#3perc

Hamarabb jöttél, ott vártál ahol 2 napja együtt sétáltunk. A kezedben egy ajándéktáskával. Rosszul éreztem magam, mert Én Neked csak egy verssel, és egy horgolt karkötővel készültem amit én kötöttem meg egy fényképpel amikor a kedvenc felsőd van rajtam. Köszöntél, odaadtad a táskát. Sütöttél nekem lekváros sütit. (Amúgy nem szeretem a lekvárt.><) Kaptam még macaronos csokit, plüssmacit a Te illatoddal, egy idézetet, mert tudod hogy imádom az ilyeneket, és egy fehér rózsát. Én is átadtam az ajándékom. Nem szoktál sírni, de akkor mégis bekönnyeztél. Próbáltam oldani a hangulatot ezért elkezdtem hülyéskedni.

-A szerelmesek nem vörös rózsát szoktak adni egymásnak?-kérdeztem és kivettem a rózsám a With Love feliratos táskámból hogy szemléltessem veled a színét.

-Kaptál már fehér rózsát?-kérdezte és komolyan rámnézett.

-Nem.-feleltem.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. Így meg ez már évezredek óta. Soha nem érezted? Benned is ott van. Ott kell lennie. Így születünk.

- Nem. Hogy őszinte legyek, azt sem tudom mit gondoljak. Nem értem hogyan kerültünk ide, azt pedig duplán, mi van alattunk. Minden olyan pici, izeg-mozog és nagyon fúj a szél.

- Ez a magasság. Majd megszokod. Minél nagyobb épületen ücsörögsz, annál kisebbnek látszik minden alattad. Városban ez összefügg a kilátás tisztaságával is, hiszen minél nagyobb füstrétegen kellene átnézni, annál inkább nem látod a lényeget. Az egész fejtegetés érvényét veszíti, ha szakadékba ugrasz, mert ott nem számít milyen magasról indultál és a lényeget is látod, a szakadék alján ücsörgő pusztulást: a semmit.

- Félek.

- Tudok rajtad segíteni szavakkal?

- Nem tudom.

- Bízol bennem?

- Azt hiszem, igen. De miért kérdezel tőlem ilyesmiket? Talán tudod mi történik majd?

- Azt hiszem, igen.

- Hogyhogy azt hiszed? Ezt vagy tudod, vagy nem. Egy azt hiszembe nem lehet belekapaszkodni.

- Igen, én sem tudok a te talán bizalmadra építkezni.

- Bízom benned!

- Mit gondolsz a szerelemről?

- Mi? Hogy jön ez most ide? Kezdek mégjobban összezavarodni.

- Tudnom kell mennyire vagy könnyű odabent. Azt mondtad bízol bennem, akkor ne zavarodj össze, csak mondd: mi a szerelem?

- Jobban szeretni téged, mint magamat.

Az idősebb elmosolyodott, fejét az ég felé fordította és nagy lélegzetvétel után egy könnyű előredőléssel levetette magát az épületről. A fiatal tágra meredt pupillákkal nézte végig a történteket, szólni nem tudott, mert az elhasznált levegő jobban érezte magát a tüdejében, mint azon kívül. A következő pillanatban már úton volt egy zuhanás felé. Nem értette miért, de érezte, ezt kell tennie. A levegő zúgásánál csak szíve volt hangosabb. Széttettárta remegő szárnyait és a közeg langyos keze vette körül testét, hogy megtartsa a magasban. Az idősebb mellészállt, mosolygott és így szólt:

-       Ezt teszi a szerelem. Szárnyalsz.