Meadow

Vajon tudatosan teszi ezt velem, vagy van mögötte valami más is? Sokat gondolkozok, hogy mi lehet a kérdésre a válasz.

Van ami nem múlik el, van ami nyomot hagy örökre. Keserves a fájdalom. Próbálom összeszedni a gondolataimat, de nem tudom az egészet egy nagy kerek mondattá alakítani, mert minden olyan homályos. Egy éve és 4 hónapja, hogy véget ért valami, ami el sem kezdődött igazán. Nem tudom melyik a fájóbb, hogy nem lett szemtől szembe lezárva, vagy az, hogy rá két hétre már más kezét fogta, más száját csókolta. Ha az elsőt nézzük, tud marni a fájdalom, de ha igazán úgy lett volna, ahogy azt mondta és kimutatta, nem az interneten lett volna vége. Ha a másodikat nézzük, akkor felmerül a kérdés, én mi voltam neki? Mi volt ez az egész ha nem jelentettem neki semmit? Mik voltak azok a tettek amikkel bizonyította, hogy fontos vagyok neki, figyel rám és vigyáz rám? Abban biztos vagyok, hogy a csaj kezdeményezett felé “ő szedte fel” , de már akkor elkezdtek beszélgetni mikor “együtt voltunk”?

Egy éve és 4 hónapja nem tudom teljesen lezárni ezt az egészet. Majdnem minden nap látjuk egymást. Lehet, hogy begolyóztam már, de miért van, hogy érzem a szemébe nézve azt, amit én is érzek?

Az egy dolog, hogy engem megzavar a jelenléte, egyszerűen olyan zavarba jövök, hogy sokszor azt sem tudom éppen mit csináltam, teljesen kizökkent. Elkezdek bénázni. Folyton fürkészem merre lehet, mit csinál. Próbálom nem keresni a tekintetemmel, de minél jobban ellen akarok állni, annál nehezebb. Ez egy dolog. De miért van az, hogy amikor rápillantok, mindig észreveszem, hogy Ő is keresi a tekintetem? Miért néz sokszor? Nem olyanról beszélek, hogy átsiklik a tekintete rajtam, hanem megáll, elidőzik, mintha érdekelném. Ha egymással szemben sétálunk, végig a szemembe néz, de én nem bírom egy-két másodpercnél tovább tartani a szemkontaktust, mert elkezd bizseregni mindenem, a szívem olyan hevesen kezd el kalapálni, hogy néha elfelejtek levegőt is venni. Miután a hátam mögé kerül, ökölbe szorul a kezem és hirtelen észhez térek egy időre. Erős a tekintete. Néha már-már fáj is. Egyszerre gyűlölöm és imádom.

Napközben sokszor kapom magam azon, hogy megint épp rá gondolok. Felkelek az álmomból is, hogy megint róla álmodtam. Akarva akaratlanul is. De azért vannak időszakok, mikor szerencsére ki tudom zárni és egyáltalán nem gondolok rá.

Érthetetlen számomra a viselkedése.

Egyik pillanatban olyanokat csinál, hogy felhívja magára a figyelmet, ha valaki nekem bókol éppen. Ha én teszem a zenéket munka közben, mindig fütyülgeti, meg dúdolgatja, amikor elsétálnék mellette, de kevés hely van mellette, véletlenül sem megy arrébb, néha még közelebb is lép a kis helyen, így vagy összeér a karunk, vagy kioldalazva lépek el mellette, néha még a szája szélét is megharapja miközben rám néz. Néha úgy időzít, hogy egyszerre menjünk enni, és ha nem is szeretnék rá nézni, olyan helyre ül, ahonnét telibe egymásra látunk rá. Magyarázhatom én magamnak, hogy csak túlgondolom, de ez azért már kicsit több annál, hogy túlgondolom. Ilyet nem csinál valaki, akinek közömbös vagy.

Fáj. Tudom, hogy nem lehet semmi köztünk, nem is szeretném, hogy legyen, mégis valamiért erősen kötődöm hozzá. Egy mondat cseng a fülemben, amit az unokahúgom mondott még anno: “adj egy esélyt neki”. Nem tettem. Nem tudom, hogy az bánt e igazán, hogy elmondtam neki mik zavartak a vele való kapcsolat alatt, vagy az, hogy nem engedtem ezt nekünk kibontakozni? Ha egy picit másképp állok hozzá mi lett volna? Vajon hol tartanánk? Lenne közös jövőnk? Hogy lehet az, hogy nem vágyom rá, mégis vágyom rá? Nem szeretném látni, mégis várom mikor láthatom újra.. Folyamatosan vonzza magára a tekintetem. Nekem ebből már elegem van. Nem szeretném ezt érezni. Beszélni képtelen vagyok vele, egy szót nem tudnék kinyögni. Talán csak játszik velem?