#szonett

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep, a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják, minden vízen feszülnek a vitorlák, torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák, álmos virágok kelyhüket kitátják, az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják, az Óra összecsukja csöndbe szárnyát, lábadhoz ejti arcát s szendereg.

S mikor sötétben átölelt személyed,

S mikor belém fogaiddal martál

Árnyak közt önmagadba bezártál,

Egész elvész kivéve fényedet.

Mint ősszel ültetett krókusz megéled,

Másodhókor virágga lész csóknál

S ambróziával megkínálhatnál,

Hogy megszűnjön belül félelmem.

S apránként elnyel minket mély-sötét,

Mint fára tekeredő inda fojtson,

S ezer örömmel gondoznám kertjét.

Planéták úsznak körbe az égbolton,

Lágy hangja dallama cseng szerteszét,

S aztán finom gyengédséggel megcsókol.

and fear, and hope: and burn, and I am ice:

and fly above the sky, and fall to earth,

and clutch at nothing, and embrace the world.

One imprisons me, who neither frees nor jails me,

nor keeps me to herself nor slips the noose:

and Love does not destroy me, and does not loose me,

wishes me not to live, but does not remove my bar.

I see without eyes, and have no tongue, but cry:

and long to perish, yet I beg for aid:

and hold myself in hate, and love another.

I feed on sadness, laughing weep:

death and life displease me equally:

and I am in this state, lady, because of you."

- Petrarca : Sonetto

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

S tavaszi zápor fűszere a földnek;

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

Majd fél: az idő ellop, eltemet;

Csak az enyém légy, néha azt szeretném,

Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok;

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

Részeg vagyok és mindig szomjazom."