Szerettem volna, ha valakinek ÉN vagyok az első.

Szerettem volna, ha kiállnak értem.

Szerettem volna, ha megbecsülnek.

Szerettem volna, ha figyelnek rám.

Szerettem volna, ha őszinték velem.

Szerettem volna, ha valakinek én vagyok a prioritás.

Szerettem volna, ha valakinek az én igényeim és vágyaim is fontosak.

Szerettem volna, ha ami nekem fontos az neki is fontos.

Szerettem volna, ha nem egyedül kellene megküzdenem a gondokkal.

Szerettem volna, ha valaki meghallgat és figyel.

Szerettem volna, ha őszintén elmondhatom az érzéseimet.

Szerettem volna, ha vakon megbízhatnék valakiben.

Szerettem volna, ha kiengedhetném a kezemből az irányítást.

Szerettem volna, ha nem kellene újabb és újabb esélyeket adni.

Szerettem volna, ha nem kellene túlgondolnom semmit.

Szerettem volna, ha tisztelnek.

Szerettem volna, ha minőségi időt tölthetnék valakivel.

Szerettem volna, ha valakinek kiönthetem a szívemet.

Szerettem volna, ha valaki büszke arra, hogy vagyok neki.

Szerettem volna, ha nem kell kételkednem a szavakban sem.

Szerettem volna, ha őszintén szeretve lettem volna.

Értelmet nyert minden ezalatt a közel két hónap alatt. Aki igazán szeret az nem lép tovább ilyen rövid időn belül. Te nem szerettél engem. Nem becsültél. Becsaptál, hazudtál, megaláztál, hülyének néztél és engem hibáztattál.

Sokszor eszembe jut, hogy ha még mindig tartana ez köztünk biztosan teljesen tönkre mentem volna. Így is ráment az egészségem. De talán már látom a fényt az alagút végén, ami jó jel, mert eddig csak sötétség volt.

Vannak napok mikor megingok és nehezebben viselem a hiányodat, de túljutok rajta. Nehezen, de túl. Most, hogy megtudtam, hogy barátnőd van nem is tudom mit váltott ki belőlem. Nem lennék a helyébe, mert tudom, hogy milyen. Borzalmas. Rémes. Mégis egy részemnek fáj. Fáj, hogy azokat a hazugságokat mondod neki is, mint nekem. Fáj, hogy az én helyemen van. De én többé nem lennék azon a helyen, éppen ezért álltam fel.

Kuszák az érzéseim, de már nem ölnek. Fáj, hiszen ez is egy nehezebb nap, de túlélem. Hazudnék magamnak is, ha nem mondanám ki, hogy még mindig eszembe jut, hogy keresselek és hogy nekünk talán még van dolgunk egymással.

De nincs. Tudom, hogy nincs. Ennyi volt a szereped az életemben, hogy megmutasd, hogy mit nem érdemlek, hogy mi vagy inkább ki az, akit mindig kerüljek el. Semmi jót nem kaptam és éppen ezért nem értem, hogy mi hiányzik. Mindig csak a bizonytalanságban volt részem és abban, hogy felmentselek. Mindig és mindig. Folyton. Sokszor nem akartam látni az igazságot, de most már nem tagadhatom magam előtt sem. Sosem éreztem magam biztonságban, sosem éreztem magam különlegesnek, sosem éreztem magam oda valónak. Soha nem tudtam igazán önmagam lenni, nem mertem mélyebben kimutatni az érzéseimet. Féltem mindig. És itt a bizonyíték, hogy volt is mitől.

Azt hittem csalódtam már nagyot, hogy meg volt a nagyon elcsépelt “első nagy szerelmi” csalódásom. De ez. Ez volt az, amiből iszonyatosan sokat tanultam. Tanulságos és fájdalmas lecke voltál nekem. Eddig azt mondtam bár ne ismertelek volna meg, de már ezt sem gondolom. Ez így van jól, hiszen most már tudom, hogy mennyivel többet érdemlek. Hogy mennyire megaláztam magam, elvesztettem az önbecsülésem és a tartásomat egy ilyen ember miatt. Többé nem hagyom, hogy ez előforduljon.

Nem tudom már kimondani, hogy szeretlek. De azt sem tudom kijelenteni, hogy már semmit sem érzek. Azt érzem, hogy a tetteiddel minden szépet és jót (ami nem sok volt) kitöröltél és ezt soha nem tudnád már visszahozni. Egy idegen lettél és ezt nehezen tudja elfogadni a szívem. Talán az illúziókat gyászolom. Azokat az elképzeléseket, amiket gyártottam veled. Amiket szerettem volna veled megélni, átélni és megvalósítani.

Vannak gyenge pillanataim, de úgy érzem, hogy már vagyok annyira erős, hogy ésszel döntenék, ha úgy hozná a sors. Reménykedtem a végletekig, a mai napig, hogy felbukkansz, hogy írsz, hogy keresel, hogy bocsánatot kérsz (amivel nem mennék semmire), de ne tedd.

Továbbléptél. Úgy könnyű is lehetett, ha nem voltak igazak az érzéseid. De én is haladok. Lassan, nagyon lassan, de haladok. Az idő tényleg segít.