Sleeping Beauty

Talán lehettem volna több és jobb,

De akkor, ott mindenemet Neked adtam.

Olyanok voltunk,

mint egy félig szívott cigaretta,

amit meg sem kellett volna gyújtani,

Paul Auster

Amikor belibbent az életembe az idegesítően hosszú szoknyájában és a térdzoknijában, valamit megtört bennem. Az fehér inge a nyakáig be volt gombolva, amit szoros gallér fogott körbe, mintha éppen akkor lépett volna meg egy apácazárdából. Fizikai szakkönyveket olvasott és Beethoven darabokat zongorázott. Szinte már fájdalmasan jó volt, de közben gyönyörű, akárcsak egy angyal. Megzavart. Teljesen összezavart. A barátaim furcsán néztek rám, nem értették, hogy mit tett velem, ahogy én sem. Nem olyan volt, mint a többi lány.  Ő olyasvalaki volt, akire nem kellet volna kitennem a céltáblát, de nem tudtam visszafogni magam. Félt a szemembe nézni és amikor először megcsókoltam remegtek az ajkai. Megmérgeztem. A következő kép, ami felvillan előttem, egy fülledt, nyári péntek este emléke. Félhomály volt, a vékony bársony ruha szorosan a testére simult, a szája vérvörös volt, a szemei csillogtak a cigaretta füsttől. Egyenesen az üvegből itta a bort és betépett a csókjaimtól. Fejek fordultak le a nyakakról, amikor elsétáltunk, de nem érdekelte, mert az én kezemet fogta és tudta, hogy ölnék érte. A rúzsának a nyomát úgy hordtam a nyakamon, akár egy tattoo-t és sosem veszítettem őt szem elől. Elhagyatott épületeket kísértettünk és a csillagok alatt csókolóztunk, a vizes fűben, részegen. Úgy éreztük magunkat, mintha a miénk lett volna az egész világ, mint Bonnie és Clyde, csak minket sosem kaptak el.  Amikor találkoztunk, az pontosan olyan volt, mint mikor a tűz találkozik a benzinnel. Tökéletes példa. Együtt gyúltunk lángra és felégettünk mindent magunk körül. Én a mániákus elmémmel és ő, az édes kis őrületével, veszélyes elegyet alkottunk. Hamar az őrült világom fogja lett, én pedig leírhatatlanul élveztem. A beteges vonzódásom tárgyává vált, szó szerint megőrültem érte. Imádta ahogy minden szó nélkül, a távolból csodáltam, én pedig imádtam, ahogy a bőrkabátom állt rajta. Tudtam, hogy néha félt tőlem, de ugyanakkor mégis biztonságban érezte magát, hiszen senki sem vigyázott volna rá így mint én. Óvtam mindentől, még a széltől is. De volt egy valami, amitől nem tudtam megvédeni és az a valami, én magam voltam.