Amit adhatsz „Azért vagyunk itt, hogy átsegítsük egymást ezen a dolgon, akármi is legyen.”
Elgondolkodtatott az egyik blogbejegyzés, hogy van-e olyan , hogy túl sok szeretet, túl sok gondoskodás. Persze, hogy van. Szülők szokták elsősorban túlfélteni meg túlgondoskosni a gyereküket. De az nem szeretet, az a másik helyett élés. A saját gyerekkori félelmeiknek és vágyaiknak megélése a gyerekben. Amúgy felnőttként, felnőtteknek is legtöbbször azt adjuk, amire nekünk szükségünk lenne. Elég kicsi a képességünk arra, hogy valóban bele tudjunk gondolni a másik helyzetébe. Erről a sématerápián is szó volt (amúgy majd folytatom, de sokat kell ülepednie), hogy ugyanaz a történet más-más emberben másféle sémát alakít ki, az ő lelki alkata szerint. A kifejezetten empatikus emberek is inkább csak érzelmi állapotokat tudnak jobban levenni, de az egészét az adott dolognak ők sem. Párkapcsolatban viszont a gondoskodás a másik jóllétéről, az alap. Megkönnyíteni az életét, támogatni a céljait, ismerni, szeretni, visszajelezni, hogy örömünket leljük a létében. Gondoskodni a szükségleteiről? Igen. De ha figyelt az ember, akkor többé-kevésbé azt is érzi, hogy mikor elég. De az már nem biztos, hogy a kialakult rutin rugalmasan követi a változásokat. Ez az igazi varázslat, hogy tudok-e változni a kapcsolatban és változik-e velem a kapcsolat. ”te mindent elfelejtesz!” és az ember hosszú időn keresztül hagyja, hogy egyik legyen az elfelejtős és a másik így kifejezhesse a gondoskodását. (a felejtés helyére bármi berakható) Aztán egy nap már jut ideje meg ereje vagy keletkezik igénye arra, hogy ő ne egy elfelejtős legyen. És akkor a másiknak, aki szeret és figyel, kéne érzékelni, hogy hohó, itt változás van! Pontosan úgy, ahogy egy szülőnek (micsoda csavar ez!). Mekkorát fejlődött a másik! Na ez az, ami nem szokott megtörténni. Merthogy akkor a saját szerepünket és a szerepünk fontosságát kéne átgondolnunk, ami mindig nehéz. Ki vagyok én, ha nem az ellenpárja a másik valamilyen tulajdonságának vagy megszokásának? Mit kezdünk egymással, ha a másik ember valamilyen szokását kivonja a kapcsolatból? Létezik-e a kapcsolat vagy csak egymásrautaltság van?
Persze, lehet úgy élni, hogy nem figyelnek rád, és a nehézségeiddel magadra maradsz, és elméletileg szeretnek, mert valamikor életetek során szükségetek volt egymásra, és beragad valami cselekvéssor amit kapcsolatnak neveztek, de már csak azzal szembesülsz napi szinten, hogy semmi se jó amit teszel. Ha figyelmes vagy az a baj, mert sok vagy, ha nem csinálod az a baj mert itt se vagy, ha levegőt veszel, az is baj mert akkor a másik fuldoklik, miattad. Az ideális valami hatalmas érzelmi biztonság és egy dinamikus kapcsolat. Amikor bízol a kapcsolat erősségében és ez a bizalom mindent megenged. Bajt, változást, konfliktust, fejlődést, szabadságot. De hogyan lehet érzelmi biztonságot és bizalmat építeni? Hogy is mondta Pál Feri? Van, ami jó nekem, de nem tesz jót a kapcsolatnak. Van, ami jó neked, de nem tesz jót a kapcsolatnak. Akkor ezeket nem kell csinálni!
