Már az éjjel is ilyen szar volt
Egyáltalán nem tudom miért vannak ezek, de vannak napok, sőt időszakok, amikor konkrétan hányok a feladatoktól. Összeugrik a gyomrom, hányingerem lesz a stressztől amiért ezt meg ezt meg ezt el kell végeznem és valami beláthatatlanul sok, uralhatatlanul sok feladat. Akik nincsenek benne, ilyenkor adnak valami tanácsot. Készíts listát! (mintha attól kevesebb lenne a feladat). Kérj segítséget! (kb mintha azt kérnéd, hogy valaki cserélje ki a tamponodat. Nélküled nem lehet, de még kínos is) Mérlegeld és rangsorold a dolgokat! (egy dolog biztos, a tumbli leghátul van, de valahogy mindig előre kerül, mert e nélkül csak az alkohol vagy a gyógyszer oldja a feszültséget, azt meg kösz nem.) Szóval a napvirágos kis életem ilyen belülről. Hogy több-e a feladatom, mint bárki másnak? Nem, biztos vagyok benne, hogy nem. Ez egy elbaszott hajó, amiben egyszerre kell kormányozni, evezni, meghatározni a pozíciót, tartani a kapcsolatot a parti őrséggel, horgászni, a vitorla elszakadt, meg a benzin is elfogyott. Mert ki nem figyelt rá? Na ki? Hát én. :( Szóval nincs ezzel baj, másnak se könnyebb, csak én viselem rendkívül rosszul ezeket az időszakokat. Még azt hiszem örülök is, hogy nincs senki mellettem ilyenkor, mert a tapasztalatom az, hogy vagy az esik rosszul, hogy a másik ember úgy gondolja, majd én megoldom, észre sem veszi vagy nem veszi komolyan a nehézségeimet, vagy elkezd felügyelni és számonkéréssel próbál motiválni, amiben meg végképp összetörök, az alkalmatlanság és alárendeltség érzésben elvész minden energiám. Mi lenne jó? (ami sose nem volt) Na, hol az a lista, megnézem mit tudok megcsinálni HELYETTED, hogy hamarabb készen legyen, és mehessünk élni az életet. Ez motiváló. Nem azért akar segíteni, mert én nem vagyok képes (amúgy alkalmilag még az is lehet, hogy tényleg nem vagyok képes) hanem azért, hogy „visszakaphasson” és ne ez a kialvatlan, rémült, hányingerrel küszkodő, pattanásig feszült nő legyek, hanem az, akivel jó együtt lenni. Jó lett volna aludni. :(
