. Ha banzáj van szivárványosan kiöltöznek és ki-ki hozza a maga házi falatkáját.

Az eredeti kultúrától kevésbé elrugaszkodtak hihetetlen színes-flitteres ruhákban járnak, szerintem baromi jól megy az étcsoki bőrükhöz. Nekem úgy tűnik, az ilyen fazonokkal kevesebb a gond, valahogy van viselkedési kód az életükben, na bumm, otthon csirkét áldoznak (ez is piszok megjegyzésnek tűnhet, de eskü, hogy mikor első éjszaka próbáltam elaludni, a szomszédból hallottam azt az igaz National Geographic-es bantu csungavungás rituálé éneket. Lehet, hogy csak altatódal, persze). Van egy erős szaguk-illatuk, de valszeg minden rassz érez valami büdöset a másikban. Ja, nagy a szájuk, temperamentumosak, ahogy finoman mondják mifelénk a kisebbségre, ez is valahogy a ,,vérükben van”, nem olyan szendék, mint a vihogós kínai tinilányok itt a környéken. A kislányok haját befonják már peluskorban, színes bogyókkal a tincsek végén, a város tele afroborbélyokkal, gyapjúnyírás és pletyi £3.99-ért. A buszon az idős fekete nénik banyatankkal közlekednek (mi a francot hurcolászhatnak benne naphosszat?!), a láthatatlan és MI6 által titkosított piacfelosztás szerint a buszsofőr maga is sötétbőrű. A kedvenceim a régimódi eleganciával öltözött öregurak, fiatal nők nagyon csinosak kiskosztümben, ha kell, a gardróbban tudják hagyni a csingilingi cuccokat, kellemes megjelenésű férfiak udvariasan tudnak társalogni veled, ha a bankkártyával járó életbiztosítást akarják rád sózni.

Igen, a négerek igenis dolgoznak. Jobban mondva közülük sokan dolgoznak, még pontosabban fogalmazva van munkájuk, ahová bejárnak. Aláírom, a lehető legaljabb munkákat végzik, de hát a javának tényleg nem éppen Oxfordos az angolja (akár harmadgeneráiós mivolta ellenére is) és vállalva a pokolban égést leírom: eszméletlen tompák és demotiváltak tudnak lenni. ,,He?” - kérdeznek néha vissza okosan nézve. A Tescoban a kasszások nagy eséllyel olyan testes, a bajszuk alatt mosolygó, dallamosan KlubKártya után érdeklődő fekete hölgyek, akikre egy gyerek azt mondhatja: ez egy aranyos néni. Az árufeltöltők kedvesek, segítőkészek, be vannak nevelve. Elég kilátástalan lehet ez az élet, viszont mivel itt úgy tűnik, azért csak viheti az ember előbbre ha szorgalmas és egy picit odafigyel, csak remélem, hogy gyermekeik a közértes gyümölcspakolgatás helyett eljutnak legalább a ... részlegvezető posztig. Hacsak be nem szippantja őket az aktuális népbetegség:

tudni illik, az angolok importáltak és kineveltek egy hadseregnyi tudatlan, ingyenélő öntudatot, akik épp úgy beárnyékolják a normalitás képviselőinek hírnevét, mint nálunk a tzigányok.

Valahol kisiklott a liberálexpressz, mindenki egyenlő, de a barna bőr még egyenlőbb, a pigmentációs különbség már önmagában is csodálatra méltó ajándéka az Úrnak és tagjai ezzel hozzájárultak a társadalom kerek egészéhez. Elég szaporán járulgatnak. Hozzánk a rendelőbe falkákban szoktak becsörtetni, kb. 3-4 csemete, először anyuka montyog valamit angolul, hogy időpontot kérjen, közben 3-4 szempár bámul rám a pultba csimpaszkodva, a gonosz lányra, mit vitatkozik édesanyjukkal (azaz magyarázom, hogy legyen már pontos és nem, nem tudunk késő este időpontot adni, akkor a dolgozó-adófizető népek jönnek meló után, nem a segélyes purdéhad), aztán a kölykök nekiállnak két perc alatt leamortizálni a várót, dobhártyát és berendezést nem kímélve. Milyen furcsa, a lengyelek, szlávok, dél-amerikaiak ugyan fele annyi gyerekkel jönnek, de ők szépen elüldögélnek, játszanak, nem hasonlít az egész egy tébolydára. Aztán vagy késnek a kivizsgálásról, vagy el sem jönnek, mit számít, a nagyja állami támogatott, ingyen van minden, és mégis fáj neki letolni a seggit.

Telefonon át egész jó hibaszázalékkal megsaccolható a bőrszín. Először is ugye legalább három főre foglal be a hívó. Aztán a kiejtés: visznek egy kis ízt az angolba, becsületükre legyen mondva, nem affektálnak orrhangon, mint a brit spinék. Szeretik az alliteráló neveket, pl. ha a mama Melissa, akkor az egész pereputty emmes, de nem az angolszász felhozatalból csemegéznek, hanem a maguk fél angol-fél nemtomhonnani neveikből. Félretippelhetetlen. Vezetéknevet illetően (mennyi a hagyományos angol vezetékneves! Johnson, Brett, stb. Az USA-ban a gazdáik nevét örökölték, vajon itt is ez lehetett?) pedig néha a három gyermekre három különböző családnevet ajándékozott a három különböző édesapa, ezek után inkább ne sértsük meg a szót: családnév.

Ismétlem, öröm látni a kivételt. Momentán pont ma volt egy páciens, a hölgy izomból kifizette az 500 fontos privát kezelést. Tippeljünk, hogy csinálta? Valszeg sürög-forog és dolgozik.

Ebédidőben sétálva látod: tele van velük a pláza. Nagyon bénán állnak be a parkolóba, bent eljárkálnak-nézelődnek-telefonálnak-pörölnek párjukkal/anyjukkal/barátaikkal, csüng róluk egy gyerek meg utánuk pár másik, imádják a sült csirkét, édesszájúak, és jellemzően ők szokták a boltokban hat sorral arrébb lecsúlni a sajtot a zoknik közé, ha mégsem akarják azt megvenni. Ebben az arab asszonyok is élvonalbeliek.

A fő gond az, hogy marha önérzetesek lettek, a nevük nem tudják rendesen leírni, de a jogaikat azt bezzeg betéve, éhgyomorra. Isten ments, hogy emlékeztesd őket kötelességeikre, mert akkor nyakadon az ombudsman és lesz nemulass a diszkrimináló bagázsnak. Az említett csóri kasszásnak ugyan még én is extra barátságosan köszönöm meg szíves kódleolvasását, próbálván éreztetni vele, hogy értékelem a tisztes, de szarul fizető robotját, de azért el kéne már múljon az időnek, amikor valamiféle fehér ember penitenciájaként hajbókolunk és szabadkozunk az arra nem érdemesnek.

A város tavaly tele volt plakátolva ügyvédi segítségnyújtással, tehát ha Ön úgy érzi, színesbőrűsége miatt tették ki a szűrét munkahelyéről, csak tárcsázzon és nyert ügye van. Hogy az elbocsátás az örökös facebookozás, pancsmunka vagy későn bejárogatás miatt volt-é, a társadalmi igazságosság szempontjából érdektelen, itt rasszizmus volt, azt pedig már a tarka-barka olimipai megnyitójuk is bizonyította, hogy az Egyesült Királyságban olyan nincs! Hacsak fehér nem vagy, mert a fekete nem rasszista, a fekete méltóságában sértett. Ez rajta van az arcukon, a szarunkrátok-szigetelés biztos buborékában élve nem óhajtanak vegyülni a sápadtarcúakkal. Igenis semmibe veszik őket (minket), az ében istenség simán bepofátlankodik a sorba, beszól olyan helyzetben, ahol a testvért nem piszkálják, a kölykök rendületlen biztonságérzettel feleselnek és üvöltöznek a buszon, és ott van az a rengeteg tizenéves, aki úgy nőtt fel, hogy fegyelmet nem látott, munkát vagy iskolai nyomást még kevésbé, ellenben társadalmi nana! nélkül dorbézolhatnak bárki kárára. Tessék megnézni kicsöngetés után egy zömmel fekete iskolát: a járdán mint az utcai harcos majmok üvöltöznek egymással és méregetik a rivális törzsvezért. Ez is sztereotip görénység volt részemről, de mondom ha láttam.

  Today I spent my early evening at a presentation hosted by Benefit at the Rotunda’s penthouse, the focus of which was all things brow; my dream.

Having being cursed blessed since childhood with a single inch-thick eyebrow that started on one side of my head, finishing on the other, I have only in recent years come to appreciate the fullness and potential of my own brows.

I’m always really…