Sokszor nagyon szomorúvá teszem magam a gondolataimmal..

„Ahány ember elhagyott annyiszor tört darabokra a szívem…“

Sosem hittem volna, hogy valaha ennyit fogok szenvedni.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy én most a film rendező vagy a főszereplő vagyok az életemben...

Olyan sokszor estem már vissza a szakadékba, hogy többet nem engedem meg senkinek sem, hogy kihúzzon innen.

Rettegtem. Tudtam, hogy nemsokára megint eltörik valami bennem. Valami, ami sokszor eltörött már, de újra felépítem. Valami, ami nélkül lehetséges élni, de nem ajánlott. Valami, ami nélkül nem ember az ember. És ha megint eltörik már nem fogom tudni újra építeni. Elveszik belőlem az emberiség és nem marad már semmi, csak az üresség.

Miért hiszi azt mindenki, hogy nekem nincsenek érzéseim?