SZENDRŐI

postaládája roskad,

ki tudja - ugye.

Leginkább felfelé gondolok közben,

valójában belülre mondom,

magamba. Olyan mélyre,

hogy kiforduljon az a mély és

magas legyen. Győzködöm

magamban Istent arról,

hogy van. Hogy én vagyok

a bizonyíték rá. Hogy van…

Higgyen magában! -

bennem. Higgyek…

bennünk.

Viszont azt a csomot nem értem továbbra sem a függönyön. mögötte a szemközti házból a szélcsenden àt, idáig roszognak a meggyötört üveglapok. - Olyan nagy a hideg súlya, fel sem álltam ma még, csak bámulok mióta leszàllt. - 

Nem feszít semmi, horpadok. Se ki, se be nem jàr a levegő. Nincs légszomj, éhség, nincs vágyódás el sem semmire, nem szenvedek hiányt, a hiányt szenvedem.

Ennyi maradtam: - a rúzsnyom egy fél cigarettán.

Egy skicc csak az ember, amint a dohányt kupacolja.

Most lehell épp ki a nő, szeletel, karikàzza a füstöm.

Annyi nyomot hagyok épp csak, amennyi a parfüm

után marad itt bent. - míg ki nem nyitja az ablakot ő is.

A csók? igen, elpazarolva. A filter elázik a nyáltól.

Így, most papírra leírva, már annyira nem is hiányzol.

Nem szerettem Magát. (de)

Győzködöm magam arról, hogy

igazából soha nem is

...vagyis, hogy most is... tudja, ...

hogy nincs gond, (gond van)

mint a füstöt tartom idebent,

s míg elpusztít… szép.

- igazából nem szívesen

tenném tönkre Önt magammal. (de)

Csak küzdök, mint egy aprócska

árnyék a felkelő nappal.

a vonaton általában a velem szemben ülő

idős nők fiatal régi arcán gondolkodom.

meg, hogy a kolibrik szíve ezret ver

percenként. ez azért viszonylag ritkán

jut az eszembe, de valahogy most

az időről kéne írnom, és olvastam valahol

azt, hogy annak érzékelése és a szív

dobbanásainak száma összefüggésben

vannnak. amúgy a sajàt arcomat öregként

már láttam, vagyis azt hiszem.

jók ezek az telefonos aplikációk,

csak azt nem

tudom elképzelni egyelőre, ahogy

addig vagyok. ez ijesztő, mert mindig

önbeteljesítő jóslatokat írok, és úgy

tűnik, hogy bár nem akarok meghalni,

azért csak kéne az élethez egy vízió, hogy

ha már a halálomban nem hiszek,

legalább el tudjam képzelni azt, hogy

sokáig élek. Persze megtehetném

magamnak azt a szivességet, hogy

nem írom le ezt a dolgot, de olyan

kevesen halnak meg írás közben,

hogy az ad valamiféle bizonyosságot.

- aztán persze nem lehet tudni