VarázsSenki

Teljes döbbenet ami elémbe tört

Idáig kínzó gondolatok fogták vállam

A sötétség mézédes csókját vártam

De körül ölelt a remény

A legfényesebb csillag közeledett felém

Ledermedtem és csak vártam

Hideg lelkem újra érezheti a vágyat ?

Telt az idő és Psziché története ötlött belém

Erósznak èreztem magam ahogy oda lépett elém

Szavak sem kellettek csak a jelenlét

Újra éreztem valamit ami az enyém

Bilincseimből csináltál selyem koszorút

Problémákat űztél el amik táplálták a háborút

Csend van de mégis zajos

Lelkem újjászületésére egy dolog adott okot

Az pedig a karod

Felhalmozott őszi esték fényében

Láttad meg bennem azt mit más nem

Ómódú roskatag világomból húztál fel.

Kelj hát életre és járj

Százszorszép és még megannyi virág,

Ékeskedjen a kertemben

Felhők fölé vittél és megmutattad a napot

Mézédes szavad lelkemben egy űrt hagyott

Várj még hova mész

Elfeledett gondolataim nem mondtam még

Nem örök sem a szó sem az írás

Gondolataim börtönében ragadtam

Próbálok a jóra törekedni de eddig mindig feladtam

Villámként írhatnám le ezt az ördögi kört

Bármennyire is próbálkozom - mindig megtört

A jó van előttem és semmi más

Nem ronthatja el sem gondolat sem entitás

De egy valaki mégis - saját magam

Gondolataim Mézédesen szomorú villámcsapása

De ha ez nem elég

Utánna minden pillanatban csapásként ér

Ugyanaz a gondolat

Hogy e földön nem érek már sokat

Nem húz és nem visz semmi a cél felé

Érzem az űrt, de miért

Eszeveszetten próbálom megoldani a kérdést

Teljesen belebolondulok abba, hogy

Úgy érzem többé nem kaphatom vissza magamat

Kóválygok a térben, de testem még mindig a földön

Elsétáltam mert azt hittem ez a helyes

Azt hittem így jobb lesz nekem és neked

Hirtelen kósza gondolatok lásd mit szülnek

Hülyébbnél hülyébb döntéseket

Egy emberre számíthattam

És mégis valami miatt én azt eldobtam

Mi volt a terv és mi volt a cél ?

Már magam sem tudom

De megbánni már késő, hisz jön a tél

A hideg fogja ölelni testem míg belefárad

És azt mondja “elég!”

Remélem boldog vagy és nevetsz

Nélkülem végre bármit megtehetsz

Igaz nem tiltottam semmit

De mégis kalitkába zárt madárnak engedhetek bármennyit

Értelmetlen Dühöt érzek ellened

Közben az én döntésem miatt nem harapod már nyelvemet

Remélem jól vagy

Miért vagyok döntés képtelen ?

Kettős érzelmek szedik szét elmémet

Minden pillanatban más és más pontok mellett teszem le voksom

Agyam és Szivem is máshogy diktálná Sorsom

Szaladnék el tőled még reggel

De este hiányzik gyengéd ölelésed

Hajnalban Összeszedem magam és mondom “jó lesz minden”

Reggelre már utam keresem és nem találom amiben hittem

Ha vàltoztatnék húzna a magány ?

Vagy imádnám ha táncolhatnék minden egyes szaván ?

Hirtelen döntésekkel folytattam utam

Igaznak hitt érzelem keresi Kánaánját

Rossz az irány és rossz a személy,

Mond el és légy tettrekész,

Mondd ki mit a szived diktál

Mellyet érjünk el mindenféleképp

Aztán egymás után érjük el őket

Ezzel életünk boldogabbá téve

Lassan haladjunk a boldogság felé

Ne egyből a mély vízbe

Melengető keringőt játszva ajkakon,

Hívószava súgja hogy itt egy új nap kezdete

De azt kívánom bárcsak még este lenne..

Az est tárt karokkal várja a fáradt utazókat,

A széttört ácsingózó lelki kutatókat,

Melengető menedéket adva

Minden embernek, annak is kinek összetört álmai vannak

Mivoltát a létnek senki sem tudja,

Fáradt lelkem tűnődik lesz-e ez még jobb valaha

De csak gondolkodom, nem érek a végére,

Ostor nyomokkal meggyötrött pszichémben kong az üresség,

Több (ezer) szál cigarettával elvett dohány szüzesség

Mivel szerettem volna betölteni azt a sötétséget, bút és bánatot

Mit az élet oly boldogsággal rámhagyott

Fáradt Szivem adtam

S te mégis eldobtad,

Minden pillanat mézédes volt

De mindenünk már árnyék, csak egy folt

A bizonytalan sötétség kellett neked

Mint sem a biztos örök élet

Légy hát boldog

Rosszat nem mondok

Minek is akarnék rosszat

Szintedre lesüllyedni nehéz volna

3 év temérdek hitet adtál

De egy örökre való bánattal zártál

Kóválygok, mint aki részeg

Helyem keresem a térben

Üres kezek és süket fülek

Egy zaj sincs mi megrezgeti testem

Bár jönne vissza az orkán

S megragadnám élettel teli torkán

Mit sem sejtve vártam

Jöjjön a vihar, csak vágytam

De az élet meglepetések sorozata

Jött is a csend és elakadt szavam

Hiába is várom

Már a távolban sem látom zúgó Orkánom

Beletörődök a csendbe

Fáj hisz hogy máshogy lenne

Zajhoz szokott fülem Orkánért pityereg

Lassan belefáradok

És fájó Szivem is (végleg)elszendereg

Perceit számlálom annak,

Mikor végre már láthatlak

Csak egy percet adj és légy enyém!

Mézédes száddal jöjj felém

Védelmet súgó karjaiddal ölelj még!

Egy perc és elillan minden

Kérlek, légy az enyém örökkön örökre..

Együtt tegyük meg azt mit más nem mer

Háborgó tenger vad habjain légy ki megment

S gondolataim moralyában ki elnyel

Szellő mi jó útra vezet

Elég furcsa lesz ez számomra, hogy nem versformában és nem is gondolatot írok, hanem éppenséggel mondhatni pár búcsú szót, vagy lehet egy kezdetet, ki ahogy veszi

2016. aug. 13.-kán csatlakoztam a közösséghez és eleinte azt sem tudtam mi fán terem ez az egész, de aztán időről időre rájöttem mindenre és szép lassan kezdtek belőlem előbújni a sorok, a rímek, a gondolatok és a versek

Ezzel a poszttal csak leszeretném zárni azt az egész “munkásságom” (ha lehet ezt annak nevezni-5438 bejegyzés az össz-vissz munkásságom) amit ezen az oldalon véghezvittem. 534 Követőm közül esetleg ha lesz még vagy 50 aktív személy, abból is ha 1-2 elolvasta őszintén egy versemet is, de ez azoknak szól akiket komolyan megérintettek a verseim és a gondolataim és nem csak görgetett lefelé könnyel teli szemekkel és lájkolt mindent, ami az útjában állt. Köszönöm, hogy ha esetleg követtél ezen a lassan 5 éven keresztül, vagy akár valamelyik sorom is elolvastad.

Még egy Hétig Fent hagyom az oldalamon az összes versem és kósza gondolatom, aztán egy saját verses kötetbe begyűjtöm őket és néha majd előkapom ha csak elkapna egy kis ihlet és írnék újra egy keveset, vagy lehet az is, hogy ritkán ,de annál őszintébb gondolatokkal, de itt leszek, ki tudja mit hoz a jövő.

Szép napot! :)

Lehet azért, mert annyi negatív dolog vesz körbe minket napról napra, hogy igazán boldogak nem is lehetünk

Igen lehetünk boldogak, de teljesen ki kell zárnunk minden negatív dolgot/embert az életünkből és úgy élni, hogy semmi de semmi ne törjön le minket, semmi se vegye el a kedvünk az élettől akár egy pillanatra is, ne rúgjanak belénk, vagy ha belénk is rúgnak akkor ne hagyjuk magunk, ne adjuk fel sosem, ne törjön ránk a semmiből rossz kedv, egy rossz nap se húzzon le minket

És mi az érdekes az életben ? Minden amit itt felsoroltam, azt lehet a többségét ha eltudod kerülni, de mindig lesz amelyik miatt épp szenvedsz, amelyik fájdalmat okoz, vagy csak egyszerűen szomorú vagy

DE az élet nem arra van, hogy tini korunk alatt depresszió miatt rejtőzködjünk kapucni alatt, antiszoc-nak nevezzenek közben nem is ismernek. Egyszer vagyunk Tinik, egyszer tudjuk ezt a “korszakot” is megélni. Igen fog fájdalom, kudarc és még mi egymás érni, de hallottál már Idős embertől olyat, hogy tökéletes élete volt, nem érte semmilyen sérelem, bántalmazás (pszichikai és fizikai egyaránt) semmilyen rossz pillanat , sosem volt a padlón, minden napja tökéletes volt és mindig volt kedve mindenhez. Megsúgom neked - Nem lesz ! Ha volt is, vagy lesz akkor sem fog igazat mondani / mondott mert ilyen nincs. Minden embernek problémákból tevődik össze az élete és ezek a problémák nem azért vannak, hogy csak megoldjuk és szia csá - a problémákból az ember tanul, és fejlődik - milyen világban élnénk, ha minden tökéletes lenne ? Nem lennének gyilkosságok, nem éhezne senki sem, hajléktalanok sem lennének és semmiféle háború sem - ez lehetetlen. Az embernek van egy olyan “tehetsége” (nem tudom minek nevezzem) ami arra ösztönzi, hogy problémát produkáljon - hiába veszed ezt hülyeségnek, ez így van - Vegyük azt, hogy tinédzser korod éled - épp “kiéled” magad aztán pedig lemondanak mindennek, vagy épp piti bűnöket követsz el ( Elcsentél egy csokit vagy ilyen kisebb dolgok). Lehet a későbbiekben ezek a dolgok befolyásolják az életed - ez hallotta ezt rólad, ezt tetted szóval ez ezért nem sikerülhet és sorolhatnám. És tegyük fel a kérdést - ki okozta a problémát ? A rendőr aki észrevett, hogy lopsz ? A fiú aki belédszeretett de te mondtad hogy “kiakarod élni magad” ? Ebben mindenben csak is te voltál a hibás, mi okozzuk magunknak a problémát - hiába húztak bele valamibe - akkor is úgy döntöttél bele mész - mindig van választási lehetőségünk, nincs olyan hogy nem.

Neked hogy esne ha mondjuk 63 évesen ülsz a hintaszékedben és épp bámulsz a kertre mikor a kisunokád az öledbe huppan és a múltadról kérdezget - melyik múltad meséled el ? Elmondod az igazit, és a drága kis unokád ezt meséli tovább a barátainak és mi lesz ha így akar tovább élni ? Vagy hazudsz neki és megy tovább minden, nem tettél rosszat senkinek - csak magadnak, hisz így a saját unokád sem ismer - ha hazudsz akkor mindig is ismeretlen maradsz mások számára. Vagy megtörténik az, hogy kamasz voltál, de több jó döntések alapján élted az életed, voltak rosszak is -de nem olyanok amik nagyobb bajba kevertek volna, abból is tanultál és azt is tudja mindenki, hogy a problémákból vannak a legjobb történetek és emlékek is, az emlék pedig érték, amit senki sem vehet el tőlünk!- és ezt meséled el az unokádnak és nem a hazugságon alapult dolgok miatt lesz rád büszke, hanem az miatt aki vagy

Ha már élünk akkor küzdjünk is, és mindig álljunk fel, mert van miért - vagy egy kis boldog pillanat miatt, vagy egy nagyobb cél lobog a szemünk előtt- de mindig van miért, és nem tudunk mit tenni, hisz ez az élet

Hányszor tört elő bennem,

Hogy a múltba újra visszamehessek

Hisz már csak ott lehetek veled

Elmentél, én pedig nem tettem meg mindent

Pillanatok sorozatát baltáztam el

Jobban kellet volna odafigyelnem

De hisz ismersz