szavak

na hát most szombat este elmentem egy koncertre. annyit ittunk mintha az életünk múlna rajta, de csak ameddig még jól éreztük magunkat. elmentünk, "szétrúgtuk a ház oldalát", bár most a pogóba már nem mertem belemenni, akkorákat headbangeltem hogy csak na.

nagy baráti mosolyokon osztoztunk olyan emberekkel akikről azt hittem utálnak, de csak nekem kellett átlépnem a régi érzelmeken amik közös emlékekhez kapcsolódnak. életem legcsodásabb öleléseit kaptam, mindenki első kérdése az volt felém hogy "jól vagy zsófi?" (okkal ugyan, de furcsa volt érezni hogy igy törődnek velem és a sérelmeimmel, ha el merem mondani végre őket). és én azt tudtam felelni, hogy "most már igen"🤍

szeretet, törődés, élmények, csoda. ennyit tudok mondani, kifejezetten hálás vagyok hogy megélhettem ezt az egészet.

most, harmadik pszichológusomat fogyasztva jövök rá, mit is jelent ez a folyamat. nagyon nehéz, sokkal nehezebb mint eddig bármi volt.

2,5 hete lázas vagyok, éjjel nappal alszok ha egy módon van rá, széthasad a fejem, a munkahelyen csak a testem van jelen. folyamatosan visszaálmodom magam a múltamba, olyan emlékek nyílnak meg, amikről azt hittem, nincsenek is meg.

szó szerint odaálmodom magam a család/régi barátok közé és megmondom nekik a tutit. az is kiderült, hogy a legnagyobb gonosztevő az életemben egy olyan fiú akire nem is engedtem eddig meg magamnak hogy haragudjak, mert szegény milyen helyzetben nevelkedett fel.

álmomban mégis megmondtam neki hogy nem fogadom el hogy ezt tette velem és nem tudok túllépni a múlton szemrebbenés nélkül. és ott az a sok kettősség hogy közben kedvesen mosolygott rám és lebegtette előttem a szeretetet amiért mindig "visszamentem" hozzájuk: egy puha hófehér pulcsit nyújtott nekem ami annyira jól esett a hidegben remegő testemnek.

én, a falusi kislányka aki azt sem tudta, merre van az előre és hogy kell egy liftet üzemeltetni mikor felköltözött egyetem után Budapestre, most meghatódtam kicsit.

igaz, eddig is arra fókuszáltam életem során, hogy vegyem észre a pozitívumokat és hagyjam hogy elnyomják a szörnyű hangokat amik versenyeznek velük. igaz, már gimis koromban három hónapig minden egyes este leültem és a narancssárga szivárványos élfestésű (bár ez a szó akkoriban rég nem létezett még) noteszembe véstem a macskakaparásommal 10 dolgot, ami pozitív volt a napban.

még ha olyan apró dolgok voltak is, hogy "ma nem késett a buszom" vagy "a pékségben pont volt a kedvenc sajtos perecemből", akkor is felírtam. kitartóan bolondoztam, hogy ne fulladjak bele a nehézségek tengerébe. és szívesen hagytam, hogy apró világítótornyokként vagy épp picuri szentjánosbogarakként mutassák, "ha nagyon erősen hunyorítasz itt folytatódik az út... ha el is tudod képzelni mindjárt ott is leszel".

és ezen a viharos, zivatarokkal teli úton botorkáltam én a narancssárga noteszt esernyőként fejem felé tartva; hátha legalább valamennyire megvéd az élet szúrós, hideg cseppjeitől.

most pedig, majdnem 6 évvel a(z első) költözésem után hálás szívvel gondolok arra a bátor, tűzszívű lányra, aki mindenhonnan ihletet merítve, mindnekibe is kapaszkodva ugyan, de el mert jönni.

és miért is jutott ez eszembe?

mert nemrég egy elképesztő emberrel találkozhattam és ismét elképesztő életutakat ismerhettem meg.

még egyetemista koromban volt lehetőségem nem mástól, mint Boldizsár Ildikótól tanulni a mesék varázslatos világáról. ő többször megjárta az egész kontinenst, sőt, szinte mindenhol járt már a világban és olyan kincseket hozott el nekünk, amit máshol talán nem is láthattunk volna. az élet az ő szemében is ott parázslott, olyan hév és lelkesedés irányítja a lépteit, hogy csak csodálni tudom őt a mai napig ha eszembe jut.

és most ismét lehetőségem nyílt egy hasonlóan csodálatos nőtől, Gróh Ilonától tanulni az énekek, népdalok világáról. Ili (ahogy kérte hogy szólítsuk) az örök fiatalságot jelképezte a fényes mosolyával, nyugodt, kedves és befogadó energiáival. azt hiszem, ő nem járt meg annyi helyet és élt meg annyi képzeletbeli életet mint Boldizsár Ildikó. mégis meg tudta mutatni nekünk azt, hogy ugyanazok a gyönyörű népdalok és versek hogyan tudnak ezerféle úton elindítani minden nyitott lelket.

aki azt mondja nekem az általunk egyetemen rettegett Forrai Katalinra, hogy "Kati néni" és aki kedves ismerősként említi Kodály Zoltán özvegyét... hát ilyenkor mindig átértékelem az egész életemet.

nem is tudom, mi a tanulság. talán csak eldicsekedni jöttem hogy mertem pár kicsit és néhány nagyobbat lépni és ilyen csodás lelkekkel tudja keresztezni az utunk egymásét. elképesztő tud lenni az élet, ha nyitva van a szemünk a szépre és a csodákra.

az otthonom egy lepedő

azon terülnék el veled

ketten újra nyugodtan, biztonságban,

múlt hét végén kezdtem megborulni. aztán vasárnap este elmentünk barátnőmmel találkozni, amiből az lett, hogy egy kocsmába estünk be egy bőrönddel és két táskával. nyilván le lett szólítva a pultos fiú (nyilván nem általam), és amíg elmentem egy pillanatra az asztaltól, ezzel várt vissza barátnőm: "amúgy nős". meg sem rebbent a szemem.

hétfőn lett volna egy kellemes, chilles napom. mivel szuper hűvös volt, egy tesómtól kapott kivágottabb, csinos hosszúujjú felsőben mentem el a 8 perc sétára lévő automatához a csomagomért. ezalatt a nyolc perc alatt három idegösszeroppanást hordtam ki lábon. egyszer már megjegyezte tesóm hogy mindig megnéznek az utcán, de én arra asszociáltam hogy azert mert olyan csúnya vagyok lol. na de hogy mi történt aznap délelőtt arra nincsenek szavaim. férfiak. letesztelve az elméletem: még mindig nem bírom elviselni a szexuális attrakciót irányomba.

ezután elmentem a gyógyszertárba a kínai bácsihoz, vettem fel kp-t másnapra és barangoltam kicsit a világban.

késő délután nővéremmel találkoztam, aki egy elszólásom után egyszerűen elvitt az ikeába. három hete tervezem hogy megyek majd valamikor, mert ez nem ilyen egyszerű nálam hogy fogom magam és elmegyek. hát aznap ilyen volt, egy kukával és asztali rendszerező dobozokkal tértem haza. nem ez volt a terv, vagyis a kuka az tervben volt, majd valamikor kb egy hónap múlva.

kedden délután mentem volna a körmöshöz, aki az ikea trip végén írt hogy elnézte, tudnék-e menni reggel. mentem, bár kommunikációra nem igen voltam képes fizikailag, mivel hajnal egykor feküdtem le és hatkor éktelen ordítás és fenyegetőzés ébresztett a szomszéd felől.

aztán jött egy email, hogy a múlt szombatra beígért cuccaim végre megjöttek az egyik világ végi mömaxba. hát el még el is mentem oda, de hazafelé taxit hívtam mert olyan jól működött a budapesti tömegközlekedés, hogy az autóval 13 perces út amúgy 42 lett volna. a taxis csávó pedig ne is beszéljünk róla hogy mennyire nyíltan szimpatizált velem. lehet hogy megint elromlott a bat signal-om, hogy ennyire szimpi vagyok a hímeknek, majd felpofozom magam ha lesz egy kis időm.

délután lakásrendezésben voltam, majd az új gőzölős felmosómmal kitakarítottam mindent is.

aztán véletlenül elaludtam, amiből édesanyám hívása ébresztett, akinek tisztán emlékszem hogy azt hazudtam hogy nem is alszok. de ahogy lehettünk a telefont még egy órára visszaszenderültem. semmi másról nem tudok nyilatkozni, hogy mit hadováltam össze neki.

aztán rádöbbentem hogy sajnos átaludtam a lejövőt, ahova mennem kellett volna. sad story. ezek után úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó kimozdulni, és az agymenőkkel töltöttem a kora este további részét.

holnap munkaügyben kell megjelennem délután fél 1-re, ami lehet kicsit el fog húzódni, csütörtökön megyek nőgyógyászhoz, amin feszülnék ha lenne energiám rá.. de amúgy annyi orvos nézegetett már annyi oldalról életemben hogy asszem ezt a félelmet elengedtem jó ideje.

pénteken estére beleegyeztem egy féktelen parkozásba, napközben még nincs tervem de úgyis jön valami isteni csoda, mostanában nagyon pörög velem a világ.

most hogy ezt mind ledaráltam, megkérdezném hogy szerintetek simán őrült vagyok vagy az eddig szedett antidepresszánsomra rá lehet enni valamit amitől ezentúl speed-ként definiálja önmagát?

pár napja aggódom már magamért, de erre sincs annyi időm mint kellene. ahogy arra sincs, hogy betegyek egy a héten elhangzott "kurvák vére folyjon patakokban" számlálót, what a shame.

az, hogy van egy szuper albérletem, azzal jár hogy vasárnap este háromnegyed tíztől tízig a lépcsőházból hallgathattam végig egy részeg nő és egy tanácstalan férfi vitáját.

ahogy ők elcsendesedtek, alig telt el 10 perc és valaki rákezdett a porszívózásra. majd a kiabálós öregasszony, aki amúgy is kiabál mindig, ordítva küldte el a gyerekeit aludni. és úgy néz ki, apjuk is van, mert egy férfi hang is kiabálni kezdett fél 11kor: "nincsen járkálás, alvás van!"

a szemem tikkel, a fejem fáj, a hűvös levegővel pedig az éjszakai élet zajai is beköltöznek mellém az ágyba.