I.20
Visszahallgattam a hangüzeneteidet. Egészen addig mentem, amíg az első találkozónkhoz nem értünk. Olyan izgatottak voltunk mindketten, annyira vártuk azt a pillanatot, amikor meglátjuk a másikat.
És most… folyamatosan fájdalmat érzek, ha rád gondolok. Ma valami eszméletlen nehéz, reggel óta a fejemben vagy és próbálok nem rád nézni egyik közösségi oldalon sem. A szívem eszméletlenül szúr és folyamatosan küzdök a sírással.
Jobban leszek valamikor?
Úgy érzem, ami történt közöttünk, annak nem így kellett volna alakulnia, és sajnos nem tudlak elengedni. Nem kell aggódnia, nem foglak követni vagy lenyomozni. Csak szeretném tudni mi, van veled… most már 20 napja semmit sem tudok rólad. Hogy megy a felejtés? Emlékszel még rám egyáltalán?
Nekem ma is eszembe jutottak a közös pillanataink. Mikor 25.-én pestos tésztát csináltunk és odaadtam neked a karkötőt, amit én fontam.
Levetted? Valószínűleg le, és azonnal ki is dobtad, ezzel is bizonyítva, hogy az égvilágon semmit sem jelentettem neked. Én nem dobtam ki Dínót. Sőt, szétültettem és most lett 4 pici Dínóm is. A tőled kapott orchideára is nagyon figyelek, jól érzi itt magát. Csak valamiért neked nem volt elég a törődés, amit tőlem kaptál.
Sokszor gondolok arra, hogy mit mondanék neked, ha visszaugorhatnék arra a napra. És… lehet, hogy semmit…
Csak megcsókolnálak… ha… ha… akkor sem éreznél semmit… akkor lehet, képes lennélek elengedni. Jár nekem ez a csók. Az is járna, hogy elolvasd ezeket a leveleket, amiket neked írok. Azt akarom, hogy tudd mekkora fájdalmat hagytál magad mögött. És szeretném, ha tudnád, hogy ez mind nem érdekel, mert téged akarlak csak boldoggá tenni.
Volt egy szám, amit akkor kezdtem el hallgatni mikor megismerkedtünk.
Trevor Daniel – Falling.
Tökéletesen leírja az érzéseimet, megmutattam neked. Mosolyogtál, mert tetszett, ahogy örültem ennek a számnak. Sejtelmesen utaltam rá, hogy iszonyat boldoggá tenne, ha felénekelnéd nekem ezt a számot. Azt mondtad, ha nem is ezt… de más milyet szívesen.
Azóta is várom azt a számot…
