#zaj

Csak túl sok a zaj.

És az is baj, hogy nem is akarjuk meghallani a testünk jelzéseit.

Nem azért, mert hülyék vagyunk.

Hanem mert sokszor olyan dolgokat jeleznek, amiket nem szabad meghallani.

Hiába mondja a tested, hogy fáradt vagy.

El kell tartanod magad.

Hiába jelez, hogy pihenni kéne.

A rendszer nem áll meg miattad.

Mondják, hogy aludj nyolc órát.

Sok ember annak is örül, ha négy összejön.

Mondják, hogy figyelj magadra.

De közben az egyszerű dolgozó ember iszonyatosan túl van terhelve.

Az idegességet sem tudod kiadni.

Hol adnád ki?

A munkahelyeden nem szólhatsz, mert kiraknak.

Lenyeled. Hazaviszed.

A tested meg jegyez.

És ebből lesz az, amit ma betegségnek hívunk.

Pedig sokszor nem az.

Hanem egy test, ami próbál szólni, miközben te nem tudsz mit kezdeni azzal, amit mond.

Ezért rohadt nehéz így élni.

Nagyon könnyű kívülről mondani, hogy „hallgass a testedre”.

De amikor a tested olyat mond, amit nem engedhetsz meg magadnak, akkor mit csinálsz?

Ez az igazi csapda.

Talán ezért fontos annyira a csend.

És ezért nem bírjuk elviselni.

Mert a csendben nincs hova menekülni.

A természet ebben segít.

Nem megold mindent.

De visszahangol.

Amikor figyelsz a fára.

A madárra.

A hangokra.

Az állatokra.

Amikor csak ott vagy, és nem csinálsz semmit.

Ez is egyfajta meditáció.

Nem spirituális póz.

Hanem idegrendszeri megnyugvás.

A természet nem siet.

Nem sürget.

Nem vár el semmit.

És közben lassan elkezdesz visszatalálni magadhoz.

A testedhez.

A saját hangodhoz.

Nem lesz tőle könnyű az élet.

De talán elviselhetőbb.

És talán egyszer megtalálod azokat az utakat, amik nem teljesen mennek szembe veled.

Lehet, hogy nem beteg vagy.

Lehet, hogy csak túl sok a zaj.

És túl kevés tér arra, hogy emberként létezz.

A fejemben.

-Ekkor már csend van a házban.

Szomorúság kell a boldogság megismeréséhez,

zaj kell ahhoz, hogy értékeljük a csendet,