Amikor van egy szeretői viszony, amibe mindkét fél tisztában van vele, hogy a kapcsolat célja nem a közös élet, nem a közös jövő, sem nem a családalapítás, hanem csak a kielégítő testi kapcsolat egy olyan partnerrel, akiről amúgy el is feledkezhetsz, semmilyen kötelezettség nincsen, csak valamiféle tisztelet, hogy a másik kölcsönadja a testét meg a szellemét azokra az órákra, hogy neked jobb legyen a közérzeted, szóval ez többnyire egy egyenlő kapcsolat, egy jó üzlet.
De ritkán van így.
Gyakoribb, hogy az ember a hiányait megalkuvással próbálja megoldani. Ha nincs szerelem, legalább olyan valaki legyen, akivel imitálni lehet a kapcsolatot.
Monjuk, az is érdekes, hogy a szerelem meg elmúlik, de a szerelem emléke nélkül lehet, hogy mégis valami kötőanyag hiányozni fog a kapcsolatból. Vagy ki a fene tudja. A szerelemből házasodás csak az új idők hóbortja. Igaz, nincsenek róla statisztikák, hogy mennyi boldog és mennyi boldogtalan kapcsolatot szültek az elrendezett házasságok. Az üzletek. Volt tisztelet, mert az a nevelés része volt, és volt az igyekezet, hogy a kapcsolat mások felé jól nézzen ki.
Mostanában meg esetleg csak az igyekezet van, hogy jól nézzen ki, de tisztelet az nincs.
De nem is ezek az érdekesek, hanem elképzeltem, hogy megismerek egy pasit, kurvára tetszik nekem minden tekintetben, de sajnos egy nap azt mondja, „szeretlek, de nem vagyok szerelmes beléd”. Az ember nyel egyet és eldönti, hogy ismerkedik-e továb a barátzónában vagy fogja a motyóját és lelép. Ha rám hallgatsz fogod a motyódat és mész. Ezen a ponton veszítesz a legkevesebbet. időben, energiában, önérzetben. Soha nem lesztek barátok, ahogy soha nem lesztek szerelmespár sem. Nincs semmi, ami miatt megérné folytatni. Keresni kell egy másik szívdöglesztő és izgalmas pasit/nőt és utána visszatérni és megnézni, hogy még mindig érdekes-e az, aki szerelmet nem, csak szeretetet tud kínálni. Ha igen, akkor, de csak akkor, ha tényleg tiszta a dolog, Akkor érdemes barátként folytatni. Bár nem tudom, mi szükséged lenne egy barátra, ha van egy szerelmed, aki nyilván a barátod is.
Csakhát, ezt kevesen tudják megtenni és a többség úgy dönt, hogy megalkuszik a kevés valamivel. Éretlen dolog, de érzelmileg többnyire sérültek az emberek.
Csakhogy ez innentől tolvajlás.
Érdekes ez a jogban is, hogy elfogadja azt, hogy valaki bár ismeri az egyeszség részleteit, mégis olyan helyzetben van amiben „kényszertődik”. Ez esetben a kényszerítődés a menekülés a fájdalom elől. Majd holnap belátom, hogy ennek semmi értelme, majd holnap örökre és végérvényesen kilépek ebből az egyenlőtlen kapcsolatból.
A tolvaj mossa kezeit. Ő szólt, hogy semmit, egyetlen gesztusát sem lehet máshogy értelmezni, mint a szeretet megnyilvánulását. Csakhogy az akkora teher a másikon, ami deformálja az értékítéletét és negatívan befolyáslja a leendő kapcsolatait.
Persze, nem kisebb tolvaj az sem, aki szerelemet mond, de közben a saját értékrendedet és az élettedel szembeni elvárásaidat kell mínuszolni, mert nincs a szavak mögött tartalom. Légy elégedett a szavakkal és légy türelmes. Mert most ez van, most az van, most ez fontosabb nálad, most meg éppen baj van, gond van, nademajdmindjárt lesz itt akkora szerelem, hogy a fal adja a másikat.
Nincs a kétfajta várakozás közt semmi különbség.
Dehát, hogy senkinek se legyen jó, minden szerelmi kapcsolat csak időlegesen nem hordozza ugyanezt a problémát.
Fájdalmasan éljük meg, ha azt mondják nekünk, „már nem vagyok szerelmes beléd”. Mintha nem egyszerű tény lenne. Nem akarjuk tudni. Nem akarjuk hallani. És nem szeretjük kimondani sem.
