#05-06

Vannak dolgok amikért nem lehet bocsánatot kérni. Nem kellett volna megcsinálni, de utólag már nincs mit tenni. Volt a társaságomban annak idején egy fiú. én voltam 23-25 ő meg valahogy 30 körül. Az egyik színész lány hozta magával egy alkalommal és ottragadt. Valami volt a sráccal, de ma se tudnám megmondani, hogy mi volt a deffektje. Filmes dolgokban rendkívül tájékozott volt, kente vágta melyik rendező mikor mit alkotott, kik szerepeltek benne, stb, és mindezt az amerikai meg európai filmtörténet egészére. De ezt leszámítva főleg a szexről való ordenáré kinyilatkoztatásai töltötte ki a kommunikációját. Mindehez úgy nézett ki, mint kvazimódó. :( Rengeteget nevettünk rajta és szörnyű módon kezeltük. Mindig jött a bulikba, mi mindig gúnyolódtunk rajta. Jött mert fiatal filmes társaság voltunk és megtűrtük, cserébe ő volt a társaság bohócruhás törpéje. Érettlenek voltunk, de nagyon. :( A srácnak nyilván volt baja, mármint eredendő, genetikai probléma ahogy kinézett, és erre aztán halmozódott minden baj, minden frusztráció. És mit tehetett az ő pszichéje? Kizárta a mi gúnyolódásunkat, cserébe azért, hogy a maradék kis életét, ami a filmes világ volt, valahol csillogtathassa. Nem egészséges ez. Hogy kihez vonzódott igazán, hozzám aki az anyhajó voltam a társaságnak vagy a kis színész barátnőmhöz, aki halálosan és tudatlanul szerelmes volt a Kulkába, ezt nem lehessen tudni. De kegyetlen voltam vele, és ez nyomot hagyott. Szóval, én tudom miről szól a Legyek ura. Iszonyatosan nehéz megállni, hogy az ember ne használja ki más valaki vonzalmát, érdeklődését vagy betegségét. Azt hisszük, hogy ez alap, hogy sohasem tennénk ilyesmit, pedig... könnyű azt mondani, hogy a másik baja, és nyilván az ő felelősége a saját élete, a saját boldogulása. Amennyiben felnőtt módra viselkedik, akkor igen. De abban a pillanatban amikor használom, kihasználom, felhasználom, kínzom és fenntartom az érdeklődését csak azért mert nekem nem számít, de nyomokban hasznos lehet nekem, az azt hiszem nincs rendben. Persze, mi is mondtuk Pacának (ez volt a gúnyneve), hogy hagyja abba, ne beszéljen a szexről mert akkor ez lesz, ez a gúnyolódás... és éreztettük vele, hogy jobb lenne, ha csendben meghúzná magát és nem beszélne faszságokat. Nem értette. Nem volt százas és provokált minket és a mondta és baromságokat beszélt és mi földbedöngöltük és tapsikolva indiántáncot jártunk felette, hogy mi mennyivel okosabbak, szebbek és kulturáltabbak vagyunk, mennyivel jobbak, mint ő meg a földbedöngölt nyomorult kis vágya, hogy hozzánk tartozzon vagy legyen egy barátnője.

Úgy sejtem az élete nem lett később se sokkal sikeresebb, bár a szaktudása még akár filmkritikust is csinálhatott belőle. Lehet, hogy sokkal többre vitte, mint bármelyikőnk. Nem lehet tudni, mert nem tudtuk, hogy valójában ki ő. Még a nevét sem tudom.

Logannel beszélgettünk erről, hogy a nyitott házasság igénye azt jelzi, hogy elmúlt a szerelem. Mert, ha valaki mással akar dugni és nem azzal, akivel él, akkor az már nem szerelmes. (Mondja ezt valaki, aki saját bevallása szerint nem volt szerelmes soha. Az is igaz, hogy viszont hűséges típus, mert gondolom minek ugrálna, nem hajtja a vére meg a vadászösztön) Egyrészt persze igaz, csak ő, csak vele, csak ő jár a fejemben, vele szeretnék mindent IS – ez tényleg a szerelem. És mi van akkor, ha mindent megkapok, minden csodás, de a szex az egyszerűen szar? Mert a férfi/nő az más izzású, nem tudja magát odaadni, nem tud belemerülni a dologba, képtelen a gyengédségre vagy akár fizikailag képtelen vagy neki az egész dolog valami kellemetlen szükségszerűség aminek az értelmét nem látja. Akkor annak, aki szereti, annak el kell hagynia őt azért, hogy az alapvető késztetést a szexuális vágyat, a gyengédség iránti igényt kielégíthesse? És tényleg mondhatjuk, hogy akkor nincs szerelem? Mert szerelem nélkül nincsen szex? Nem a megcsalást, a félrekefélést, a titkolózást próbálom legalizálni, hanem a kommunikációt. Látom, ahogy emberek megkeserednek attól, hogy egy amúgy jó kapcsolatban a szex nem működik. Hogy miért nem, arra nem csak végletes válaszok vannak (múltkor én is nagyon sarkosan kijelentettem, hogy ha a szex nem jó, akkor annak a kapcsolatnak annyi), a szexualitás egyrészről baromi egyszerű (beteszed, tologatod, kiveszed, mindenkinek jó volt) másrészt meg persze, hogy nem így van meg nem így működik. "egy nő akkor boldog, ha jól meg van baszva" mondá egy barátnőm és a dolog egyszerűsége csodás. A jól meg van baszva alatt mindenki ért valamit. Iszonytatos férfierővel oda lett vágva a falhoz ésatöbbi vagy végkimerülésig nyaltákfalták egymást vagy öt perc alatt a biztosítékot is kiverte az izgalom. Kinek mi. Az biztos, hogy ha az ember nem kapja meg a kielégülésérzést a kapcsolatban, akkor nyafogós, veszekedős, hisztis, morgós, beteges, depressziós, önértékelésizavaros lesz. Férfi/nő egyaránt. Aki tagadja, az is. Amikor két ember között születik egy megállapodás a nyitott kapcsolatról, abban az egyik fél fájdalmasan, saját meggyőződése ellenére enged. Ezt szokták mondani. De mi van azzal a féllel, aki válni nem akar, ragaszkodik, értékel, nem dobna oda mindent pusztán azért mert szar a szex vagy nincs szex? Róla miért hisszük, hogy neki könnyű ezzel a dologgal előhozakodni? Vagy miért alapelvárás, hogy neki tűrnie vagy mennie kell? Van persze, aki képes beledögleni a hűségeszménybe. Meg, lássuk be a férfiaknak több „hűtlenséget” tolerálunk (eh, ez önmagában egy téma), ha a kapcsolat amúgy stabil. Na mindegy, nem tudom én ezt, csak látom, hogy 10 kapcsolatból 6-ban nem múködik a szex miközben érzelmileg tökre elkötelezettek az emberek, de ezt a dolgot nagyon megszenvedik, ahogy én is megszenvedtem. És ennek ellenére nem tudom hogyan jó mert még sosem éltem nyitott kapcsolatban.