#01-12

Végigbőgtem az éjszakát. De nem csak e miatt, sírás közben rájöttem, hogy anyámat siratom. Azt siratom, hogy amíg egészséges volt, nem voltam vele eleget. Hogy nem segítettem neki, hogy nem beszélgettem vele eleget. Az más dolog, hogy van rá magyarázat és nyomós oka volt, hogy igyekeztem kivonni magam a hatása alól, de most már nem látok mást, csak a küszködéseiben a saját küszködésemet, a magányában a saját magányomat, az erölködésében, hogy szeressék, a saját erölködéseimet. Nem ő vagyok, tudom, nagyon máshogy oldom meg az életem, sokkal több szembenézéssel, önismereti munkával és komolyabb küzdelmekkel a játszmáim és a manipulációim ellen. De akkor is van hasonlóság, és ez megráz. Mert ahogy én szeretném, hogy megértsenek, megöleljenek, beszélgessenek velem, támogassanak és szeressenek, ő ugyanígy akarta. És az egyszem gyerekére nem számíthatott. Csak most, amikor már semmi értelme, mert akkor is csak kis együgyű gombócként ringatózna az ágyában, ha nem mennék meglátogatni. Bőgtem mint a hülye, hogy szörnyű ez, hogy mi lesz egy nagyszerű intellektusból, egy különleges emberből. Aki közben meg narcisztikusként tette amit tett. Szóval csőbe húztak, mert egy barátomról azt hittem, hogy tényleg meg akarja beszélni a problémát, ami felmerült. De végül csak az derült ki, hogy hülye vagyok, tök betegen látom a dolgokat. És úgy elkedvetlenedtem tőle, hogy miért hittem megint azt, hogy érdekes lehet, hogy nekem mi lenne jó vagy ami rossz azt hogy lehetne enyhíteni.

De valójában csak nagyon nagyon szomorú voltam és fáradt és elfelejtettem, hogy neki csak az agyamra van szüksége a testemet meg a lelkemet tartsam a ruhámban, tényleg hogy lehetek ilyen idióta, hgy nem veszem észre mennyire fontos vagyok neki, csak ne akarjak semmitse, örüljek annak amit kapok. Örülök.

Aztán éjjel csak az anyámat láttam, különböző időkben, hogy hogyan lett végül semmivé. A nevelőapámon gondolkodtam még, hogy miért rajongtam érte vajon és miért éreztem különlegesnek a köztünk levő kapcsolatot, amikor valójában soha nem dicsért vagy csak nagyon ritkán, de a hangja, a szavai, a tettei, mind tele voltak figyelemmel és szeretettel, mindig éreztem, de, ha nem dicsért, akkor mi volt amiért úgy éreztem, hogy szeret, sőt, mindennél jobban szeret engem? Egyszerűen eldöntöttük mindketten?

Nem volt jó éjszaka.

Mennyire kell szeretni ahhoz valakit, hogy a milliomodszor elmondott történetekre ne vágj közbe, hogy igen, ezt már mondtad, hanem valami új kérdést tegyél fel? Mi múlik ezen? Hogy szeretjük a történeteinket, a saját múltunkat a saját problémáinkat és vágyunk rá, hogy elmesélhessünk magunkat. És bizony izgalmas amikor van egy új valaki, akinek el lehet mesélni, hiszen a régi „valaki” már mondta is, hogy ismeri, és már unja. Új kérdések. A másik ember annyi amit meg tudsz ismerni belőle, amit át tudsz érezni, ami gondolkodásra, cselekvésre inspirál, ami megkavar, ami gyönyörködtet. Nyújtogathatja a tálcát, rajta apró falatokban önmagát, szomorú lesz, ha te nem veszel róla semmit. Amúgy ez a kép is messze vezet, boncolgatásra érdemes. De nem is ezt akartam, bár ma hajnalban felrémlett egy kép, hogy apámnak sosem mondtam volna olyat, hogy ezt már mesélted, hanem örültem, ha mesélt és ma már, felnőtt fejjel mennyi kérdésem lenne. Nem tudom, hogy kóros-e ez a nosztalgia, hogy így szeretnék élni, ilyen érzéssel (hittel, bizalommal) valaki felé. Egyszer a pszichológus rávilágított, hogy ne idealizáljam az apámat, mert egy tök átlagos, iskolázatlan valaki volt. Okosabb volt nálam, hiszen gyerek voltam, de ez a vonzalom megmaradt az okos(abb) emberek felé. Érdeklődő volt, szabadidejében bújta a természettudományos ismeretterjesztő könyveket. Ez a vonzalom is megmaradt. Volt humorérzéke, vicces volt, de sosem közönséges és sosem szánalmas bohóc. És kedves. Amikor ezt a fajta kedvességet érzem meg férfiakon, az aktiválja bennem a szeretést. Nem a szerelmet, a szeretést. A karakterépítésnél azt tanítják az íróiskolákban, hogy attól lesz szerethető egy figura, ha vannak hibái. Akkor lesz plasztikus. Rossz szokások, a történet során fejleszthető jellem, testi hiba, mind segíti az olvasót, hogy azonosulni tudjon és megszeresse a karaktert. Ha az a cél. De a jól felépített gonoszt is attól tudjuk utálni, hogy tudunk kapcsolódni a szégyenteljes dolgaihoz. Az emberek nem így működnek a kapcsolataikban. Az emberek idealizálnak. Nem szerethetőbb valaki attól, hogy látjuk a hibáit. Inkább a sok jó mellett, amit szeretünk, elfogadjuk, hogy vannak hibák is, amíg a mérleg a jók felé billen. Sőt, az elején, a legfőbb idealizáló fázisban kizárjuk a tudatunkból és vakok vagyunk a hibákra. Néha van olyan, hogy azt szeretjük a másikban, amit ő hibának tart magában. Az egészen vidám dolog. Gyógyító tud lenni. De amikor nem szeretjük azt, amit ő legjobban szeret önmagában, az végtelenül szomorú, mert az a kapcsolat sosem lép túl a valamiféle kölcsönös használaton. Szóval nem attól szeretünk valakit, mert vannak hibái. Ha így gondolnánk, az azt jelentené, hogy csupán le akarjuk győzni. Ha vannak hibái, ha már minden gyengeségét kiismertük, akkor már uraljuk a kapcsolatot, már nem érhet minket meglepetés, kiismertük a másikat és tudjuk hova kell szúrni a tőrt. A szeretés meg valami olyan, hogy nem mondod, hogy ezt a történetet már ismered, hanem belekérdezel, hogy és akkor az hogy volt, és akkor az milyen volt neki. Mert ahogy változol, új kérdéseid lesznek vagy a régieket már nem akarod kikerülni többé és élvezed a mesélést vagy legalább azt, hogy látod, hogy ő élvezi, hogy mesélhet.

én ezen a szerelem dolgon. (meg persze azon, hogy Logan olyan szívmelengetően aranyos az idealista elgondolásokkal a szerelemről) Arra jutottam, hogy ez nem egy érzés, hanem egy spektrum amiből bármelyik rész jelen lehet. De talán egy rész van ami biztosan mutatja, hogy szerelmes vagyok. Hogy vele akarok lenni. Mindegy hogy hol vagy miféle körülmények között csak ott legyen valahol a közelemben. és akkor nekem jó. (oké, ha a barátnőjével lenne ott ahol én vagyok, akkor nyomorultul érezném magam, bár biztos tudnék mosolyogni meg aranyoskodni, mert ez a skillem, hogy az mindig megy. na jó, nem vagyok igaz barát, basszameg, pedig igyekszem! isten látja lelkemet, igyekszem!) Hogy meddig tart vagy szerelem-e a nyitott házaság, szerelem-e amikor egy meleg pasi ragaszkodik a feleségével és azt mondja, hogy neki jó a szex a nővel, de amúgy ő a férfiakhoz vonzódik. (ez a sztori beakadt nekem. Nem azt mondta, hogy a férfiakhoz Is, hanem konkrétan azt, hogy a férfiakhoz. De imádja a feleségét, és szívesen játszik vele szexet. legyek őszinte? Szerintem ez elképesztő méretű érzelmi intelligenciára vall a mellett, hogy micsod BORZASZTÓ KATASZTRÓFA, HA A LÉLEKTÁRSAD NEM A SZEXUÁLIS ÁLMOD. öh, ezt nem így akartam írni, de mindegy. Így marad.  Amúgy szerintem a szexuális vágy... eh, a szerelem is meg a vágy is olyan dolog amiről azt hisszük, hogy nélkülünk létezik, derült égből ránkesik és ááááá... csoda történt vagy katasztrófa, mi nem tehetünk róla. Nem így van azért. Millió gondolat átfut az agyunkon azt megelőzően, hogy valakire rámondjuk, hogy ő vonzó, ő kedves, ő érdekes, szexi, ő kell nekem. Ezeket a gondolatokat nem figyeljük, de valójában eldöntjük, hogy utat engedünk a dolognak vagy nem. Azt mérlegeljük, hogy milyen lehet ő és mi lesz utána. Mi az ára annak, ha szabadon engedjük a fantáziánk. Kézben lehet ezt tartani. hiszen ezért is tudunk hűségesek maradni és a hűség nem követel különösebb erőfeszítést csak annyit, hogy hagyjuk-e, hogy az agyunk újra és újra az esélyek és a remény képeit vetítse. Szerintem ezek ugyanazon az agyterületen aktívak amit boldogsággal meg nevetéssel meg hasonló dolgokkal lehet aktivizálni. Ahol az utóbbiak nincsenek, ott tombol a fantázia. Az agyat etetni kell. Szóval az ember magához hűséges és magához hűtlen. Bár ezzel másnak okoz örömet vagy bánatot.

Download Tom And Jerry The Classic Collection Vol 01-12 DVDRip XViD iLS-iPLAY torrent mazysmadhouse net

The way Kenya 'died' and what Stahma said to her 'Sleep i'll take care of you' yeah no. Also Irisa might've brought back Nolan but I don't think she is dead, i think Irzu (or whatever her name is) wouldn't let her 'weapon' die just to bring back her dad.