Úristen! Ez mekkora PTSD! :)
Történt ugyanis, hogy aznap elhatároztam magamat és el akartam menni este életem első száni sörözésére, annak ellenére, hogy - bár ezt az alapító főkondások hivatalosan sosem ismerték el, de mindenki úgy tudta gondolta - a kondába befogadás feltétele egy száni sörözés, ahol az új lárvák szadó-mazo abuzálás keretében válnak a közösség belső körének tagjaivá.
Igen ám, de indulás előtt jött egy hívás gyerekkori legjobb haverinától: komoly lelki bánathegyet kell megmásznia, vele tartok-e. Szóval változott a programom és egy "ad hoc" - egyébként egy-két havi rendszerességgel amúgy is megtartott - kétszemélyes osztálytalálkozót rendeztünk. Jól kisírtuk magunkat a másik válán, bezabáltunk rendesen, hogy a szerotonin és oxitocin mellett a dopamin "boldogsághormon" tartalékainkat is feltöltsük, majd aznap kivételesen hajnal helyett már éjfél előtt haza is vittem.
Utána ültem egy darabig a kocsiban azon agyalva, hogy az előzetes infók szerint még javában tarthat a kondatali és mégis csak be-, illetve fel kéne ugranom székesfővárosunkba, de annyira fáradt voltam, hogy végül hazamentem és még az ilyenkor kötelező szokásos "forever alone" depresszióterápiás maszturbálást is kihagyva, szinte rögtön elaludtam. Másnap viszont megdöbbenve láttam, ahogy a megpocsékolt új lárvák mesélik, milyen jóságok voltak, kivel mit csináltak, közte azzal, hogy répalaki edömérrel cápa farkat is tépkedtek. Teljesen kikészültem. No, nem ám attól, hogy ezek szerint a Campona Oceanarium-ban volt az élőállat zaklatással egybekötött buli, mert képet is töltöttek föl - másnap, egy otthoni könyvespolc elől - a letépett és amúgy tollal (?) rajzolt, meg körülvágott papír uszonyról, ami alapján rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy az inkább egy papírbálna része volt.
Teljesen kétségbe voltam esve, mert felmerült bennem az is, hogy bár elképesztően fáradt voltam éjjel, de talán mégis csak ementem a sörözésre úgy, hogy közben nem voltam magamnál, ezért nem is emlékszem semmire. Azt teljesen kizártnak tartottam, hogy lett volna egy Venomhoz hasonlatos "szimbiót(aruh)ám", aki éjszaka magára "magába" ölti az öntudatlan testemet és úgy jár-kel velem a világban, mint ahogy a képregényekben tette ezt Peter "Pókember" Parker-rel. Ráadásul elég jófejnek és/vagy humorosak is talált valaki az egyik kommentje szerint. Azt hittem megbolondulok! Aki ismer, az tudja, hogy a velem való találkozáskor, hacsak valaki nem vak, süket, szaglás és minden egyéb érzékszervét vesztett, illetve minimum hetek óta halott, akkor nem ír ilyet rólam!
Úgy kikészültem, hogy írtam is egy posztot, amiben kétségbeesetten azt fejtegettem, hogy valószínűleg megbomlott az elmém és ennek köszönhetően bennem született újjá Tyler Durden, aki - mint a filmben (és könyvben?) - időről-időre átveszi az irányítást a testem és a tudatom felett. Aztán jött a megváltó üzeneted, hogy te voltál az. Ami elképesztően tetszett a dologban, hogy (ha jól emlékszem) elmondásod szerint egyszer sem említetted senkinek sem a Répalaki nevet, csak simán Edömérként mutatkoztál be, de mégis mindenki azt hitte, hogy akkor az vagy.
Huh, az a fél-egy nap, amíg mindez kiderült, hogy valószínűleg mégnem vagyok skizofrén... na, az alatt tiszta idegroncs voltam. :)
vaporwave
blakekathryn
kianamaiart
izzy806
germansingergirl
romaincrisis
gummygunk
