#sandra lee

Release date: 18 December 2025

Written and storyboarded by: Maya Petersen, Rebecca Sugar, Anna Syvertsson, and Charmaine Verhagen

Story by: Jack Pendarvis, Kate Tsang, Hanna K. Nyström, and Adam Muto

Animation directors: G. M. Lim and J. S. Seo

Supervising director: Ryann Shannon

Supervising producer: Sandra Lee

Art director: Carolyn Ramirez

Produced by: Fred Films and Cartoon Network Studios

bunposting

🖼 Sandra Lee: Mindörökké plusz egy nap (2025)

Ezúttal a Sotheby's éppen zajló online aukciójáról választottam ki a kedvenc darabomat – magát az árverést a Szingapúri Nemzeti Galéria fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezik, és délkelet-ázsiai alkotóknak ebben az időszakban készült munkáiból állt össze a katalógus.

Ezt a konkrét képet Sandra Lee festette. Az 1968-as születésű szingapúri művésznő a mesék világából építkezik, azokat értelmezi újra és fűszerezi meg a délkelet-ázsiai kultúra motívumaival, és a kedves, játékos látvány mögé gyakran tesz mélyebb társadalmi-pszichológiai mondanivalót.

"A gondolataimat és érzéseimet úgy fejezem ki, hogy újrahasznosítom gyerekkorom tündérmeséinek és gyermekverseinek képeit és ötleteit, és inspirál a populáris kultúra is" – idézi Lee vallomását egy korábbi kiállítási plakátja.

Számomra a kerékpárral száguldó nyusziról azonnal az Alice Csodaországban örökké késésben lévő, mindig rohanó fehér nyula jut eszembe – de a kép értelmezéséhez inkább az árverés katalógusának leírását ajánlom a figyelmetekbe:

A kép felső részén kilenc darab kalitkát látunk, mindegyikben egy-egy aranyhal, és bár a kalitkák ajtajai tárva-nyitva állnak, a halak nem hagyják el börtönüket. Ez azt szimbolizálja, hogy noha szabad döntésünk van az életünk fölött, gyakran mégis olyan helyzetekben maradunk, amelyekbe egyáltalán nem illünk bele – mint a halak a kalitkákba. Hasonló a viszonya a két fő figurának: a kapualjban üldögélő karakter és a biciklin száguldó nyúl az én egy-egy aspektusát jelenítik meg: az egyikük az elvágyódást szimbolizálja, miközben valójában mozdulatlan marad (a rengeteg párna a feneke alatt a túlzott kényelmet, a komfortzónában ragadást jeleníti meg, de egyúttal újabb mesebéli utalás is), míg a másik figura a tényleges haladást képviseli.

Összességében a kép tehát arról a vágyról szól, hogy szeretnénk haladni, előre jutni – és azokról a (talán csak a fejünkben létező) korlátokról, amelyek visszatartanak minket.