#8.b

Csak pörögnek előttem az emlékek és nem tudom őket könnyek nélkül hagyni..

Ballagási “búcsú”

Fogalmam sincs mi lesz velem nélkületek, hisz Ti vagytok a második családom. Ti vagytok azok akik egy végig sírt éjszaka után reggel megnevetettnek vagy épp észreveszik, hogy sírtam ezért egész nap figyelnek. Nem lesz veletek több sajt lyukasztás, igazgatói leszídás, folyosón rohangálás a magyar tanár órájára. Nem fogunk többet a matek tanár faviccein erőltetetten nevetni vagy épp az osztályfőnökkel veszekedni. Nem fogjuk többet együtt átkozni a tesi tanárt, együtt puskázni a töri vagy épp a fizika dogát. Nem is fogunk együtt ülni a kopott lócákon a fűzfa alatt és nem is fogjuk egymást kergetni az udvaron. Sorolhatnám még napokig, sőt hónapokig azokat amiket átéltünk és már nem fogjuk csinálni. Hiányozni fogtok, iszonyatosan. Hisz ebben a sötét életemben, ti apró fényként lobogtatok.

Ott ültem a fotosnál, épp a tablókép miatt fotózott. Egyszer csak furcsa érzés kapott el. Olyan volt, mintha a lelkemből kicsi darabok hullottak volna le. Öröm és bánat fogott el. Lepergett előttem az összes közös emlékünk. Azok a mindennapos nevetések, az osztálykirándulások, minden.. Úgy éreztem, hogy egy gombóc kezd növekedni bennem, nem sokára sírni fogok. Minél jobban próbáltam visszafogni annál erősebb volt a sírhatnékom. Valamennyire sikerült visszafogni, de mikor hazaértem beledőltem az ágyba és zokogni kezdtem..