Érintettek màr meg

Azt hiszem, az első perctől szerettelek, csak még én sem tudtam igazán.

ki kellett szállnom belefáradtam nem tűrhettem hogy melletted nem érzem magam igazán egésznek

Te dobtál el, mégis te vagy az, aki nem akar teljesen elengedni. Nem engeded, hogy elmenjek. Azt akarod, hogy továbblépjek, de közben meg akarsz tartani. Az életed részének akarsz tudni.

“Azt hiszem, nagyon tudnálak szeretni, ha hagynád.”

“Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, vajon ha elég bátor lettem volna, hogy bevalljam, te vagy a mindenem, én lehettem volna a tiéd?”

“Aki azt hiszi, hogy mindennél jobban fájhatnak a szavak, még nem hallotta a csendet ordítani.”

“Olyan távol voltunk a nemtől, de nem elég közel az igenhez. Így lett végül belőlünk egy biztos talán.”

Október

“Az fájt a legjobban, hogy búcsú nélkül mentél el. S hogy így életem minden hátralévő napján fantomként kísért majd a gondolat: “Vajon miért nem voltam elég jó neked?””

“Az a fiú más volt, mint a többi. Olyan volt az elméje akár egy végtelen univerzum. Titokzatos, sötét, tele rejtett zugokkal, felfedezetlen tájakkal. Mit meg nem tettem volna, hogy egyszer beutazhassam, vagy legalább néha napján átsuhanjak rajta, mint kósza gondolat. Ő volt az éjféli Los Angeles, a dübörgő zene, a kávé utáni keserű utóíz a számban. Ő volt a soha és az örökké. A minden és a semmi. Egy teljesen más világ. Időtlen, vad, melankólikus. Az összes Shakespeare szonett, a horzsolások az öklömön, az orosz dohány, a feneketlen óceán. Milyen csodálatos lett volna belé fulladni. Most a könnyeimben fuldoklom, mert nem tudja. Egy angyalokkal teli városban, nekem ő volt az egyetlen.”

“Leélnék ezer életet nélküled csak hogy egyszer újra meghalhassak a karjaidban.”

“Sose ródd fel senkinek hogy elment, ha nem adtál okot maradásra.”

“Igaz, csak egy röpke pillanat voltunk, de voltunk.”