#2016januar

padlóra köp hogy mindegy semmi gond vagy biciklizés közben valaki más helyett mindegy az is hogy persze már előre vagy jobban mondva már előttünk régen és azóta is naponta legalább ötezerszer nekitekerek a szélnek mintha így is elképzelhető lehetne nélkülem

Die blaue Kamera. / 31.01.2016

az alkonyati vakság közepét a horizonttól horizontig nyúló lucernaföldeket a fel-fel bukkanó fák tetejét meg pár ilyet az utolsó metrók egyikének üvegén felejtem mint egy matricát kijelölöm az otthon idejét mint a kutyák amit gondolom úgyis mindig elfelejtenek én meg legszívesebben elfelejteném de ahol nincs otthon ott nincsen igazi felejtés esetleg árulás legfeljebb megfeledkezés

1 kell, hogy legyen a látásnak középpontja, amire gondolkodás nélkül, ha kérdezik, bármikor odamondja, hogy ez itt. vagy az ott.nekem például az ég. egyedül ezt érzem helyénvalónak. mindamellett pontosan tudom, hogy ilyenkor valójában valami láthatatlan, nagy büdös semmiről beszélek, amibe ráadásul minden belefér, és ami ilyenformán egyetlen pontba, pláne középpontba, semmiképpen nem sűríthető.   2 és kell, hogy legyen a félelemnek is. azaz a teljes vakság felé tartó hiánynak, fejben, a mégsem csak képzeletbeli mozgásnak, amii sosem volt mozgás, vagy éppen csak mindig valaki másnak, de mindegy: értelmetlen félreérteni, végülis csak gesztus, kölcsönös tisztelet, hazudni persze, hogy legközelebb, majd az biztosan segít, ha félreállok. 3 aztán kell, hogy legyen, kell, hogy legyen. természetesen, a helyén kezelve. meg idejében. mondjuk legyen a tavalyi augusztus, a szigligeti úton, jó sok gyaloglással, meg porviharral, fél négytől ötig, megállás nélkül, hogy kavicsrugdosva, már ne én akarjam, és mindenáron megoldani, hogy mi is az a látás, és előre rettegés. hogy az nem ugyanaz. hogy akkor inkább a fák meg a félreértés, bármit gondoljak, sodorjanak.

hosszúkabátban vagy túrazsákkal hetes buszról az ellenőröket lerázni vagy frissen lakkozott körömmel bár utóbbit csak te érzed milyen feleslegesen körülményes lehet vagy mindegy ha megvan inkább örülni fújni mert csakúgy most jólesett hogy ez az utolsó szál olyan kajaízű de csak mert tegnap dél óta nem ettem latyak meg idegesítő hátközépi fájás és hogy mindenkinek kell valaki akinek addig nyafoghat míg magától be nem fogja a száját

meg ilyesmik jutnak eszembe néha