#12-31

Az évértékelők unalmasak, még nekem magamnak sincs nagy kedvem megírni. Mégis úgy érzem, muszáj megírnom mert annyira szépen kikerekedett a végére ez az év. Rengeteg nehézségem és gondom volt, amiről nem meséltem itt sem és sehol meg senkinek. Amiket egyszerűen meg kell csinálni. Nehéz meg néha szomorú és rohadt sok kis bosszantó szar, de valahogy úgy vagyok ezekkel, hogy ha lehajolok érte és gyűjtögetem, akkor tovább velem van, mintha csak megpróbálok túljutni ezeken a (relatíve) pillanatnyi nehézségeken. A megosztása senkinek nem ad semmit, csak koszolja a mások életét is. Viszont, ettől az ismerőseim nagy része úgy gondolja, hogy nekem minden könnyű, napfényes pónilovaglás dagoberbácsival karöltve. Annyiszor hallom: neked könnyű, mert van ingatlanod, mert van társaságod és nem vagy egyedül, mert könnyen kommunikálsz, mert több helyről van bevételed, mert vannak kapcsolataid és mindent el tudsz intézni, stb. Én meg csak pislogok, hogy mi van? Ez rengeteg meló, hogy ez van. Rengeteg! És mint minden melónál, nem csak akkor kell csinálni amikor kedve van hozzá az embernek. De valahogy megérte, minden megérte. Végleg kiszálltam egy projektből ami rengeteg munkával járt és elvette az időmet minden mástól. Nem volt könnyű helyrerakni, hogy mit igen és mit nem csinálok a továbbiakban. Mostanra lelkileg is rendeződött. A műtét hatalmas dobás volt, csodás élményt adott újraélni azt amikor még nem foglalkoztatott, hogy mennyire látszom öregnek, amikor ez a probléma nem létezett. Félelmetes döntés volt, hiszen nem tudtam előre, hogy hogyan sikerül, nem volt könnyű előteremteni a rávalót sem, nem volt könnyű elvenni más, értelmesebbnek tűnő dologtól, nem volt könnyű MAGAM MELLETT DÖNTENI és nem lelkiismeretfurdalni. Logan olyan bizalmi dolgokkal ajándékozott meg amitől úgy érzem mélyült a barátságunk, amiben hiányom volt és amitől jobban érzem magam, rendbenlevőbbnek érzem azt, hogy szeretem. A közeli barátaim nem vesztek el ebben az évben sem. Hála a kitartásukért! :) Rengeteg tervem van 2024-re, és ahogy 23-ban is módszeresen megcsináltam amiket akartam, szerintem ezt a vonalat követem.

Tegnap még este lementem a Lidlbe, ahol rádöbbentem, hogy idén senki nem csinál lencsét, pedig elsején lencsét KELL enni és ácsorogtam kicsit, hogy rendbeszedjem a gondolataimat meg az érzéseimet. Anyám csinálta mindig a lencsét. Aztán valamiért a lányom vette át ezt, aki most nincs itthon, és én nem emlékszem, hogy főztem-e kifejezetten újévi lencsét valaha is. A Lidlben már nem volt lencse. És a babona, a nosztalgia, a hagyományőrzés és valami belső konokság miatt, hogy nem basztok ki velem, nálam lencse lesz mert hogy legyen pénzem – hiszen múlt évben ettünk és lett –, mert így szoktuk és ez fontos – szinte már túlzás, hogy mennyire nincsenek hagyományaink –, és mert csak ez köt már a múltamhoz, ahhoz az élethez amikor volt anyám meg apám, már mindent elengedtem, de a kurva lencsét akarom! És elsején felballagok az otthonba anyámhoz, aki nem ismer meg, és viszek neki lencsét. És ha a gyerek esetleg hazajön elsején, akkor biztos vigyorogna, hogy van lencse, és eljátsszuk, hogy enni kell, hogy legyen pénzed, és úgy teszünk, mint akik elhiszik. Én nem olyan vagyok, aki kényelemből leszarja. Megtehetném, de nem akarom. Úgyhogy este kilenckor átballagtam a másik boltba és vettem lencsét. Be is áztattam, mindjárt megfőzöm. Szóval, jó gyerek vagyok, jó háziasszony, és jó anya, ezeket akkor kipipálhatom, jöhet mellé minden más igyekezet, hogy jó írónak, kreatív tervezőnek és bölcs útkeresőnek kell lenni. És azt a kis pluszt 2024-ben is bele fogom tenni az életbe, hogy nem szarom le.

Köszönöm, hogy velem voltatok!

csak máshogyan kell csinálni. Csak a bolondok hiszik, hogy ugyanaz a dolog, ha újra és újra megcsinálják, egyszercsak más erdeményt hoz. Persze, az idő változtathat dolgokat. A Gibraltári-szoroson is átcsurrant valamikor régen az első csepp sós víz, pedig semmi nem változott, fújt a szél, sütött a nap, és a mozdíthatatlan szikla mégis kopott, lassan kopott, morzsánként. Egyik oldalról a tenger, másik oldalról az óceán mosta. Tartok tőle, hogy nekem nem lesz ennyi időm. Az elmúlt év legnagyobb felismerése az volt, hogy én nem akarok semmi más lenni, csak egy kedves nő. A többi nem fontos nekem.  Ha visszanézek nem tudom már, hogy a dühöm miben gyökerezett, és ha valami fájt, miért nem mentem tovább vagy csináltam máshogy és miért akartam, hogy más változzon azért, hogy nekem jobb legyen. Nekem sem kell változnom, csak hazatalálnom a valódi énemhez. Valószínúleg attól féltem, hogy majd olyan leszek, mint anyám. De ezt is elmosta a 2020-as év. Mély kapcsolatok. Őszinteség és szabadság. Ez a kulcs amit kerestem. A szerelmet még mindig várom. De csak úgy ahogy kinyitja az ember a teraszajtót, mintha a napfény a nélkül nem tudna bejönni. Gyere napfény! Az ajtó nyitva! :) Van 3 hatalmas képkeret a falon. Bár üresek, de felraktam őket, mert oda terveztem. Először azt gondoltam, hogy 3 képregénygrafika kerüljön bele, az illeszkedne a másik fal sokszínű képeihez. De rájöttem, hogy bár jópofa, de ez más valaki álma. Arra gondoltam, hogy azt a 3 dolgot teszem bele amit szeretnék elérni. Hogy mindig lássam, és soha ne feledkezzek el róla, és ne adjam fel. Most keresem a shutteren azt a 3 képet. Tisztára egy belső utazás. Mert nem, nem ilyet és nem nem olyat és ez giccs és ez... ez megint más valaki álma, az meg majdnem, de nekem kétség nélkül pont olyan kell amiről nem is tudom még, a sajátom kell! Meg fogom találni. Nem emlékszem rá, hogy mikor volt utoljára amikor ennyire bíztam a következő évben, mint most. Boldog 2021-et nekem! És neked is! :)

Super League: Leeds 12-31 Huddersfield: Giants shock Rhinos at Headingley

[ad_1] England manager Gareth Southgate witnessed one of the biggest shocks of the season as a patched-up Huddersfield bounced back from their humiliating Challenge Cup exit to stun Leeds. Southgate, who opted for Headingley rather than the Etihad and the Manchester derby as a guest of the Rhinos Foundation, no doubt turned up, like the vast majority of the 13,169 crowd, expecting Leeds to…