#02.13.

Hagyom, hogy felemésszen.

Fogadjunk észre sem vetted, hogy mennyire önző voltál. Hogy kihúztál engem a mélyből, megmutattad milyen határtalanul boldognak lenni. Miattad új emberré váltam, hittem benne, hogy a csodák léteznek. Majd váratlanul eltoltál magadtól, kihasználtál, átvertél, és azt hitted ez így rendjén van Visszaestem, de olyan mélyre, mint még soha. Azt hiszed, mások érzelmeivel szórakozni jó vicc, mi? Tudod te, mit éltem át miattad? Hogy mennyi minden megtört bennem? Hogy a tetteidnek súlya van? Hogy miattad nem tudok bízni, szeretni? De te leszarod, hisz nem neked fáj, akkor meg minek érdekeljen, igaz? Akármennyire próbálhatod ebből kimagyarázni magad, de igazán észre vehetnéd végre a saját hibáidat ahelyett, hogy engem okolsz mindenért. És nézz mélyen magadba, mert az, hogy összetörted a szívemet, nem vicc, hanem valami olyasmi, amiért egy ember megbocsátást sem érdemel. Semmi gerinc nincs benned.

Hátbaszúrtál, megaláztál, kinevettél, hazudtál és akkor én vagyok a szánalmas...

Szeretnék már egyszer tényleg boldog lenni. Szeretném azt a pillanatot amikor azt fogom mondani, hogy "igen, basszameg, megérte ez a sok fájdalom!"