óhaggyálmá

Hjalmár lakásán, asztalosműhely. Elöl asztal, lámpával, mindenféle szerszámokkal. Hjalmár éppen egy kasztnit farag, a háta és oldala már megvan, most az ajtót csinálja, azután lakatot készít bele. Butta, a felesége, enyvet főz kék lábosban. A lámpa füstöl: nagy büdösség.

HJALMÁR két szöget ver be oldalt, egyet belülről.  A csavarok kicsik, hozni kell újakat.

BUTTA. Hjalmár, a csavarok nem kicsik.

HJALMÁR visszafordul.  Hogy gondolod ezt?

BUTTA. Nem a csavarok kicsik, a lukak nagyok.  Átmegy a színen, felhúzza az ablakredőnyt. Majd a kályhához lép, ebédet főz, kirakja, esznek, majd emészteni kezdenek.

NYAFSON kopog, belép.  Jó napot, Hjalmár.

HJALMÁR felugrik.  Kedves Nyafson, jónapot. Kérlek, foglalj helyet. Nos, nos? Szünet.

NYAFSON féloldalt leül.  Hogy vagytok?

HJALMÁR. Ó, tűrhetően. Most ebédeltünk, a kénguru is.

NYAFSON. A kénguru?

HJALMÁR. Te nem is tudod, kedves Nyafson, nekünk egy kéngurunk van.

NYAFSON komoran. Egy kénguru!

HJALMÁR. Képzeld, a múlt héten beugrott az ablakon, egészen váratlanul. Bent tartjuk a kamrában.

NYAFSON közel hajol, titokzatosan. A kénguru?!...

HJALMÁR. Igen, a kénguru.  Nyafson átmegy a színen, végigsimítja orrát.

HJALMÁR. Mi van az orroddal?

NYAFSON hirtelen leül, gyorsan és akadozva beszél.  Hjalmár, beszélnem kell veled. Te csodálkozni fogsz, de egyszer meg kell tudnod.  Feláll. Szünet.  Hjalmár, az én lelkemen egy daganat van. Siket némaság.

HJALMÁR. Wieso? Egy daganat?

NYAFSON. Már régen beszélnünk kellett volna erről. A nagyapám, Hjalmár, a nagyapám. Daganat a lelken, amely felnyúlik az orrba... Valami atavizmus... Az egész családunkban ez a borzasztó dolog, daganat a lelken... érted?! Érted?! Borzasztó! Alulról fölfelé borzong. Érted?!

HJALMÁR nyirkos félelemmel. Érti a Kozarek!

NYAFSON kitágult szemgolyókkal. Az nem baj, majd az esztétikusok megmagyarázzák. Isten veled, Hjalmár. Viszontlátásra, asszonyom. Sietve kezet fog és el a balfenéken.