Egy komplett ideggóc vagyok. 17-e óta nincs munkám,persze most kb sehova se keresnek,ahova meg igen,oda nem engem, és nem is tudom meggyőzni őket hogy de. 70 elküldött CVből 3 helyről reagáltak vissza. Semmirevalónak érzem magam.
Persze azóta a bioritmusom úgy s mint van a tetejére fordult, egész éjjel ülök,munkát keresek,vagy épp a WordPresst tanulom,persze borzasztó lassan és esetlenül, nappal pedig alszom. A kilók úgy szaladnak fel rám mintha kergetnék őket, az önbecsülésem pedig pont ilyen gyorsan tűnik el.
A félretett pénzem fogy, pedig igyekszem spórolni. Februárban el kell kezdeni az építkezésünk folytatását,márciusban a jogosítványt, és még mindig nincs munkám!
Vasárnap volt kereken egy éve,hogy apu elment. Egy év. El sem hiszem ezt. Még mindig hallom ahogy a koporsóját zuhan az első lapát föld. Pont ugyanolyan hangosan,fájón lüktet itt a dobhártyámban. De már nem mardos annyira a bűntudat. Már tudok róla beszélni. Most mégis ez a gondolat...hogy már egy éve...hihetetlen.
Alig egy hónap múlva lesz az esküvőm. Semmi extra,a tanúk a fotós meg mi,aztán kis kaja. De mégis...nem lesz egy örömapa sem. Az anyósom nem lesz jelen. Az én anyám igen,hisz őt választottam tanúmnak. De valahogy most ez is nyomasztó,mintsem örömteli.
Minden nagyon sötét. A mozgás sem esik jól. Csak az állataim tudnak megnyugtatni. Nem vagyok jól.
Viszont a mai állásinterjú remekül sikerült. Azt mondták hétfőn értesítenek, hazajöttem,aludtam egyet nagy frusztrációmban, mire felkeltem várt az e-mail,hogy szeretnék ha csinálnék nekik egy próba weblapot. Hátha össze tudok hozni valamit.
Persze a taxiban nem volt terminál
