Jelenleg olyan életet élek ahol nincs helye hiányzó embernek…( más ember a szüleit írná akik már nincsenek az elő között)
Nos én függetlenül attól hogy olyan a kapcsolatom velük amilyen így nekik nem írhatom hisz nem kell nekik űrt betölteni….
De ha már ez a mai napi téma akkor legyen:
Mikor terhes voltam és nem a fővárosban éltem volt egy nagyon kedves hölgy akinek volt egy fiatal (akkor 15 éves) lánya és a terhességem alatt segített nekem :-) mint ahogy egy anyának kellett volna.
Ő volt az én fogadott anyukám: Böbe mama!
Optimizmusa példaértékű volt. Nem panaszkodott sosem.
Sajnos egészségügyi állapotából kifolyólag nem volt már akkor sem jól mikor mi megismerkedtünk.
Akkor mikor a gyermekem megszületett es hazahoztam a kórházból ő volt ott velem az első napokban. Végtelen türelemmel es odaadással volt mindenki felé, gondoskodását es segítőkészségét mindenki irigyelhetné tőle.
Mikor elköltöztem akkor utánna egy pár hónapig még beszélhettem vele.. (egészségügyi állapotából adódóan a végén már gyenge volt és azért nem hívott fel hogy ne halljam a hangján). majd sajnos olvastam a szörnyű hírt hogy már nincs köztünk…
Mint utólag kiderült előrehaladott áttétes csontrákja volt ami borzasztó nagy fájdalmakkal járt.
Morfiumon és ópiátokon élt az utolsó időszakban és otthon ment el családja körében…
Minden évben érte is ég egy gyertya.
Ilyenkor február végén mindig eszembe jut hogy milyen okos bölcs és kedves volt velem és a gyerekemmel :-) hogy nem mutatta azt hogy mekkora fájdalmai voltak… még akkor is mosolygott mikor borzasztó fájdalmai voltak. Igazi példakép volt nekem is és a családjának is….
Hálás vagyok azért mert ismerhettem és hogy élete része lehettem…
“Mosoly! Lehet nem segít de egy gesztusnak megteszi”
Ha elolvastad eddigi írásaim ezt is olvasd szívvel de ne kommentálj ne reagálj és ne sajnálj!! Az élet ilyen ez az én életem