The child of Satan

Annyira próbáltam. Erősnek maradni. Függetlennek, Szabadnak. Kihasználni minden alkalmat, Apróságokon kacagva, Teljes szívvel és Erőbedobással, Mindenkit szeretni, Fontosnak lenni, Ott lenni, mikor más Már rég feladta… Annyira próbáltam. Segíteni. Feledtetni. Büszkévé tenni. Esténként magányosan A sötétségbe takarózva Összerogyni és sírni. Hogy ne lásd. Hogy senki ne tegye. Hogy amikor Rám nézel, Azt lásd, akit Te szeretnél, S ne azt, aki vagyok. Hogy ne lásd a kisírt szemeket, A megrágott ajkakat, A fájdalom sötét karikáit A szemeim alatt. Sajnálom. Szívből sajnálom… Hogy elbuktam. Hogy feladtam. Nem vagyok már önmagam. Nem is tudom mára, Ez mit is takar… Egy árnyék vagyok, Akinek minden fáj. Elfogytam. Szerettem és öleltem, Nevettettem és becsültem, Ott voltam… Többé már nem megy. Magam vagyok újra. Egyedül. Az utcán is sírva, A telefonba szipogva, Az ölelésbe burkolózva, Amelynek melege jobban éget, Mint amennyire elviselem. Fáj már ez is. Fáj az élet. Annyira próbáltam… Annyira. Próbáltam.

és közben azon töprengek, vajon meddig bírja még a cérna.

@mindigsblog

Nem élt csak azért, hogy levegőt vehessen.

addig neked egy lövés pontosan a szívedbe