hochgeschwindigkeitszug.

ágyon feküdt. Jobb napokon, mikor a fájdalomcsillapító után nem szenvedett már annyira, hosszasan figyelte az ablak előtt magasodó vadgesztenyefa ágait. Amikor bekerült a kórházba, még szinte kopaszok voltak, a harmadik kezelése után kezdtek kizöldülni. Ahogy az ő ereje fogyott, úgy lett egyre szebb, egyre dúsabb a fa koronája.

Ritkán jött hozzá látogatóba a fia, és látszott, hogy nincs is elég türelme hozzá. Eleinte még üldögélt mellette egy kicsit, aztán a következő alkalommal már csak betette a mosott hálóingeket, törölközőket a szekrénybe, és rohant is a dolgára. Margit néni néha Éva nővérkével hozatott a büféből papírzsebkendőt, wc papírt, mert mindig elfelejtett időben szólni a sebesen távozó fiának. Ilyenkor sokáig kotorászott tűnyomoktól véraláfutásos kezeivel a valaha szebb napokat látott, bordó műbőr tárcájában. Ötszáz forintost keresett borravalónak, és reszketve nyújtotta át a visszatérő nővérkének, hogy meghálálja vele a fáradozásait. Margit néni mindig azzal mentegette fiát az ágyszomszédja és Éva nővérke előtt, hogy szegénynek rengeteg kell dolgoznia, mert törlesztenie kell a házuk hiteleit.

Margit néni állapota nyár elejére annyira leromlott, hogy a kórház behívta a fiát, kiadják az idős asszonyt, mert ők nem tudnak segíteni rajta. A férfi teljesen ki volt kelve magából, a folyosón csukott ajtón keresztül hallatszott a kiabálása, amint az osztályvezető főorvosnak magyarázta, miért nem megoldható, hogy az anyját hazavigye. Valahogy sikerült elérnie, hogy az elfekvőre helyezzék át Margit nénit. Gyógyíthatatlan betegsége onnantól kezdve teljesen elhatalmasodott rajta. Éva nővérke néha még bekukkantott hozzá, megkérdezte hogy van, hozzon-e valamit, de Margit néni csak némán, lassan rázta a fejét, és visszafordult a fal felé. A halála előtti délutánon bement hozzá a fia, és azonnal felfordult a gyomra az orrfacsaróan tömény bűztől, ami a kórteremből áradt. Margit néni csonttá és bőrré soványodott kis teste alig emelte meg a takarót, ősz haja úgy tapadt fejére, mint ázott madárka tolla. A férfi óvatosan megérintette a hátát, az asszony alig észrevehetően megmozdult. Tudta, hogy a fia állt mögötte, mégsem volt elég ereje, hogy felé forduljon. Pedig még el akarta mondani neki, hogy már a szűnni nem akaró fájdalmak sem érdekelték, csak lett volna egy ablak az ágya mellett, bekukucskáló fákkal. Vagy anélkül. Annyit nézte már a koszos zöld falat, hogy pontosan ismerte az összes repedést és foltot rajta.