Kicsi a világ és meleg.

BCE, BGE, BME-GTK, OE-KGK, SZIE-GTK, ANNYE, CEU, EDUTUS, GDF, IBS, KJF, KRE, METU-HFTGK, TPF, WSUF, ZSKE:

teacher: You can see a bright golden arch behind her. What does it look like?

me:

teacher: And there is a French expression for a strong woman like her. I wonder if you know that.

me:

Barátom: Okay Google. Take me home.

és próbálom bemagolni a dolgokat last minute. Szörnyen nehezen tudtam rávenni magam, hogy egyáltalán úgy tegyek, mintha érdekelne a tárgy, a zh vagy a jegy. De megpróbáltam. Tényleg. Meg is tanultam már, hogy az alkalmazott nyelvészet egyrészt “the study of language & linguistics in relation to practical problems” meg hogy ez “theoretical & empirical investigation of real world problems in which language is a central issue”.

Büszke is voltam magamra, hogy megy ez a tanulás, már pár témát le is nyomtam. De akkor jött a speech production rész. Full bullshit az egész. Semmire se hasznos rizsa. Értelmetlen szellemi maszturbáció. Számomra biztosan az, viszont ezt könnyen elfogadtam, mert már hozzá szoktam az ilyen témákhoz, és próbáltam túllendülni ezen. Aztán egy mondat végleg kicsapta a biztosítékot, és meggyilkolta azt a közel öt félév után alig megmaradt aprócska lelkesedésemet.

“After all, we are often unsure of what we are thinking ourselves when we think about what we think, if we think about thinking at all.”

Miért? De tényleg, úgy igazán: miért? Mármint úgy értem, hogy konkrétan #M I É R T™? Minek kell ez? Mire jó ez? Miért kell ilyet tanulnom? Hol “practical” meg “real world” problem ez? Hogy tudnám én ezt hasznosítani? Hogy lesz ez hasznos nekem az életben? Hogy fogom én ezt alkalmazni bármilyen munkában?

barátom: milyen egy ilyen öreg emberrel lenni?

szintén meleg haverunk: És baszunk.

én: Tessék?

fiúm: Bezabálunk és bebaszunk.

szintén meleg haverunk: Tudod, a magyar nyelv szeret egyszerűsíteni. Ezt írásban kötőjellel írnánk.